Hűvös van.
A testem, mint a fáradt őszi szél; lomhán járja a várost.
Alig múlt tíz és én egyedül vagyok.
Túl nagy a csend. Az épületek önálló lények, végig kísérnek a tekintetükkel.
Dög szag van. Rég éreztem ilyet. Utoljára akkor, mikor halottként feküdtem egy elfeledett kápolnában.
Akkor még ember sem voltam igazán, csak valami kártékony rágcsáló. Egy patkány.
Most sem vagyok több.
Szellem. Rideg és irreleváns. Akár a tény, hogy a világon semmi sem őszinte. Legalábbis semmilyen érzelem, ami felém irányul.
Most már emlékszem. Emlékszem miért voltam a kápolnában.
Egyedül ott találtam békére, ahol hazug kezek nem mocskolták be, sápadt lelkemet.
VOCÊ ESTÁ LENDO
Egy Pohár Bor
PoesiaEgy Pohár Bor mellett, Vígan szűrcsölöd az életet, de neked valamiért mégis ennél több kellett. Valamiért nem volt elég az elkövetkező tegnap, s az elmúlt holnapban keresed magad. Olyanok vagyunk, mint az egerek, rövid életünk alatt minden ember utá...
