What Makes You Beautiful /H.S. Fanfiction/ BEFEJEZETT

30. Chapter

- Mi bánt ennyire? - kérdezte Harry a lánytól, aki már saját lábán állva merengett a távolba az ablak előtt. Szerelme hangját meghallva eszmélt fel, hogy gondolataiba merülve nem figyelt semmire, bár a kérdést tisztán értette. Felsóhajtott, majd a fiú felé fordult, aki szemeiben már nem csak egy híres hősszerelmes "kisfiú", hanem egy érett férfi, aki bármire képes! - Tudod elgondolkoztam, hogy mi lesz ezek után? Normális életet élhetünk vagy újra valami rosszba keveredek és magammal rántalak... Nekem ez nem menne... - gondolt bele, ha megint minden a feje tetejére áll. Mi lesz akkor? Újabb fájdalom, szenvedés, de akár egy boldog pár szétszakítása is lehet a következménye.
- Butaságokat beszélsz! - sietett szerelméhez, majd ép csuklóját megragadva húzta közelebb magához és szorosan átölelte, mellyel csak éreztetni akarta, hogy igenis fontos a számára az ő jelenléte, a mosolya, a csillogó tekintete, a szeretete.... egyszóval minden. - Számomra te vagy a legfontosabb és ígérem, hogy semmi nem fog történni. Boldog életünk lesz! - Köszönöm. - suttogta alig hallhatóan majd kezeit Harold köré fonta és csendes zokogásba kezdett. Harry csak mosolyogva szorított ölelésén majd felemelve a lány arcát és édes csókot lehelt ajakaira. Abban a pillanatban a vágy és a szenvedély tüze lobbant fel mindkettejükben. Az a kevés távolság mely köztük volt, vészesen csökkent, mígnem már egy hajszál sem fért volna el. A csókok egyre hevesebbek és szinte minden mozdulattal egy aprócska nyögés csúszott ki ajkukon. Csodás éjszaka elé néznek, bár eme kis akciójukat egy hívatlan vendég zavarta meg. - Oh.. Elnézést, hogy megzavarom a remek pillanatot, de híreket hoztam az orvostól. - jelent meg egy huncut mosoly Louis arcán miközben felváltva tekintett hol Lexie-re, hol Harry-re. A szerelmesek nagy nevetésbe törtek ki, mikor Loui reakcióját figyelték. - Most kiröhögtök? - durcáskodott. - Ha láttad volna magad. - nevetett tovább Harold. - De mond, mi az a hír, ami ennyire fontos? - lépett el szerelmétől a lány. - Az orvos szólt, hogy perceken belül visszajön pár papírral, amik kitöltése után hazaengednek mivel a megfigyelések alatt nem találtak semmi veszélyeset. - hadarta el mindezeket hiper-szuper sebességgel Louis, majd ismét az a vigyor terült el arcán. A két fiatal egyáltalán nem értették, hogy mit jelent mindez az arckifejezés. Egymásra pillantottak majd vissza az említettre, de még mindig semmi. Loui felsóhajtva feladta a mutogatást és szóra nyitotta száját. - Nem hiszem el! Mivel az előbbi akciótokat még időben sikerült leállítanom mielőtt még az orvos tette volna meg, azon agyaltam, hogy Emma-t ma nem visszük haza. Majd ellesz velünk, míg ti hangos nyögésekkel és kiabálásokkal eladjátok a házat. - Lex elpirulva figyelte egy ideig a földet majd tekintetét Harold-ra emelete, aki barátjának eltátogott egy "Köszönöm"-öt, de mindvégig szúrósan tekintett rá, hiszen nem nagyon tetszettek neki az előbb hallott szavak, miszerint ezt szebben kifejezve is elehetett volna mondani. Louis csak ördög vigyorral az arcán bólintott majd elhagyta a kórtermet. Az a bizonyos kínos csend ismét csak feszültebbé tette a helyzetet, mivel nem akarták ezt így elmondani,vagy kimutatni, vagyis Harry szerint nem, de a szerencsének köszönhetően az ajtó ismét kinyílt, melyen egy fehér köpenyes idős férfi lépett be. Becsukva maga mögött a zsebébe nyúlva vette elő szemüvegét egy tollal együtt majd tekintetét felemelve mosolyodott el betegén, aki már látszólag is tökéletesen van. A lány viszonozta a kedvességét majd közelebb sietve hozzá hallgatta végig az orvost. - Nos kisasszony, búcsúzni jöttem. Mindent a legnagyobb rendben találtunk magánál, a sebeket bekötöttük, a vért pótoltuk, de a fájdalom még előtörhet, úgyhogy fájdalomcsillapítót írtam fel, mellyel enyhítheti fájdalmait. - magyarázta. - De remélem, ma már hazajöhet? - csatlakozott a beszélgetésbe Harry is, aki eddig csak a háttérbe húzódott meg, majd közelebb sietve a lányhoz derekánál körbefont karokkal húzta közelebb magához