What Makes You Beautiful /H.S. Fanfiction/ BEFEJEZETT

28. Chapter

„Fogalmam sincs, hogy kinek higgyek és kinek ne... Mindenki mást mond, de ami biztos, hogy az a rohadék még mindig fogságban tartja az én életemet! Ha találkozom, azt biztos, hogy megemlegeti!" – dühöngött Harold idegesen a fotelben ülve. ujjait tördelve merengett a távolba vagy éppen az előtte heverő mobilkészüléket illetve a csodás barátnője által készített remekműveket. Hihetetlen, hogy mennyire rossz most arra gondolni, hogy az égvilágon nem fog történni semmi, minden jóra fordul és az élet csak szép lesz, de sajnos ez nem így van. Bármennyire is erőlködik, nem megy, csak jobban felidegesíti magát ezzel Harry, olyankor pedig tör, zúz mindent, ami a kezébe kerül. A rémisztő természete megmutatkozik. Talán napok óta már el sem mozdul a nappaliból, hiszen arra vár, hátha a lány betoppan, de ez nem így lesz. Azóta már lehet teljesen gyenge, vagy a legrosszabb... Semmi sincs kizárva és ez az, ami bosszantja a fiút. Percekkel később viszont hangok szűrödnek a háta mögül így megfordulva figyel, mikor a kis Emma jelenik meg. - Miért nem alszol még? – állt fel Harry és lépett oda az álmosan pislogó kislányhoz. Emm csak felpillantott a nála magasabb fiúra és szorosan hozzábújt, de nem szólt egy szót sem, Harold tudta, hogy miért nem – Tudom, hogy nehéz ez neked. Hidd el nekem is, de sajnos nem tudunk most mit tenni, csak várni. – kísérte a kanapéhoz a lányt majd leültek és Emma-t az ölébe fektette. Az ott lévő pléddel betakargatta és selymes barna hosszú tincseivel kezdett el játszadozni, pont úgy, mint szerelmével. Már a sírás fojtogatta, de mégis erősnek mutatta magát, nem akart gyengének látszani, de abban a pillanatban a telefon felvillant, üzenetet kapott. Emma felkapta a fejét mire Harry gyorsan a készülékért nyúlt majd megnyitotta azt, de ami a szeme elé tárult nem tetsző látványt nyújtott. Egy kép állt ott, melyen egyetlen szerelme szerepelt. Minden, ami a kezében volt kiesett és felállt a kislány mellől, aki csak értetlenül nézte végig a fiú reakcióját. Harold fejéhez kapta mindkét kezét és idegesen túrt göndör fürtjei közé majd a mellette lévő kis asztalon elhelyezkedő díszvázát kezébe kapta és a földhöz vágta dühösen felkiáltva. Most volt azon a ponton, amikor már mindenre képes lett volna. A lány is letekintett a földön heverő telefonra, de mikor megpillantotta a képet könnybe lábadtak szemei. Borzalmas látvány volt számára is, ahogy a fiúnak is, de akkor egy határozott mozdulattal fordult meg és emelte tekintetét Harold-ra. - Harry elég! Szerinted Lexie ezt akarná? Hogy így lásson? Hogy féljen tőled? – mély levegőt vett, de hangjában ott rejtőzött a szomorúság, de a fiú mégis tovább folytatta – Nem ez a legjobb megoldás! Nem érted? Harry! – kiáltott mögüle Emma, aki könnyeket hullajtva figyelte tetteit, de mielőtt még bármi is történt volna a továbbiakban a készülék a földön ismét hangos zörgésbe kezdett. Azonnal kezébe kapja és felveszi. - Ki az? – szólt bele idegesen a készülékbe. - Jó estét Mr. Styles. A kapitányságról hívom önt, híreket kaptunk. – mondta. - Megtalálták? – kérdezett rá rögtön, de a vonal másik feléről csak sóhajt hallott. - Kérem, fáradjon be a kapitányságra és mindenre választ kap, ez nem telefonon megbeszélendő. – jelentette be, majd a vonalat bontotta. Alig telt bele pár másodpercbe, hogy Harry felfogta, mi is történt az előbb, de amilyen gyorsan csak tudott felrohant az emeletre kabátjáért, majd Emma-t felkapta az ölébe miközben neki is egy kabátot nyomott a kezébe és rohantak a kocsi felé. Miután bezárta a lakást az autóba beültek és amilyen gyorsan csak lehetett siettek a helyszínre, hiszen talán ma kiderül, hogy mi is van Lexie-vel vagy éppen merre van. Alig pár perces utazás után úgy rontottak be a kapitányságra és igyekeztek a megbeszélt irodába. Az ajtó kivágódott és beviharoztak a fiatalok, a kapitány csak tágra nyílt szemekkel figyelte az éppen most érkezett személyeket, majd megkérte őket, hogy foglaljanak