Rosszalló tekintetek. Engem nem szeretnek az emberek. Nem szeretnek.
Különc vagyok és más. Én semmihez sem értek igazán.
Semmihez sem értek.
Nem vagyok költő, nem is vagyok művész. Csak szavakat írok egymás után, ez nem költészet.
Ez nem költészet.
Egy hazug vagyok, egy színész, aki játsza szerepét. Bárcsak jobb szerepet kaptam volna.
Bárcsak jobbat.
Nem értek semmihez, csak nehezék vagyok. Nem tudok semmit, csak levegőt lopok. Miért néznek így rám az emberek?
Néznek rám az emberek.
Belegondoltam és igazuk van. Nem vagyok senki. Én vagyok a minden. Valakinek biztosan. Magamnak talán. Én vagyok az, aki te nem lehetsz és én sem lehetek te. Szerethetsz vagy sem... én sem szeretlek téged.
A saját életemben én vagyok a Nap. A létezésem magam körül forog, s nem érdekel a többi Nap vajon mit gondol;
Ugyanis létezek!
YOU ARE READING
Egy Pohár Bor
PoetryEgy Pohár Bor mellett, Vígan szűrcsölöd az életet, de neked valamiért mégis ennél több kellett. Valamiért nem volt elég az elkövetkező tegnap, s az elmúlt holnapban keresed magad. Olyanok vagyunk, mint az egerek, rövid életünk alatt minden ember utá...
