What Makes You Beautiful /H.S. Fanfiction/ BEFEJEZETT

05. Chapter

Harry soha nem volt az a nyugodt ember, aki bármilyen állapotban vagy akár semleges érzelemmel felhívott volna valakit. Ez most nem ment neki. A lányt szerette volna felhívni, hiszen minden egyes éjjel nehezére esik álomba merülnie, de ha sikerül, akkor is csak Lexie van a középpontban, de most félt, hogy olyat mond, ami kínos számára... Viszont volt egy dolog, ami miatt szinte minden egyes álomról le kellett mondani a lányról. Jegyese valakinek. Ez ellen nem tehetett semmit és nem is akart, mert senki boldogságának az útjába nem szeretne állni. Amint átjárták a gondolatok, hirtelen telefonjáért nyúlt és tárcsázni kezdte az előbb említett nőt, de mikor már vagy harmadszorra csöngött ki észbe kapott, hogy ez neki nem fog menni és azonnal lerakta. Telefonját az ágyra dobva temette két kezébe arcát, majd hangosan felkiáltott. Nem érezte jól így a dolgokat és szerette volna még látni vagy hallani a lányt, de most amilyen gyáva, így ezek soha nem valósulhatnak meg. Az emeletről lesietett és a konyhába vette az irányt. Egy pohár a szekrényből, egy üveg üdítőitalt vett elő, melyet jóízűen elfogyasztott, de nem csillapította erős érzéseit. A nappali felé vette az irányt, ahol a többiek görnyedtek és éppen Tv-t néztek vagy a mobiljukkal szórakoztak. Harry fel és le mászkált a srácok előtt és közben szövegelt mindenféléről, de olyan volt, mintha a falénak beszélne ugyan is senki sem figyelt rá.. Dühösen a televízió elé lépett és karba tett kézzel állt a fiúk előtt. - Harry! Ülj le! Nem látom a TV-t! – mondja Louis. Harold csak az egyik szemöldökét felhúzva tekintett végig a többieken. - Nektek beszélek vagy 5 perce, de senki sem hajlandó figyelni rám... - mondta hangosan, amire a többiek csak meglepődött reakcióval tekintettek a fiúra, aki ismét fel-le mászkálva kezdett el mindent újra meg újra elmondani. Nem tudja eldönteni, hogy felhívja e a lány, bár érzelmei még mindig nem tisztázódtak. Vár... Vár arra a bizonyos jelre, ami mindent megold. De ez a lány... Szép arcvonásai, ragyogó szemei, és csengő hangja. Kell ennél több? Az első pillantással meg lehet őt szeretni, és soha nem lehet elfelejteni, ha tetszik, ha nem... - Már teljesen elszédültünk. – csukott szemmel, kezével tartva a fejét mondta Zayn. A többiek csak csendben vártak, senki nem mert megmozdulni. - Sajnálom. – ejtette ki halkan ezt az egyetlen egy szót és ismét útnak indult, de abban a percben már az emelet felé vette az irányt. - Hova mész? – kiált utána Loui, amire hirtelen megfordul és visszasétál, de leül eléjük a földre. - Nem vagy gyerek, hanem felnőtt ember. Nem fogja leharapni a fejedet. Hívd meg egy csevegésre, vagy menj el vele sétálni, de nem feltűnő helyen. - emelt mutatóujját. - Egyetértek! – mondták egyszerre. Abban a percben, pillanatban felállt helyéről és visszasietett szobájába, de még egy „köszönöm"-öt kinyögött. Mint mindig, becsukta maga mögött az ajtót ledobta magát az ágyra és gondolataiba meredt. Egy ideig csak forgolódott, majd végül telefonját a kezébe véve kezdett el kutakodni. Érdekelte, hogy vajon a lány facebook vagy valami egyéb más közösségi oldalakon fent van e, de sajna sikertelenül járt. Feladta, lesétált az emeletről pulcsijáért nyúlt, cipőjébe belebújt és nyitotta a bejárati ajtót. -Megyek sétálni. Ki kell szellőztetni a fejem. - és el is tűnt. A fiúk egymásra néztek és tudták, hogy nem mostanában tér vissza. Ha elmegy, otthonról órákat tud gondolkozni. Eközben Harry az utcára érve kicsit gyorsabbra vette a tempót ugyan is bármikor feltűnhetnek a rajongók vagy éppen a média. Parkba indult, a megszokott kis eldugott helyére, ahol senki sem talál rá, de közben gondolatai zakatoltak egyfolytában. Alig telt el negyed óra már a helyszínre is ért. A nagy fa vastag törzsének nekidőlve nézelődött. Jelen pillanatban nem akart semmire sem gondolni, csak az élet apró örömeit akarta megfigyelni, ahogyan a gyerekek játszanak és boldogan nevetgélnek, a szerelmesek beszélgetnek, az idősek galambokat etetnek és egyéb mást. Azt akarta érezni, milyen lenne, ha nem létezne, csak árnyékként figyelne meg mindent. Néha tényleg jobb lenne eltűnni. Nem is kellett több, mindjárt jobban érezte magát, de amint visszatért a valóságba megint zakatolni kezdett a feje. Nem tudta, hogy most mi legyen. "Vajon gondol rám? Szeret engem? Mit beszélek, vőlegénye van..." Leült a közeli kis padra, de miután több mint fél órát töltött ott útnak indult volna hazafele, de ekkor kapott egy üzenetet, Louis-tól. Egy cím és egy aprócska szöveg állt benne: „Ha befejezted a gondolkodást, ellátogathatnál erre a címre..." Nem értette, hogy miért írt ilyet, de nem nagyon érdekelte. Felpattant a padról és útnak indult a megadott címre, bár habozásba kezdett félúton. Megállt majd az ellenkező irányba kezdett el Sétálni, de 10 perc után ismét irányt váltott. Eléggé hülyének nézhették volna, ha sétált volna valaki arra, de ezt most megúszta. Egy csodás házhoz ért, olyan otthonos és pici. Jobban szemügyre vette, de nem volt ismerős számára. Közelebb lépkedett és a postaládára tekintett, amin a Müller név azonnal kiütötte a szemét. Nem tudta, hogy mit tegyen. Ott minden összekavarodott és teljesen elvesztette a fonalat. „Ha már itt vagyok akár be is kopoghatnék, vagy ha még mindig gyávának érzem magam akár el is mehetnék. De mi van, ha észrevett bentről? Vagy valaki más? Lehet, hogy innen már nincs menekülés..." – futott végig benne – „Miket beszélek... Én vagy Harry, Harry Styles és én nem félek semmitől!" – biztatta saját magát, ami meglehetősen viccesen hangzott ugyan is mosolyra húzódott a szája, de azonnal komolyra változott a pillantása. Lassan az ajtó felé lépkedett és azon törte a fejét, hogy mit is fog mondani, de erre mind kevés ideje volt. Már az ajtó előtt állt és várt... Várt a lendületre, a lelkesedésre, a csodára. Ami nagyon nehezen, de végül megjött. Kopogásra emelte a kezét, mikor hangos kiabálás és dolgok összetörése szűrődött ki. Megijedt, hátha valami baj van, de azonnal az ablakhoz sietett és bepillantott rajta. A nappali látta és két árnyékot, amik ingerülten és dühösen mozogtak, de nem kellett sok idő, hogy megjelenjenek az árnyéknak tulajdonosai. Lexie és vőlegénye veszekedtek... Sírás, tárgyak összetörése és kiabálások szemtanúja volt Harold... Hogy mi lesz még ezek után...?