Maradj velem

~92~

June

Hallottam magamban minden egyes szót újra meg újra és minden alkalommal nőtt bennem a düh. Szerintem a düh az egyik legjobb motiváló dolog, mikor fáradnál, eszedbe jut, hogy feladd, meghallod magadban a sértő vagy fájdalmat okozó szavakat, mondatokat, vagy magad előtt látod az arckifejezésüket, az elégedett vigyorukat, hogy igen, én állok most Carlos ajtajában, én fogok vele egy ágyba bújni, én fekszek vele, én kelek vele és nem te. És, ami a legfájdalmasabb én hordom a szívem alatt a gyerekét nem te, June Peletier. Te egy senki vagy, egy örök vesztes.
Nyílván ezeket a tényeket nem dörgöli az orrom alá, de legbelül tudtam, hogy ezt gondolja, plussz ez az igazság.

3 órát futottam egyben, teljesen elkeveredtem a szállodától és igaz, hogy éltem itt fogalmam sem volt, hogy hol vagyok. A lábaimban semmi erő nem maradt, a telefonom szerint 35 kilométert futottam. Erőtlenül leültem egy ház lépcsőjére és gondolkodni kezdtem, hogy kit hívjak segítségért. Hajnali három óra van, nem akatom egyik családtagomat se zaklatni, Jade éppen Lando-val van, jó mondjuk ők folyamatosan együtt vannak, nekik összejött, leírhatatlanul édesek. Eszembe jutott Pierre, aki mindig kihúzott a bajból.

-Szia, zavarlak? -kérdeztem a telefonba.

-Áá' nem June végülis minden este a hívásodra várok hajanli három órakkor-mondta rekedtes hangon.

-Ne haragudj, hogy felkeltettelek, de eltévedtem és nem tudok haza menni- hadartam a telefonba.

-Jézusom, hol vagy? - váltott máris hangnemet.

Elmondtam a címet, és vártam, hogy jöjjön a megmentőm.

-Köszönöm - szálltam be az autójába, az út szélére állt és leállította a motort.

-Nincs mit, de el tudnád mondani, hogy mi a francot művelsz te ilyenkor az utcán? - kérdezte aggódva.

Elmondtam neki mindent részletesen.

-Nem hiszem el, hogy megint ezt tette veled. - mondta felháborodottan.

Látszott rajta, hogy nagyon megérintette, mert idegesen markolászta a kormányt.
Gondolkodás nélkül rátettem a kézfejére az enyémet, majd végig simítottam a karját.

-Pierre - néztem mélyen égszínkék szemeibe - kérdeznem kell valamit, amit Bahrein óta tudni akarok.

-Ne kímélj - biccentett egyet mosolyogva.

-Aznap este mi - próbáltam megkérdezni, de nagyon nehezemre esett - szóval akkor mi lefeküdtünk egymással? - böktem ki végül.

-Tényleg nem emlékszel semmire? - kérdezte, bár nem hagyott időt válaszolni - aznap este visszamentünk a szobámba és te elestél én felemeltelek te, pedig megcsókoltál. - mondta komolyan én pedig már a fejemet fogtam - de nem, én egy tisztességes ember vagyok, nem fogom kihasználni, hogy részeg vagy - nézett rám igéző szemeivel.

-Pierre - mondtam miközben kezeimet az arcára raktam.