Remény - Filter nélkül

10. fejezet - Fagyik, szakgimisek

- Rebi! 
- Igen? - kérdeztem lelkesen anyát.
- Holnap elviszem az egyik osztályt fagyizni órán, van kedved jönni?
- Hányadikosok? - faggattam a kezemet tördelve anyát.
- Kilencedikesek. Nagyon kis rendes csapat, azért érdeklődöm, hogy jössz-e.
- Öhm... - gondolkodtam el egy fél pillanatra - Nincs semmi kedvem. Mégis mi a frászt csináljak egy csapat srác közt? De... itthon sincs kedvem lenni. Különben meg, egy fagyizás csak, mit veszthetek? Egy kicsit legalább kikapcsolok. - töprengésem befejezésével lelkesen felkiáltottam - Persze, megyek veled! 

***

Az iskola elé értünk, ahol egy csapat fiú ácsorgott. Anya lágy mosollyal nézte a srácokat, áradt belőle, hogy tényleg kedveli ezt az osztályt - még sosem ment el fagyizni egyik osztállyal sem korábban. 
- Oké, akkor aki biciklivel van, az hozza magával! - mondta anya, majd pár perccel később elindultunk a belvárosba, a fagyizóhoz.
  Az osztály örömmel fogadta, hogy június első hetében nem kell hetedik órában a harmadik emeleti, forró teremben aszalódni. Nekem furcsa volt eljönni úgy fagyizni, hogy nem a saját osztályommal közelítettük meg a fagyizót. 
Két gömb eper mellett tettem le a voksomat, míg anya egy gömb csokifagyit választott. A srácok igyekeztek az árnyékos részekbe húzódni, a társaság zöme kisebb, kettes-hármas csoportokba rendeződve beszélgetett. Mi anyával megálltunk a napon, mert köztudott, hogy rettentő fázós vagyok. A lágy, nyári napsugarak kellemesen sütötték a hátam, kifejezetten élveztem ezt az időjárást.
 Éppen azon töprengtem, milyen jó, hogy végül eljöttem, mikor az egyik szőke fiú, a barna bicójával odalépett hozzánk, és anyával kezdett társalogni, én pedig csendben hallgattam a beszélgetésük.

***

- Oké fiúk, akkor el lehet menni! - szólt oda fél óra elteltével anya. 
- Viszlát tanárnő! - köszönt el az összes fiú szépen lassan, viszont ketten ottmaradtak még velünk beszélgetni: egy barna hajú fiú, aki vezetni ment, és a szőke, aki eddig is anyával beszélgetett. 
- Akkor mentem én is, tanárnő - szólalt meg egyszer csak a barna hajú.
- Rendben, akkor viszlát! Ügyesen vezessen!
- Köszönöm, viszlát! - azzal elment, de a másikuk ott marad. A szőke. Mosolyogva folytatta a csevejt anyámmal, én továbbra is csak füleltem, mert úgy éreztem, nem igazán tudok hozzászólni ehhez az iskola témáról. Mikor végre én is befejeztem a fagyit, anya azt mondta, hogy most már indulás vásárolni.
- Fincsi volt - mondtam. - Az eper mindig nyerő! 
- Okés, akkor megyek én is - szólt a srác, aki ugyebár még mindig velünk csevegett - Viszlát tanárnő, szia! - azzal felpattant a barna bicójára, és elhajtott. 
- Na, nyomás vásárolni! - terelt anya be a boltba. - De jó már, hogy még ottmaradtak dumálni a fiúk kicsit, nem? A két Tomi. - röhögcsélt anya.
- De, szuper - mondtam, miközben már egész máson töprengtem.