Vigyél el oda, ahol a legsötétebb az éjszaka és ígérem bevilágítom neked.
De csak akkor, ha fogod közben a kezem. Mert amint elengeded már nem találok többé magamra. Nem vagyok jós, így nem támaszkodhatok a szavakra. A szavakra, amiket tőled kaptam. Én hittem bennük, de mégis másfelé sodortak. Beszorultam egy lyukba és csak egy helyben forogtam. Már jobban vagyok, de néha gondolok rá, hogy miért volt lyukas az a bizonyos fánk. Hogy miért láttam én a folyót apró tónak. Nem voltam eszemnél és belevetettem magam. Később eszméltem rá, hogy elsodor a víz, ha csak teszem az agyam. Vakon bíztam abban, hogy igazat beszélek. Már rájöttem, hogy igazából én a beszédhez nem értek. Én odaadtam volna az életem, mert te kérted. Biztos pont akartam lenni, de végül én lettem a legrozogább léc, amin egyensúlyoznod kellett. Habár most a tükörképemhez beszélek és ugyan bizonytalan még mindig a létezésem, valahogy ami köztem és magam között volt mégis tetszett.
ESTÁS LEYENDO
Egy Pohár Bor
PoesíaEgy Pohár Bor mellett, Vígan szűrcsölöd az életet, de neked valamiért mégis ennél több kellett. Valamiért nem volt elég az elkövetkező tegnap, s az elmúlt holnapban keresed magad. Olyanok vagyunk, mint az egerek, rövid életünk alatt minden ember utá...