miközben fejét vállára helyezte. Az a szeretet és aggodalom, ami áradt abból a fiúból, az egyszerűen elmondhatatlan. A látvány, kettejük szerelme szinte irigykedésre méltó, de amin keresztül mentek, az nem volt könnyű. Megérdemlik egymást! - Látom az aggodalmat magán, de megnyugtathatom önt is, hogy a papírok kitöltése után hazaengedjük kedves barátnőjét, de azért szeretném, ha két hét elteltével visszalátogatna egy gyors vizsgálatra. - mondta majd a kezében lévő papírokat és a tollat átnyújtotta, majd miután mindent rendeztek mosolyogva lépett az ajtóhoz. - Minden jót és sok boldogságot kívánok önöknek. - majd távozott. A táskához lépve vett ki belőle párruhadarabot, majd az ágyra helyezés után sietett vissza ahhoz és pakolta bele a még kint lévő dolgokat. Miután végzett vele a cipzár behúzása után akarta felemelni a táskát, de valaki ebben megakadályozta. Nem más volt, mint Harry, aki csak egy pillantással jelezte, hogy nem kellene és azzal a lendülettel vállára kapta majd az ajtóhoz sétált. - Akarod, hogy kimenjek? - fordult vissza miközben a lányra emelete a tekintetét. Lexie is így tett majd egy kicsit elgondolkozva nemlegesen rázta meg a fejét. Harry meglepetten figyelte szerelme minden egyes mozdulatát egy pillanatra sem vette le tekintetét tökéletes alakjáról, de végig mosolygott. Abban a pillanatba értette meg, hogy Lexie örökre az övé és bízik benne, bízik, ami a világon a legfontosabb, de gondolatából immár átöltözve, indulásra készen állt meg előtte a lány, csak mosolygott. Nem tudott mást csinálni csak mosolyogni így összekulcsolta kezüket és együtt hagyták el a kórház épületét.
*** - Olyan jó újra itthon lenni! - mondta Lexie miközben cipőjét levette és körbe pillantott a házban. Senkit nem talált otthon, a húga sehol sem volt így az emeletre sietett majd benyitott szobájába, ott sem találta. Aggodalommal tele pillantott be minden egyes szobába, de senkivel sem találkozott. Éppen szobájából kilépve indult volna meg Harold szobájába mikor találkozott szerelmével. Tekintetét a fiúra emelte. - Louis-ékkal van. Nem emlékszel? - mosolyodott el majd iszonyatosan kínosnak érezte a helyzetet így elszégyellve magát a földet kezdte elfigyelni miközben lábával játszadozik. - Gyere ide te kis butus. - dobta le a táskát a földre majd szorosan átölelte a lányt. Nem ellenkezett így csak mosolyogva pillantott Harold gyönyörű smaragdzöld szemeibe, amik vágytól és szenvedélytől csillogtak. Nem is kellett ennél több azonnal egymás ajkainak estek és egyre gyorsabb táncot jártak nyelveik. Megszüntették a távolságot egymás között, Harry ölébe kapva a lányt indult meg vele a hálószobába. Amint beértek az ágyra feküdve folytatták játékukat, melyet édesen csengő nyögések zavartak meg, melyek megmosolyogtatták egymást, de a vágy csak egyre erősödött. Lexie szerelme pólója alá nyúlva kezdte el karmolászni hátát, miközben Harold kezei is vándorútra indultak. Gyengéden egymást cirógatva élvezték a helyzetet majd az alkalmat kihasználva immár nem a fiú volt felül. Lex mosolyogva hajolt közelebb és kezdte el gyengéd csókokkal ellepni szerelme nyakát miközben egyre csak duzzadó férfiasságára ült. Kínzó pillanatok egyike volt ez is majd szépen lassan mellkasát hintette be puszikkal miután az a póló már a földön hevert, viszont nem sokkal később követte egy másik póló is, mely a lányé volt. Abban a pillanatban újra Harry került felülre így most vette célba ajkaival a lány nyakát. Apró csókok nyögésekben végződtek miközben egyre csak haladt lejjebb.
Játékuk egyre hevesebb lett így a nadrágtól is megszabadulva estek újra egymásnak, de már alig bírva magukkal anyaszült meztelenül feküdtek egymáson. Így belegondolva szinte lassan és kínzóan szabadultak meg minden egyes ruhadarabtól ezzel is felizgatva a másikat, de ami akkor történt az volt maga a felemelő érzés. Hangos nyögések hagyták el mindkettejük ajkát, ahogyan érezték egymást, izzadt testük egymáshoz értek, szinte örömtáncot jártak, ami aznap éjszaka átestek. Átadták magukat a szerelemnek, a vágynak, a szenvedélynek. Mindezeket csak egyszóval tudták jellemezni: TÖKÉLETES.