What Makes You Beautiful /H.S. Fanfiction/ BEFEJEZETT

15. Chapter

- Emlékszel, mikor filmet néztünk? Amibe egy lányt elrabolt egy férfi majd bedobta egy mély gödörbe, közben a testvérét megkötözve a ház alá rejtette? Emlékszel? – ördögi mosoly terült szét arcán. Tisztán lehetett látni rajta, hogy minden áron meg akarja félemlíteni a lányt, amit kér azt ő megtegye így karmai közé kaphassa és ki tudja mit csinálna vele. Viszont Lexie valójában rettenetesen félt, de mégis erősnek mutatta magát, hiszen fontos volt számára húga élete így mindent megtett érte. - Emmát a ház alá rejtetted? – meglepődötten pislogott a férfira, kinek még mindig ott volt az arcán szétterülő idegesítő vigyor. A lány, ha tehette volna, már rég bevert volna neki. - Nem! Ez nálam pont fordítva lesz. – egyre közelebb és közelebb merészkedett a lányhoz. - Hova rejtetted? – abban a pillanatban eltűnt az a bizonyos magabiztosság, erősség, melyet felváltott a kétségbeesés és a félelem. Hátrálni kezdett, de Mark csak egyre közelebb és közelebb merészkedett. – Legalább csak ennyit mondj meg. – kérlelte már teljes kétségbeeséssel. - Ennek a parknak az egyik kihalt részére. – Lexie háta egy pillanatra enyhe fájdalmat érzett, gyorsan maga mögé kapva kezét simított végig. Egy fának ütközött,mely most megakadályozta menekülését. Mark megfogta a lány kezét szorosan, hogy ne tudjon szabadulni, de azzal nem számolt, hogy álruhás rendőrök fogják letámadni. Amint feltűnt neki miden a lány felé fordította ismét a fejét majd lassan a felsőjét felhúzta és tekintette meg a mikrofont és tűrte el a füle mögé haját melyben pedig egy adóvevőt látott meg. Mérgesen emelte fel kezét, hogy megüthesse a vele szemben álló személyt, de abban a pillanatban a földre került kezére került a bilincs. Szerencsére az akció sikeres volt, így Mark a börtönben végzi, Emma épségben előkerült és mindenki megkönnyebbülve tért vissza otthonába, de Lexie valahogy érezte, hogy ennek még nem most lesz vége... *** Az elmúlt napokban Lexie csak a munkáján dolgozott, csak abban lelt nyugalmat és figyelemelterelést. Harry már szinte aggódott érte, hisz napok óta alig eszik, be van zárkózva a szobájába. Senkivel sem beszél, csak néha-néha mond egy-két szót, de csak reggel, ha épp a konyhában kávézik. Nem nagyon tetszik ez a fiúnak, viszont megérti, hogy ez most nehéz neki. Amiken keresztülment az nem volt könnyű a számára. Harry reggel korán kelt hisz próbára sietett. Berohant a fürdőbe, szokásos dolgait elintézte majd lement a konyhába immáron a fölöltözve. Lent már a karikás szemű Lexie-vel találkozott, aki kialvatlanul tekintett maga elé miközben kávéját szürcsölgette. Rémisztő látványt nyújtott számára, hiszen ezzel csak tönkreteszi magát teljesen. Ismét az aggodalom futót végig rajta és ösztönösen kezdett el beszélni a lánnyal. - Jó reggelt. – köszönt a fiú felé álmosan. - Neked is, de hogy nézel ki? – tette fel e kérdést – Napok óta nem alszol normálisan és alig eszel. Pihenned kellene és rendesen enni. - De nem hagyhatom félbe a munkámat és Emma-ra is figyelnem kell. – próbált valami meggyőző fedőtémát kitalálni, ami végül is jól jött, hiszen már régen nem foglalkozott félbehagyott munkáján. - Ha gondolod, ma elviszem magammal próbára így a mai napod szabad lehet. – mosolygott Harry kedvesen – De tényleg csak pihenés! – emelte fel mutatóujját és komolyra váltotta a témát – Semmi munka! - Talán tényleg nem árt egy kis pihenés és azt megköszönném, ha ma Emma-ra nem kellene figyelnem. – viszonozta a mosolyt – Nagyon köszönöm! – ölelte át a fiút. - Igazán semmiség. – majd felsietett a lány szólni a húgának, hogy