What Makes You Beautiful /H.S. Fanfiction/ BEFEJEZETT

12. Chapter

Emma elindult a zajok felé, de közben iszonyatosan félt. Fogalma sem volt, hogy ki lehet az ilyen korán, de amint a lépcső aljához ért ismerős hangok csapták meg fülét. Szívverésének ritmusa azonnal helyreállt majd lépteit gyorsabb tempóra vette, de amint a lépcső aljánál járt megtorpant és óvatosan a falhoz simulva tekintett ki mögüle. Mindenki a kanapén ülve beszélgetett kivéve Harry-t és Lexie-t. Egy pillanatra elgondolkodott, hogy mivel is lepje meg ezeket a jómadarakat, de aztán felgyulladt az a bizonyos égő a feje felett és ördögi mosoly ült ki arcára.
*** Egy gyönyörű park felé vették az irányt, hiszen így reggeli után sosem árt a séta. Nem volt se meleg, se hideg, pont kellemes, de miközben sétálgattak Harry-ből egyre és egyre több szó jutott ki szájából. Szinte már a lány szóhoz sem jutott, hiszen Harold csak beszélt és beszélt, de amint megérkeztek az uticélhoz kiszemeltek egy fa alatt elhelyezkedő üres padot majd leülve tovább folytatták a beszélgetésüket. Remekül érezték magukat egymás társaságában. Olyan jól kiegészítették egymást, mintha testvérek lenének, hiszen befejezik egymást, mondatait és talán a véletlen műve vagy a sors egymásnak teremtette őket viszont a lány nehezen tudott önmagát adni Harry jelenlétében, hisz most döbbent rá, hogy az első pillanatoktól fogva beleszeretett a fiúba. Elvarázsolták a gyönyörű smaragdzöld szemei, az ellenállhatatlan mosolya és a roppant elragadó kisugárzása. Minden, ami egy férfiban lennie kell, benne megvan és Lexie pont ezért viszonyul hozzá úgy ahogy, nem tudd ellent mondani az érzéseinek. Míg ezeken gondolkozott a lány Harry egy kérdést tett fel neki, de kétszer is... - Lexie! Hahóóó... – legyezett a szeme előtt a fiú. - Tessék? Bocsi csak egy picit elbambultam. –próbálta leplezni pirultságát, hiszen ismét tekintete Harold gyönyörű szemeire tévedt. Ahogyan csillogott az a zöld szempár már elolvadt tőle az ember és ekkor értette meg a lány, hogy miért is rajong ennyi rajongó a mellette ülő személyért. - Azt látom. – mosolyodott el. Ez volt az a pillanat, mikor el tudott volna futni, de nem tette. A csodás mosoly a gödröcskéi egyszerűen tökéletesebbé teszik Harry-t és ez Lex-nek nagyon tetszik. – Akkor felteszem a kérdést harmadszorra is: Hogyan tudtad meg valójában, hogy megcsalt e az ex pasid? - Ezt már elmondtam egyszer, nem? – lepődött meg a kérdésen Lexie, de ugyan úgy a vidámság is eltűnt a kedvéből. Mire már kezdte elfelejteni, valaki megint felhozza a kérdéseket, melyekre válaszolni kell. Ezt utálta eben a világban, hogy minden egyes ember kérdez olyan dolgokat, melyek néha feldúlják a másik érzelmeit. - Talán, de nem emlékszem. Érdekel, hogy miért is kell meglakolnia. – szorította ökölbe kezét, mely feltűnt a lánynak. „Talán számítanák neki? Fontosnak tart és megtesz bármit azért, hogy boldog legyek?" – a gondolatok, mint mindig is csak kérdésekből álltak, melyek megválaszolatlanok. - Hagyd, Harry! Semmi értelme nem lenne. - Hiszen még bántott is! Emlékszel? – egyre dühösebben ejtette ki a szavakat a száján. - Bár ne emlékeznék... - arcát tenyerébe temette és halk zokogásba kezdett. Nem akarta újra maga előtt látni az egészet. Csak fájdalmat és szomorúságot okoz neki. Elszaladni lett volna kedve, de amint ezzel megpróbálkozott egy erős kéz megragadta csuklóját ezzel megakadályozva, hogy elrohanjon, de nem sokkal később már védelmező karok ölelték szorosan. - Ne haragudj, nem akartam... - mondta Harry, aki már megbánta az előbbi dolgot, hiszen ismét szenvedni látta azt a lányt, akiért küzd, hogy ismét mosolyogni lássa, de ezzel most mindent elrontott. - Menjünk haza. – jelentette ki halkan a lány és azonnal gyorsütemben indultak vissza. *** Halkan a kanapé mögé osont, majd várt pár pillanatot, hogy meggyőződjön arról, hogy senki nem vette észre. Amint tiszta volt a helyzet kiugrott a kanapé mögül és hangosan elkiáltotta magát. A többiek azonnal a hang felé kapták tekintetüket és együtt ordítottak vele, hiszen megijedtek. Amint leesett nekik, hogy csak Emma, mindenki szaporán kapkodva a levegőt, kezét a mellkasához szorítva tekintettek a lányra, aki csak hangosan nevetve leült a többiek közé. - Látjuk, hogy remekül szórakozol. – szólalt meg Zayn, aki már megnyugodott, de a többiek láttán őt is elkapta a röhögő görcs, de visszafojtotta, de az előbbi jelenetet egy hangos ajtócsapódás zavarta meg. Mindenki felfigyelt és a hangok irányába tekintettek. Hirtelen megjelent egy kisírt szemű alak, aki nem más volt, mint Lexie, majd elrohant. - Lexie! – kiáltott utána Harry, aki nem sokkal később mindenki látókörébe került. Nagyot sóhajtva lépett a nappaliba és a kezében lévő ruhadarabot mérgesen a földre dobta. – A francba! – dühös volt, hiszen magát okolta, hogy ismét elzárkózott előle a lány, persze a többiek csak értetlenül tekintettek Harry-re. - Mi történt? – tette fel kérdését Liam, aki csak a dühös fiúra tekintett, de ugyanígy tettek mindannyian. Harold szóra nyitotta volna ajkait, de Emma a választ meg sem várva rohant fel nővére után. A többiek nem foglalkoztak vele, egy pillanatra sem vették le szemüket a fiúról, de tekintetük akár lyukat égethetett volna rajta, de ennek ellenére elkezdte mesélni, hogy mi is történt valójában. Ahogy újra végiggondolta egyre jobban mérgesebb lett saját magára, hiszen teljesen biztos volt abban, hogy Lexie újra boldog, de ismét elcseszte az egészet egy hülye kérdéssel. - Megoldjuk! – mondta Niall, aki csak kezét Harry vállára tette. - Még ma újra vidám és gondtalan ember lesz Lexie-ből! – állt fel Louis – Fogadni merek, hogy Emma dolgozik azon, hogy az este velünk tartson. - Gondolod? – kérdezte Harold. - Biztos vagyok benne! – mosolyogva kacsintott egyet majd leültek és beszélgetni kezdtek és vártak. Vártak, hogy Emma sikerrel járt e a nővérével kapcsolatban. Halálos csend és mozdulatlanság uralkodott egy ideig, míg nem hallottak zajokat a lépcső felöl...