helyet. - Nos, örülök, hogy ilyen hamar ideértek, de nagy valószínűséggel megtaláltuk a lány tartozódási helyét, ahol minden bizonnyal fogva tartják. – kezdett bele. Abban a pillanatban, ahogy ezeket a szavakat kiejtette a száján Harold szeme felcsillant hiszen, amiért annyira reménykedett, most itt van. – Az este folyamán egy 20 év körüli fiatalember ékezett b ide azzal az indokkal, hogy egy lány küldte őt, aki eléggé rossz állapotban volt egy cetlivel. - Láthatnám? – kérdezte Harry és abban a pillanatban a zacskóban lévő cetlit a kezébe vette és olvasni kezdte. „Aki ezt a levelet olvassa, kérem, értesítsék Harry Styles-t. Bántani még nem bántott, de hajlamos rá, de nagyon kérem, valaki segítsen rajtam!" – eme sorok voltak a papírra írva pirossal, ami eléggé furcsa kinézetű volt. A fiú értetlenül nézett a kapitányra, válaszra várva. -A hölgy valószínű, hogy saját vérével írta ezt a kevés sort, de mielőtt még megkérdezné, tudjuk, hol van, mert a fiú, aki ma este ezt behozta nekünk pontosan tudja, hol találkozott a lánnyal és azonnal odamegyünk, még ma. – és ezzel a mondattal intett az egyik emberének, hogy vezessék azt a fiút eléjük, aki ma megjelent és a kislányra vigyázzanak, míg ők távol lesznek. Amint találkozott egymással a két fiatal autóba ültek és a helyszínre siettek. „Nagyon bízok abban, hogy Lexie-nek semmi bántódása nem esett" – járt fejében... *** A lány nagyot sóhajtva fordult el az ablaktól és visszasétált az ajtóhoz. Még mindig ugyan ott tart minden, mint ezelőtt. Ugyan az a cél, hogy Mark minél jobban megkeserítse Lexie életét, de egy aprócska remény most kék szemeiben, hiszen a segítség bármelyik pillanatban megérkezhet, de abban a pillanatban kivágódott az ajtó és egy dühös emberrel találta szembe magát Lex. Most teljesen meg volt rémülve, hiszen ilyen mérgesnek még soha nem látta a férfit, aki jelen pillanatban vészesen közeledett. A lány hátrálni kezdett, de a fal útját állta így Mark teljes testével simult durván a lányhoz és csókokkal hintette be nyakát. - Tudod, hogy milyen régen meg akartam ezt már tenni? – egy kaján vigyort terült el arcán és tovább folytatta Lexie kínzását – A te kis barátod, Harry Styles úgysem jobb nálam, túlságosan is gyáva téged megfektetni! – Lex nem hitt a fülének, teljesen lesápadt és elgondolkodott. „Mi az, hogy megfektetni? Miért ez a célja és mi jogon veszi ilyen módón a szájára a barátom?" – és abban a pillanatban leesett, hogy mi is a férfi valódi célja, miért tartja itt fogságban. Amilyen erősen csak tudta próbálta lehámozni magáról Mark erős karjait, de sikertelenül. A kiabálást is próbálta, végül zokogva, de düh miatt egy óriási csattanás hallatszott pillanatokon belül. Lex keze által a férfi arcán hatalmas folt keletkezett, de ezzel akkora fájdalmat okozva neki, hogy félrelökte a lányt, aki a matracra esve sikított fel. Mark rávetette magát a lányra és ütötte, rúgta ahol csak érte ezzel óriási fájdalmakat okozva neki. Lexie már sírva kérlelte, hogy hagyja abba, de ő egyáltalán nem akarta, így a közelben lévő tűt a kezébe vette és Mark lábába szúrta azt, aki azonnal felkiáltott és összerogyott. Most volt itt az- az alkalom, hogy minden maradéknyi erejét összeszedje és meneküljön. Így is tett. A nyitott ajtón keresztül felrohant a lépcsőn majd a kijáratot megtalálva rohant az utcára, majd onnan arra, amerre csak tudott. Viszont alig tett meg pár lépést a házból kiérve mikor hangokat hallott maga mögül. Amilyen gyorsan csak tudott rohanni kezdett, de az-az ember még sántítva is utol érte és rávetette magát a lányra. Mindketten a földön végezték. - Azt hiszed, hogy olyan egyszerűen elmész? – majd kirántott a lábába szúrt tűt és Lexie-nek esett vele. Lex minden erejével azon volt, hogy lelökje magáról azt a rohadékot, de mégis gyenge volt... Egy haragos kiáltás után nagy ütést érzett az arcán, ami homályosabbá tett mindent körülötte, de mégis küzdött tovább. Ütött, rúgott, míg a férfi le nem szállt róla így hasra fordulva kúszhatott tovább, mikor éles hangokra lett figyelmes...