What Makes You Beautiful /H.S. Fanfiction/ BEFEJEZETT

14. Chapter

A hazafele út biztonságosan telt, hiszen csendes volt az utca, egy lélek sem járt arra. Lexie-ben mindig is lakozott egy félelem, de a fiú mellett ez eltűnt. Boldog volt, ez tisztán látszott rajta. Az este további része talán túl érzelgősre sikeredett, de ő csak a lány miatt tette mindezt. Csodásan érezték magukat és Harry végre úgy érezte, hogy sikerült neki segíteni, hogy teljesen elfelejtse a múltat és a jelenjére koncentráljon. Amikor már szinte teljesen egyedül maradt besietett a konyhába, hogy szomjúságát csillapítsa majd sietős tempóban követte Lexie példáját. Felsietett a lépcsőn az emeletre, de mielőtt szobájába ment volna benézett a lányokhoz. Először Emma-hoz igyekezett. Csöndesen belesett a résnyire nyitva hagyott ajtón rögtön Lexie-re tévedt a szeme, aki gondoskodóan figyelte testvérét. Fülhallgatóját óvatosan kivette a lány füléből és a telefonnal együtt az asztalra tette majd betakargatva, „jó éjt" puszit adva homlokára indult meg az ajtó felé. Harry azonnal berohant a szobájába és résnyire nyitva hagyva az ajtót tovább leskelődött Lexie után. A lány kecsesen végig sétált a folyosón egyenesen az ajtajáig majd ott eltűnt. Harry csak nézett maga elé majd észbe kapva becsukta az ajtót és a fürdőbe indult... *** Reggel Lexie telefonja vészesen jelzett. Fogalma sem volt, hogy ki a fene küld neki kora reggel SMS-t, de amint közelebb lépett az asztalon heverő készülékhez megpillantotta a számot, ami számára ismeretlen volt. Azonnal kezébe kapta a mobilt és megnyitotta. Ahogy a sorokat olvasat könnyekbe lábadtak a szemei majd az utolsó sorhoz érve a földre ejtette a telefont, kirontott az ajtón és húga szobája felé vette az irányt. Az ágy üres, Emmának nyoma sincsen. Egy régi kép hevert a földön, melyen egy üzenet állt piros betűkkel.

