What Makes You Beautiful /H.S. Fanfiction/ BEFEJEZETT

21. Chapter

Mikor a lányok elhagyták a házat és Lexie segített húgának, visszasietett szobájába majd leült az ágyra és a piros ruhával szemezett. Nem tudta, hogy melyik ruhába bújjon bele, mert mindegyik ugyan olyan gyönyörű, de még nem érezte azt, hogy igen is ez az a ruha. Úgy érezte ezt a helyzetet, mintha azt a bizonyos fehérszínű dús selymes anyagú ruhadarabot kellene felvennie, arra a nagy napra, de még ez nem az a pillanat. Addig-addig törte a fejét, míg Emma meg nem zavarta őt.

-Mennünkkell. - állt meg mosolyogva az ajtóba.
-Mikorkezdődik?
-1óramúlva, de mi előbb megyünk, hogy találkozhassunk a fiúkkal.
-Majd énis megyek, valahogy megtalállak benneteket. - erőltetett magára egy mosolyt.
-Rendben.- és e szócska után kiviharzott a szobából majd a házból. A lány teljesenegyedül maradt, de a ruhaválasztás még mindig nem volt egyszerű.
„Ha most itt lenne Harry... vagy Jonathan... Nagy segítség lenne..." – ismételgette magában, de mindent alaposan átgondolva a szekrényhez lépett. Leemelte a piros ruhát majd magára vette. Csodásan érezte magát benne, de mikor aztán a tükör elé lépett valahogyan mégsem jött át a mondanivalója... Az a ruha tényleg gyönyörű volt, de még mielőtt döntés született volna átballagott Harry szobájába és szintén a tükör elé állt. Ugyan azt érezte, amit eddig, de rápillantott a zöld ruhára majd vissza magára. Iszonyatosan nehéz döntés volt számára hisz a piros Jonathan-tól jött, aki fontos, de a zöld pedig valaki olyantól érkezett, aki talán a legfontosabb személy az életében. Nem akarta, hogy rosszul válasszon, de végül megint csak odáig jutott, hogy az ágyra ült és a ruhát nézte, de immár a zöldet.
-Miért ilyen nehéz? - kiáltotta el magát miközben egy könnycsepp utat tört magának. Soha nem érezte magát ilyen helyzetben. Mindent sikerült úgy elintéznie, hogy soha ne kerüljön nehéz helyzetekbe, de ez most nem így történt. Arcát tenyerébe temetve próbálta nyugtatgatni magát, de az órára lett figyelmes, ami eszeveszetten jelezte, hogy lassacskán már indulnia kellene. A piros ruhában kezébe kapva a zöldet rohant vissza szobájába. Elintézte dolgait és azt a ruhát gondosan visszahelyezte a fogasra mely a szekrénybe pihent. Felkapta táskáját és kocsi kulcsait majd amilyen gyorsan csak tudott száguldozott a helyszínre. Gondolta, hogy nem fog parkolni ott ahol az a rengeteg ember így felhívta telefonján húgát, hogy az öltözők hátsó kijáratánál nincsen e parkoló, mivel a fiúk amúgy is fellépnek és úgy is oda igyekszik először. Nagy szerencséjére volt hely így amilyen gyorsan csak tudott sietett, hiszen nem akarta lekésni a srácok produkcióját. *** Mikor kinyomta a telefont lesétált a konyhába, hogy egyen valamit, ahol Gemmával találkozott, aki éppen a poharában lévő hűsítő italt fogyasztotta. Mosollyal az arcán pillantott nővérére, majd a hűtőhöz lépett és kivette az ételt, azt pedig a pultnak dőlve kezdte el fogyasztani. -Történt valami, ami miatt itthon vagy? – kérdezte aggódóan hisz se Anne, se Harry nem mondott neki semmit. -Már nem tudtam elviselni a gyávaságomat úgy, hogy az a lány közvetlen a mellettem lévő szobában van. – mondta kicsit lehangolóan. -Miért nem álltál elé és mondtad meg neki az igazat? – újabb kérdés. -Mert gyáva voltam. – mondta halkan Harry, de ezt Gemma még halotta. A fiú folytatta. – Egyik este láttam, persze csak annyit amennyire a függönyön keresztül lehet látni, egy férfival, aki szorosan magához ölelte, de nem olyan barátian, hanem... hanem... – mondta ki nehezen a szavakat. -Az nem jutott még eszedbe, hogy az a lány szomorú volt és a férfi csak vigasztalásból ölelte át? Harry... ha egy kicsit is belegondolsz, akkor még ez is elképzelhető lehet, de... - közelebb lépet és a fülébe súgta – Semmit sem szabad feladni. Ha Ő kell neked, hát akkor küzdj érte. – majd magára hagyta a fiút. Elgondolkodott az előbb hallottakon. Gemma-nak teljesen igaza van. Lehet, hogy csak tényleg félreértette, de, ha nem... akkor még jobban összetörik, de ideje kevés volt így lassan visszaballagott a szobájába majd