Egy Pohár Bor

HELY, AHOL ÉLEK

Nekem csak egy füzet kell és egy toll
Némi levegő és egy hely, ahol nem érzem magam jól.
Vagy igen.
Ez igazából lényegtelen.
Csak leülni olvasni egy kis Simon Mártont, majd utána elmélkedni, hogy mégis miről szól a semmi.
Aztán csak ülni tovább ott ahol senki sincs, s egyedül merengeni.
Feltalálni magam újra és újra, mintha lenne értelme.
Majd festeni a szavakkal, beszélni, mintha az is csak kép lenne.
Szívni a levegőt. Most kivételesen nem a zöldet. Megfogadtam magamnak, hogy a héten már nem füstölök többet. Majd csak fogni a semmit és összegyúrni...(vagyis) összegyűrni,
talán kicsit kirántani, majd jól átsütni.
Hivatalos a téma: az első császár a rébuszban. Felteszek egy kérdést és te cserébe nem versz engem félholtra. (Ugye nem csak én okoskodom?)
Csak érezni, hogy gondolkodom, mert elvileg vagyok. Csak fogni a fejem, hogy a hideg utcákon megfagyok...
ha nincs rajtam kabát.
Bár általában nincsen, mert elég a farmer dzsekim, meg egy sapka.
Csak ülni valahol, ahol nincs senki és nézni az üres lapot bebaszva.
Fújja a szellő az arcom és én szólni akarok, de nem jön a hang. Inkább csak leültetem magam mellé és mégis csak rágyújtok.
Megkínálom őt is, igen a szelet;
Adok neki üdítőt, bár irigy vagyok ezért csak felet.
Beleszagolok a szagtalan bűzbe, amit mások életnek hívnak.
Majd végre megfogom a tollat.
Nyilván ilyenkor van az, hogy a sors is engem szopat
Mert ugye a toll kifogyott. Én meg csak ülök a hidegben, ott ahol senki sincs (mint már mondtam), és nem csinálok semmit. Újra írom magamban a sorokat, amiket már papírra kellett volna vetni,
De amolyan hibernált állapotban voltam és nem vettem észre, hogy időközben már a papír sincs előttem, vagyis a füzet.
Szóval már csak én vagyok egy olyan helyen, ahol nincs senki... és hiába is hiszek benne igazából nincs itt a fejemben semmi.