Remény - Filter nélkül

15. fejezet - Eredményhirdetés, próbafelvételi, hopp egy ribanc...

     Hajnal hatkor kelni, hideg, hétfő. A „h" betűs szavak jó részét ezért nem kedvelem. Ezen a hideg hétfői reggelen kiváltképp nem volt hangulatom a sulihoz, mert tudtam, hogy ma van a próbafelvételi napja, és ez engem, kábé egyedüliként pont nem érintett. Mivel december második hetét írtuk, már kezdetét vette az adventi időszak, így az osztályfőnöki órán a tervek szerint kimentünk volna énekelni a felső folyosóra, ám ez egyezett a próbafelvételi idejével.
- Gyerekek, az ebédlőben írjuk a próbafelvételit, és a béből is csatlakozik hozzátok pár fiúcska – kezdte monológját Ildikó néni – Jaj, Rebekácska, te meg nem jössz velünk, hanem mész a felső folyosóra, mert Ági néni valami verseny eredményhirdetéséről hadovált nekem. Nem is annyira figyeltem arra, hogy mit mond, de valami olyasmi, hogy fent kell maradnod, mert úgysem írsz próbafelvételit. Az ebédlőben leszünk, ha végeztél, gyere oda!
    Bizonytalanul bólogatni kezdtem. Na jó, ez most komoly? Az ofő tényleg ennyire leszarja a versenyeim? Ráadásul én leszek a nyolcadik „a" osztály, egymagam? Egyedül leszek az osztály? Na, ez is szép lesz! Az osztály megindult, az ebédlő felé, nyomukban azzal a néhány bés sráccal, én pedig a felső folyosót vettem célba. Kicsit feszengtem a többi osztály közt, mert ők egytől egyig teljes létszámban várták az éneklést és ezt az egész hercehurcát. Az igazgatónő megkocogtatta a mikrofont, majd megkezdte beszédét.
- Egy-kettő, oké, jó lesz – intett oda az infótanárnak. – Szép jó reggelt kívánok mindenkinek! A menetrend a szokásos, éneklünk, és azalatt gyertyagyújtás lesz. De gondolom, már mindannyian kíváncsiak vagytok, ki is ő, aki a második gyertyát gyújthatja meg. Szóval mielőtt a csodálatos zenekarunk elkezdene zenélni, és az osztályok énekelni, átadom a szót Ági néninek.
- Sziasztok, jó reggelt! A Simonyi Zsigmond helyesírási verseny eredményeit szeretném kihirdetni. Az idei évben meglehetősen sok diák indult az iskolai fordulón, és nagyon szép eredményeket értek el. Ötödikesek közül... - kezdte, én pedig igyekeztem a kinyitott ablaktól minél messzebb kerülni, mert megcsapott a hideg decemberi levegő. A hűvösnek sokan örültek. Sok ember tömörült össze, kevés volt a levegő, fülledtség áradt a folyosón. – Végezetül pedig, a nyolcadikosok közül idén csak négyen indultak, közülük pedig harmadik lett Balogh Bence a nyolcadik béből. Oh, igen, ő most próbafelvételit ír, szóval nem tudja átvenni az oklevelét, na, semmi baj, majd odaadom neki, ma úgyis lesz irodalomóránk. – beszélte meg magával röhögcsélve a nagy nyilvánosság előtt a tanárnő. – Második lett Nagy Rebeka.
 Második. Megint második. Mindig második. A Zoli-korszak óta örökös második. Fogadjunk, hogy ő nyert. Sosem tudom megelőzni... Pedig ez volt az utolsó esélyem, a Titokhoz nem fűzök sok reményt. Ezt bebuktam. De nem baj, Zolit nem lehet megelőzni, szóval vehetjük úgy, hogy nyertem. Nekem ez már győzelem. A tömegben kezdtem dúródni, többen rám förmedtek, de olyan is volt, aki megtaposott. A diákok közt akadt, aki gratulált, vagy éppen tapsolt. Ahogy kiértem, majdnem orra estem a mikrofon kábelében. Ez a tipikus Beki, mit is vártunk tőlem?
- A versenyt pedig Pap Zoltán nyerte, aki szintén az ebédlőben írja a próbafelvételit, szurkoljunk a fiúknak, hogy ügyesek legyenek!
   Elkezdtem visszabotorkálni a helyemre, de rájöttem, jobban járok, ha megállok ott, ahol vagyok, elöl, mert visszajutni esélytelen, annyi itt az ember.
- Ja, de egyébként a gyertyát Varga Eszter gyújtja meg, aki elegendő pontot gyűjtött ahhoz, hogy bejusson a megyei fordulóba! Gratulálunk, Eszti! De amúgy, minden résztvevőnek gratulálok! Köszönöm a figyelmet, további szép napot! – fejezte be Ági néni a beszédet, majd a mikrofon újra az igi kezébe került.
- Eszti, kérlek gyere ki, gyújtsd meg a gyertyát, az iskolánk zenekara pedig megkezdi a zenélést. A dalszövegek már körbementek.
  Énekelni kezdünk, zengett az egész folyosó, amikor Kriszti néni lépett mellém, kezében egy dalszöveggel, amit a kezembe adott. Végig ott állt mellettem, majd a dal végével visszaadtam neki a szöveget, és hálásan pillantottam rá. Megindultam a termünk felé, ám senki nem volt ott.
- Bejössz hozzánk? – kérdezte bések ofője.
- Nem, úgy beszéltük meg, hogy lemegyek a többiekhez.
- Ja, oké. Ha mégis, akkor várunk.
- Köszönöm!
  Az ebédlő felé vettem az irányt. A lépcsőn vidáman ugrándoztam lefelé, majd félénken ugyan, de benyitottam az ebédlőbe. Egy pillanatra minden szem rám szegeződött, én pedig körbe néztem, hol van még szabad hely. Akik nem írtak felvételit, egy külön asztalnál ültek, a bés Bencével, aki vadul körmölt. Volt máshol is hely, de végül mellé ültem.
- Szia! – köszönt suttogva.
- Szia! – köszöntem vissza meglepetten.
Csenge unottan bámulta az írókat, Levi és Ádi halkan beszélgettek. Zavartan bámultam a teremben folyó munkálatokat, furcsa volt a néma csend a fenti ricsaj után. Ildikó néni lépett mellém, az oklevelem kérte, kezébe vette, elolvasta.
- Első? – nézett rám kérdőn.
- Második – feleltem lazán, majd visszaadta a lapot, és visszaült a helyére. 
Miután végeztek a próbafelvételivel, Bence megállt mellettem, és elkezdte mesélni, hogy hogy sikerült, hogy az egészet elszúrta.
Figyelmesen hallgattam, együtt indultunk a termeink felé.

*** 

Délután elmeséltem Ádámnak, hogy mi történt ma velem a suliban.
Ádám: Hát ez szép lehetett! :")
Beki: Az volt. :')  Figyelj...
Ádám: Hm?
Beki: A Bolyai után én rájöttem, hogy nekem hiányozni fog az a srác.
Ádám: A Bence?
Beki: Aha. Megkedveltem... és gondoltam, ezt neked is elmondom. Szeretlek, de... 
Ádám: De?!
Beki: Nem tudom. Szeretlek.
Ádám: De őt is...
Beki: Asszem. 
Ádám: Ezt nem hiszem el! Te ribanc!

Ribanc? Most miért? Én csak őszinte voltam. Tudtam, hogy fájni fog neki, de inkább most tudja meg, mint akkor, ha már...