készülődni kezdett e csodálatos napra hisz Lexie is jelen lesz a rendezvényen és most talán lesz annyi bátorsága, hogy elmondjon neki mindent és megfogadja testvére tanácsát. Bármi áron is, de küzdeni fog a lány szerelméért történjék bármi is... Boldogan dudorászott a fürdőben és miközben magára vette a ruhadarabokat majd mosolyogva sétált le az emeletről a földszintre ahol már édesanyja, Anne és testvére Gemma várták. Mindenki meglepődött ezen a jókedven hisz az elmúlt hónapban nem volt ilyen boldog, de elfelejtve mindent indultak el külön a gálára, viszont még mielőtt Harry a rendezvényre tartott volna, hazasietett, hisz, ami fontos lenne, az ott maradt. Elköszönt az otthoniaktól és elindult. Végig csak azon gondolkodott, hogy vajon még ott lehetnek e a lányok? Hát erre a válasza „nem" volt, de amint otthonához ért közvetlen nem a ház előtt állt meg, hanem egy kicsit arrébb. Mélylevegőt vett majd azt hosszadalmasan kifújta így kiszállva járművéből gyorsan az ajtóhoz sietett, csendesen belépett azon. Rögtön két csilingelő hang ütötte meg a fülét, ami csak azt jelentette, hogy Emma és Lexie még itt vannak. Csendesen felsétált a szobájába, de mielőtt beért volna oda, a kisebbik Müller lépett ki a másik szobából. -Har.. – rögtön a lány szája elé tette a kezét ezzel jelezve, hogy ne kiabálja el magát. Behívta a szobájába majd egymás mellé ülve figyelték egymást – Hogy-hogy itt? – kérdezte Emm meglepődötten. -Itt maradt valami és feltűnésmentesen akartam elvinni, de sikertelen voltam. – mosolyodott el. -Óóóooo... És mi az? – kíváncsiskodott a lány. -Ajándék! – tette mutatóujját a szája elé és mosolyogva kacsintott egyet – Most menj és foglald le Lexiet míg én távozok. – Emma bólintott és már rohant is vissza. Mikor az ajtó hangosan csapódott jelezve, hogy tiszta a terep Harry felkapta a kis dobozt a fiókból, de még mielőtt eltette volna azt az asztalára pillantott. Három gyönyörű rajzolt portréval találta szemben magát, ami ráadásul saját arcképét ábrázolta. Tudta, hogy kinek van ilyen ügyes keze, tudta, hogy csak egyetlen egy valaki rajzol ilyen finom vonásokkal és ez nem más, mint Lexie. Kezébe véve a rajzokat jobban szemügyre vette. A pontos vonalak, az élethű ábrázolás teljesen elvarázsolta, de annyira, hogy azokat is magával vitte. Halkan belesett a lányokhoz, akik nagyban készülődtek majd csendesen kisétált a házból. Visszaült autójába és már ment is a díjátadóra. Immár már az öltözőben üldögélve figyelte tovább a rajzokat, miközben a többieknek készítették el frizurájukat. Teljesen belemélyülten tekintett a papírokra, mikor betoppantak a lányok egy személy hiányával. A fiú persze örült a találkozásnak, de Lexie-t hiába kereste tekintetével nem találta az égvilágon sehol. Elkeseredetten ballagott a kanapéhoz és ült le, mikor egy telefoncsörrenésre lett mindenki figyelmes. Emma felvette és vidáman szólt bele. -Igen?... Szia!... Van hátul... Igen... Oké... Szia! – és ezzel meg is szakította a kapcsolatot, így mindenki folytatta eddig dolgát tovább. Harry megkérdezte volna, hogy Lexie tényleg jön e, de mint mindig, most is nem volt annyi bátorsága. Jobbnak látta, ha sétál egyet így felállt a helyéről és kisétált az öltözőből. A hátsó kijárat felé vette az irányt, majd az ajtón kilépve a telefonját kezdte el babrálni. A képeket kezdte el nézegetni, de megakadt az egyiken a szeme ugyan is azon nem más, mint Lexie volt. Ismét elmélyülten kezdte el bámulni az előtte lévő készüléket, viszont a pillanatot egy férfi szakította meg. -15 perc és kezdés. – mondta.

-Rendben. – válaszolta Harry és már indult is volna vissza, mikor egy ismerős autó parkolt le. Megtorpant az ajtóban és várt, hogy kiszálljon a személy a járműből. Percek kérdése volt, és egy gyönyörű női alak tűnt fel, aki gondosan bezárta az ajtót és indult el a fiú felé. A sötétben Harry nem látta a távolban lévő személyt, nem tudta, hogy ki az, de ahogyan közeledett egyre jobban kezdett kirajzolódni csodás nőies vonásai, de mikor már teljes szépségét látta elakadt a lélegzete úgy, ahogyan a lánynak is, amikor megpillantották egymást...