„Elvittem magammal a húgod, de én igazából téged akarlak! Ha nem akarod őt is elveszíteni úgy, mint a szüleidet, akkor, ma 2-kor a házatokhoz közeli parkba, a tó melletti öreg fánál találkozunk! Mark „ Rémülten rohant át a szemközti szobába, ahol Harry még nyugodtan szundikált. Őrült tempó kíséretében az ajtó kicsapódott mire a fiú ijedten ült fel az ágyon és emelte tekintetét a lányra, kinek könnyei szűnni nem akaróan folytak végig arcán. Ahogy végigmérte őt az ajtóban álló személy arcáról ijedtség, félelem, aggodalom és szomorúság volt leolvasható. A teste szinte remegett és olyan gyengének látszott, mint aki ott helyben össze akar esni. Amilyen gyorsan csak tudott kiugrott az ágyból és közelebb sietett Lexie-hez majd az ágyra ültetve térdelt le elé. Már az elején tudta, hogy baj van. - Mi történt? – kezét a lány combjaira tette mire válaszul megfogta egyik kezét. Tenyerébe helyezett egy képet és zokogva az ölébe borult. Harry megfordította a képet. Ahogy a sorokat végigolvasta düh és aggodalom kavargott benne egyszerre. Ekkor már tudta, hogy mi is az a nagy baj. – Az a szemét! – szorította ökölbe a kezét. - Harry! – zokogott a lány – Elrabolta Emmát! - Minden rendben lesz! Ígérem! – majd a lányt elengedve tárcsázta a fiúkat, akik szintén meglepődve, de dühösen rohantak a házhoz, hogy kieszeljenek egy tervet, hogyan is tudnák ezt az alakot rács mögé juttatni örökre, de ami a legfontosabb volt most, hogy sértetlenül visszakapják Emma-t. Hogy miért nem a rendőrséget hívta először? Tudta, hogy Lexie nem menne bele ebbe az ötletbe így jobbnak tartotta, ha a fiúkkal ráveszik a jobb és talán könnyebb megoldásra. Nem sokkal később mind a 4 fiú megérkezett, de nem egyedül érkeztek. A srácokhoz csatlakoztak kedves barátnőik is, hátha ők is segítséget nyújthatnak ebben a helyzetben. - Sziasztok! – nyitott ajtót Harry – Gyertek. – majd mindenki sietősen a nappaliba igyekezett, ahol a zokogó lányhoz csatlakoztak. Mindenki elfoglalta a helyét és hosszú megbeszélésbe kezdtek. - Hallottuk, hogy mi történt és jöttünk segíteni. – tette Eleanor kezét Lexie vállára. - Nagyon aranyosak vagytok, de ez az én ügyem és nekem kell megoldanom. - Együtt fogjuk megoldani. – jelentette ki Liam. Meglepődött, hiszen ilyen idegesnek se őt se a többieket nem látta még. Mindenki gondolkodásba kezdett és ötleteket összerakva kialakult egy terv, de ezek közben sikerült rávenni a lányt, hogy a rendőrség is segítsen ebben az ügyben. Harry azonnal tárcsázta is a számot és csak pár perc tellett bele, hogy meg is érkezzenek. Nagyon aggódott, hiszen bármi rossz történhet. Lexie idegesen tekintett az órára és a telefonjára miközben mesélte a történteket. Mindent részletesen elmondott, még azt is, hogy mikor idekerült mit akart vele tenni az-az állat, de még szerencsére ott volt az ő hőse, Harry. - A kisasszonyra egy lehallgató készüléket és egy rejtett kamerát szerelünk, de még kap egy fülest is, amin közvetítjük, hogy mit is cselekedjen mikor. – mondta az egyik férfi Harold-nak, de a lány minden egyes szót hallott így azonnal közbevágott. - És ha valami baj történik a húgommal, ha kiszúrja szemével a rám felszerelt dolgokat? – idegesen pillantott fel a kanapéról. - És ha valami baj történik vele? - aggodalmaskodott Harry miközben az előbb megszólaló lányra pillantott. Nem akarta elveszíteni, persze a kislányt sem, de nem akarta ilyen kockázatos dolog elé vetni őt. – Inkább feláldozom magam én! – mondta, ami talán jobb megoldás lenne. -Harry! Az nem lenne jó, hiszen nem téged, hanem engem akar. – mondta Lexie -Igaza van a kisasszonynak. – bólogatott egyetértően - Nyugodjon, meg és ne aggódjon. Álruhás emberek lesznek a környéken így, ha bármi is történne, ők rögtön cselekednek. -Rendben. – nem szívesen ejtette ki ezt a száján, de talán így az akció sikeres lesz és mindenki épségben megússza majd. „Mindent elkövettem, hogy a legnagyobb biztonságba érezhessék magukat a lányok és erre jön ez! Talán mégsem vagyok olyan jó ember, hiszen megígértem nekik, hogy mindent elkövetek a cél érdekében. Biztonságban fogják érezni magukat és most megtörtént ez... Minden az én hibám!" – ökölbe szorítva kezét dühösen a falba ütött majd homlokát nekitámasztva annak mérgelődött. A lány megpillantva Harry-t azonnal odasietett hozzá és jó szorosan hozzábújt. - Ne hibáztasd magad! – suttogta fülébe Lexie – Az én hibám! Már akkor börtönbe kellett volna juttatnom, amikor jöttél és megmentettél. - Hölgyem! – szólt köbe az egyenruhás férfi – Bocsánat, hogy megzavarom önöket, de a készüléket fel kellene szerelnünk. – a lány bólintott, majd a fiútól távolabb állt és engedte, hogy minden egyes kütyüt elrejtsenek. A pólója alá rejtették a mikrofont, a kamerát táskájára, míg a fülest elhelyezve fülébe gondosan helyezte rá hosszú kiengedett barna haját. Még mindig bennük volt a félelem, de tudták, hogy miért teszik ezt! Már csak reménykedtek abban, hogy a dolgok jól süljenek el.

*** Már helyszínen ácsorogva tördelte idegesen kezeit a lány. Minden egyes percben körbetekintett és az órájára pillantott, mely 2 órát mutatott, de senkit nem látott. Egyre jobban kezdett ideges lenni, hiszen akivel most találkozik bármire képes. Simán kicselezi a rendőr őket. Olyan kiszámítható tud lenni, de sosem tudod, hogy melyik percben és ettől nagyon tartott a lány. Hirtelen egy torokköszörülésre figyelt fel és rémülten fordult meg a hang irányába. Egy kapucnis férfival találta magával szemben, aki önelégülten mosolygott. Lexie abban a pillanatban felismerte azt a mosolyt így egy kicsit hátrálni kezdett, de Mark csak lépett utána. - Hol van a húgom? – kérdezte Lexie. - Miért olyan fontos ez? – letörölhetetlen volt a vigyor az arcáról. - Hol van a húgom?? – emelte feljebb a hangját, de hát nekiütközött e fának így nem tudott tovább hátrálni. A férfi közelebb lépegetett majd egy szűk helyet hagyva maguk között közelebb hajolt a lányhoz és kezét álla alá helyezve emelte fel, hogy tekintetük találkozzon. Akkor érezte a lány magát teljesen úgy, hogy innen nincs menekülés...