szedje össze magát. Pár perc múlva más a kislánnyal tért vissza, aki boldogan és izgatottan tekintett Harry-re. Kitárva az ajtót engedte ki Emma-t, hogy üljön be a kocsiba, míg ő beszél a nővérével. - Tényleg nagyon hálás vagyok! – ölelte át ismét. - Semmiség, de ellenőrizni foglak, hogy komolyan nem dolgozol e, mert, ha meglátom vagy tudomást szerzek róla, akkor lesz nemulass! – a nem viccnek szánt mondat végül mégis nevetésben végződött – Akkor jövünk valamikor. – mosolygott a lányra, aki csak két puszival köszönt el. Harold-nak fülig ért a szája mikor becsukta maga után az ajtót és csatlakozott Emma-hoz. A kislány csendesen üldögélt az autóban, míg meg nem jelent a fiú. Izgatottan várt, hogy már odaérjenek hisz a kedvenc bandájával tölt el egy egész napot. - Na végre! – mondta a lány ölbe tett kézzel. - Mi ez a stílus? – nézett Emmára Harry, hisz meglepődött, hogy ilyen – Igaz! Késtem, de okom volt rá. – mosolygott a lányra. - Tudom. Lexie fontos számodra. – ejtette ki nyugodtan ülve ezeket a szavakat. - Hogy mi? – értetlenkedett. - Ugyan már Harry! Le tudom olvasni rólad, hogy tetszik a nővérem. Nem most jöttem ám le a falvédőről. – húzta fel jobb szemöldökét – Mindig készítesz neki valami ennivalót, mert aggódsz érte, hogy csak a munkájára koncentrál. - Teljesen igazad van! – nézett ki az ablakon és gondolataiba merült, miközben beindította a motort és elindultak a helyszínre. – „Tényleg ennyire látszanának az érzéseim? A tetteim? Vajon ez már feltűnt másnak is?" – Kérdések, kérdések, kérdések. Szűnni nem akaró kérdések, mint mindig, de ezeket most elhessegetve maga körül parkolt le a stúdió előtt és meredten figyelt a távolba. - Lexie is érez irántad valamit, de még nem olyan biztos az érzelmeiben. Néha belesek a szobájába és látom, hogy gondolkodik, de nem a munkához kapcsolatos dolgokon. – mesélte Emma miközben a tükrön keresztül végig Harold szemeibe tekintett – És tegnap sikerült meglesnem a telefonját, míg ő lent reggelizett és egy képet találtam, amit nem akarok kikotyogni, majd ha a nővérem akarja, elmondja. – kacsintott és már ki is szállt magára hagyva Harryt.
„Vajon ki lehet azon a képen? És mit is érez irántam valójában?" – lehunyta a szemét fejét pedig a kormányra hajtotta. Perceken keresztül csak ez a két kérdés keringett benne, de a kislány már idegesen szólt neki, hogy indulni kellene. Lassan kiszállt a kocsiból majd gondosan bezárta azt és elindult befele. Ahogy a terem ajtaja előtt megállt sóhajtott egyet majd belépett ahol már mindenki várta őt. Mindent beleadott, de gondolataiban valami teljesen más járt, mint a próba. *** Lexie elhelyezkedve a kanapén gondolkodott. Már megint egy olyan érzés kelt fel benne, amit még nem tud megmagyarázni, de ha Harry közelében van, akkor érzi azt a melegséget, a törődést és a szeretettet. Erre már rájött. Szerette is az érzést, de még mindig nem biztos magában. - Miért kell ilyeneken agyalnom? – tette fel magának a kérdést – Miért jár az eszem folyton Harry-n? - ez már mindennapos. Rengeteget segített neki, melyekért hálás is, de a legnagyobb kihívás, hogy újra össze kellet szednie magát, de úgy, hogy valaki mellette volt és az a valaki Harry volt. Sokat köszönhet neki, de még mindig az a megmagyarázhatatlan érzés kavarog benne és ez most jobban fellángolt, hogy ajka a fiú sima és puha arcához ért. Talán szerelmes? Épp a kanapén feküdve pihent mikor telefonja zörgése megzavarta nyugalmát. Kezébe vette mely egy ismeretlen számot jelzett. A zöld gombot megnyomva emelte füléhez a készüléket és szólt bele: -Igen? - Lexie? – ismeretlen férfihang szólalt meg – Én vagyok az, Jonathan.