What Makes You Beautiful /H.S. Fanfiction/ BEFEJEZETT

19. Chapter

A próba helyszínére megérkezve Lexie szíve egyre hevesebben vert. Izgatott volt, hogy most láthatja Harryt és elmondhatja neki, hogy mit érez, hisz most már minden tisztázódott benne. Éppen elég ideje volt, hogy teljesen átgondoljon mindent, bár akármennyire is fájt és aggódott egyszerre, már tudja, tudja, hogy ez az érzés nem más, mint a szerelem. A göndör fürtök, a csábos mosoly, a gyönyörű smaragdzöld szemek... Mind, mind megbabonázzák, de visszagondolva az előbbire, a lány ezek már csak megmosolyogtatják.
Lexie lassú léptekkel igyekezett a bejáratfelé, de közben csatlakozott hozzá Louis, aki furcsa arckifejezéssel rohant elmellette.
„Lexie-neklenne barátja? Hiszen tegnap csak Jonathan-nal láttam együtt, de most, hogybelegondolok Harry ebédszünetben szintén felszívódott. Talán akkor láthatta egymásik férfival?" – fel sem fogta, hogy miket is beszél. Teljes őrültségnektartja, hogy a lány mást szeressen, hiszen majd megörül Harry-ért.
Amint a bejárathoz ért megtorpant. Elgondolkodott,hogy vajon mi lenne a helyes megoldás, hiszen meg akarja menteni a kapcsolatukat,mert csak szenved mind a két fél és ez nem tetszett neki. Segíteni akar, de mivan, ha tényleg igaz, amit Harold mondott? Mi van akkor, ha már hiábareménykedik, hiába akar segíteni?
Kitárva maga előtt az ajtót, megpillantottamaga mögött Lexie-t. Félrelépve úriemberként engedte előre a lányt, melyet egymosollyal köszönt meg, míg Loui szintén mosolyogva figyelte, de közben ezerrelkattogott az agya.
„Rákérdezzekvagy ne?" – e mondat hallatszott el már sokadszorra, de mivel kíváncsi voltmindenre így első dolga az volt, hogy a lány után rohanjon és kifaggassa.
Lexie lassan remegő kézzel nyúlt a kilincsután és nyitott be a próbaterembe, de amint bepillantott csalódottan fordultvissza. Jókedve azonnal elszállt, helyette szomorúság töltötte el szívét,lelkét. Elszaladni lett volna kedve abban a pillanatban, de egy személy, akinem más, mint Louis feltartotta. Nem igazán akart beszélgetni, de nem voltválasztása.
-Lexie! Csak egypillanatra, kérlek. – fogta meg a kezét és finoman húzta maga után egycsendesebb helyre, ahol nyugodtan beszélgethetnek, hiszen nem akarta ezt atémát úgy megbeszélni vele, hogy éppenséggel mindenki hallja. Egy hosszú folyosóraérve sétáltak végig azon, de közben több ajtó is nyílott onnan. Végül alegutolsó fehér ajtón belépve egy öltöző tárult eléjük. Óriási tükrök, fények,székek illetve kényelmes ülőgarnitúra volt elhelyezve. Louis becsukva magukmögött az ajtót kényelembe helyezték magukat. A lány nem értette, hogy miért iskellett őt ide elrángatni, de ahogy Loui arcára pillantott, tudta, hogy valamifontos dologról lenne szó, mely csak kettejükre tartozik. Amint meggyőződtekróla, hogy teljes a csend, csak ketten vannak Lexie szóra nyitotta a száját.
-Mi az, ami ennyirefontos? . – mosolygott a lány, de a fiú azt sem tudta, hogy hol kezdje ígykomoly tekintettel figyelt rá tovább.
-Van az életedben egyolyan férfi, akihez úgy érzelmileg is vonzódsz? – csapott bele a közepébe. Alány meglepődötten pislogott a mellette ülő személyre. Hirtelen fel sem fogta,hogy mi is a kérdés, de kissé habozva szólalt meg ismét.
-Hát, nem szívesenbeszélek erről... – mondta volna tovább, de félbeszakították...
-Tudtam... - éppen úgymondta, hogy csak saját maga hallja, de ez mégsem úgy sikerült.
-Hogy mondod? – vontafel egyik szemöldökét.
-Semmi, semmi... -mentegetőzött – Szóval, akkor csak mond el, hogy miért kedveled?
-Louis! Kérlek, nefaggass ezekről, mert nem neked kellene az érzelmeimet bevallanom, hanem annaka személynek, akit én szeretek! Akármennyire is bízok benne, hogy meg tudjamagát védeni, de mégis aggódom miatta, hiszen tegnap láttam utoljára és mostmég elérni sem tudom! Tudod, hogy milyen rossz ez nekem? Tudod? – emelte fel ahangját Lexie, hisz nem pont vele akarja ezt közölni. Mérgesen állt felhelyéről a lány és indult volna kifele, de még egy utolsó pillantást vetettLouis-ra
-Sajnálom. – hajtottale fejét elszégyellve, majd a hangos ajtócsapódás jelezte, hogy a lánytávozott. Nem így kellett volna nekiesnie a lánynak, hiszen tudhatta volna,hogy ez lesz a vége, dühösen rohan ki és még talán a bunkón is viselkedettvele. Meg sem érdemli ezt a sok rosszat, de mégis őt találja meg minden ésmindenki. Így utólag belegondolva, nem ilyen módón kell kideríteni dolgokat,még segíteni sem, de ha eljön az ideje, mindenre fény derül.
Felállt helyéről és apróbaterembe igyekezett ahol már a srácok gyakoroltak míg Lexie le sem vetteszemét arról az ajtóról, melyen éppen az előbb lépett be Loui. Ahogyrápillantott a lányra, ő mérgesen elkapta tekintetét, így a bocsánatkéréstkésőbbre téve indult próbálni a többiekhez.
„Nem értem, hogy mi ez a viselkedés. Mindenki olyan titokzatos és ezmár szinte zavar. Talán tudják a titkom? Vagy én árultam volna el magam? Hátennyire leolvasható rólam?" – gondolkodott már nyugodtabban a lány, de mindezekrőlelterelve figyelmét mégreménykedett abban, hogy egyszer majd csak betoppan Ő is... Ez sajnos nem ígylett. Hiába bámulta azt a fránya ajtót, az meg sem mozdult, senki sem lépett berajta... Ekkor érezte azt, hogy a fiút talán soha többet nem fogja látni...
Feleslegesnek tartotta, hogy ott maradjon ígyfelállt helyéről és egyenesen a kijárat felé vette az irányt. Ki akartaszellőztetni a fejét a sok esemény miatt, így egyedül egymaga hazasétált.
A hosszú út rövidnek tűnt, hiszen kettőtlépett, de már újra a hatalmas ház előtt állt. Tekintetét felemelve nézettvégig a hatalmas épületen majd felsóhajtva indult el a bejárat felé. Az ajtóelé lépe táskájában kutatva keresgélte a kulcsokat, mely kisebb nagyobb sikerrelelőkerültek. A lyukba helyezve fordította el, majd a zár hangosan kattant, melyjelezte, hogy az ajtó nyitva. A kilincset lenyomva lépett be, majd gondosanbecsukta maga mögött. Cipőjét lerúgta lábáról és egyenesen a nappaliba sétált.Kulcsait a dohányzóasztalra dobta, míg táskáját az egyik fotelba a kabátjatársaságában, majd a kanapén elfeküdve engedte ismét szabadjára könnyeit. Egyedül volt, csak a hangos zokogás töltöttebe az egész házat és ez napokig így ment...