Remény - Filter nélkül

5. fejezet - Csalódás, fordulat

Hanna azonban nem nézte jó szemmel a köztünk alakuló... valamit. Egyik nap kérdőre is vontam.

Beki: Miért baj az, ha nekem van más is, Hanna? Neked is vannak más barátaid.
Hanna: De nem fiúk! Amúgy nem baj, csak... nem is tudom... 

Nem értem, mi a baja. Miért nem örül velem? Hiszen imádom ezt a srácot!  

***

  Szombat reggel újra felmentem a játékra, a postafiókom kezdtem pásztázni. Egy levél. Különös. Ezúttal Hanna nem írt. Na de miért? Mindig, mire én reggel belépek ide, már várni szokott a levele. Mi történhetett? - tanakodtam rosszat sejtve. Az órák csak teltek, semmi életjelet nem adott magáról a lány, én pedig kezdtem egyre jobban berezelni, olyan nap még nem volt, hogy ne írt volna semmit! Mi lett vele? Hol van? Miért nem ír? – cikáztak fejemben a gondolatok, de választ nem kaptam a kérdéseimre. Van ennek így értelme - nélküle?  Megnyitottam a beszélgetésünket. 

Beki: Hanna! Én ezt így nem bírom... elmegyek innen! 

Következő nap mégis beléptem, ez a szöveg várt rám: 

Hanna: Beki! Kedves BFF-em! Nagyon sajnálom, de nem szerettem volna, ha így lett volna. Tudod, engem feltörtek, azokat nem én írtam! De gondolom, már elmentél, és ezt nem hiszed el nekem. Remélem, örökre emlékezni fogsz arra, amikor órákig dumáltunk, meg, amikor megtanítottál arra, hogy az élet baráttal szép! :) Nagyon, de nagyon hiányzol, kérlek gyere vissza!

Itt vagyok. Visszajöttem. Hozzád mindig visszajövök. 
Teltek a napok, vártam a válaszát, de nem kaptam üzenetet, sőt, még csak be se lépett. Úgy éreztem, ennek nem lesz jó vége. 

***

   Először mérhetetlen dühöt éreztem, folyamatosan azt kérdezve magamtól, hogy miért hagyott itt. Talán semmit sem jelentettem neki? Talán a virtuális világ tényleg csak ideiglenesen adna kimenőt? Tényleg egy pillanat alatt vége lehet annak, ami oly sokáig tartott, jó volt, és stabilan, várként állt?
  Később a harag fájdalommá vált. Összeomlottam. Ugyan volt egy-két barátságom, de én nem éreztem olyan szorosnak, gyermeki fejjel jelentéktelennek gondoltam. Szinte üres barátlista, üres postafiók - mert Hannával párhuzamosan Levi is eltűnt a szerverről. Magamra maradtam. A suliban, a játékban, a szobában. Egyedül Lukas Graham – 7 Years című száma töltötte be a helyiséget. Hanna kedvenc száma. Halvány mosoly jelent meg az arcomon, ami másodpercek alatt elillant, és könnyek váltották fel. 

   Egyik este, a gép előtt ülve, őrült ötlet pattant ki a fejemből: írok egy regényt erről a hannás dologról, hogy kibeszéljem, ami a szívemet nyomja. Így is tettem, két óra alatt összedobtam, röviden összefoglalva a fél év történéseit, majd egy hirtelen jött idea hatására eldöntöttem, hogy kiposztolom a játékbeli bemutatkozómba. Engem meghallgatnak az emberek, és biztosan lesz olyan, aki okul a helyzetből. Szépen, stílusosan megterveztem a design-t, majd könnyes szemekkel kapcsoltam ki a gépet, és tértem nyugovóra.   

***

   Szokásomhoz híven ezen a nyári napon sem keltem fel korán, nyolc órakor viszont úgy éreztem, ideje kezdeni magammal valamit. Beírtam a keresőbe a játék nevét, majd miután bedobta az oldalt, a felhasználónevem és a jelszavam is. Amíg vártam, hogy betöltsön, üres tekintettel bámultam magam elé, továbbra is válaszokat keresve arra, hogy miért. Miután betöltött a játék, unottan a lovaimra nézem, majd hirtelen a postafiókomra pillantottam. Tizenkét olvasatlan üzenet várt. Oké. A szerkesztők nagyon rákattantak a játékosok zaklatására. A postafiók ikonra kattintottam, először mindig a hivatalos üzeneteket hozza be a rendszer. Elkerekedtek a szemeim. Te jó ég!  Tizenkét olvasatlan üzenet, és egy sem a fejesektől... Mi a franc ez? 
   Szépen sorban megnyitottam a leveleket. Az oldalammal kapcsolatos írásról szólt valamennyi – ha nem mind:

„Szia! Olvastam az oldaladat, nagyon sajnálom, ami történt. Ha van kedved, én szívesen beszélgetek veled. :)"

„Hali! Láttam az írásod, sajnálom, hogy így alakult. Ha valamire szükséged van (ló/jó barát), akkor tudd, rám számíthatsz!"

„Hogy te milyen kitartó vagy! Értékelendő!"

,,Te vagy a példaképem!"

Elkezdtem válaszolni a levelekre, köszönetet mondtam mindenkinek, amiért így gondolják, és ilyen rendesek velem. Na jó, most komolyan. Mi a fene van? Ez a sok népszerű és tapasztalt ember elismer engem? Engem, a senkit? Nem, biztosan csak álmodom, de mindjárt felébredek. 
   Ahogyan végeztem a válaszokkal, az oldalamra léptem, és azonnal feltűnt valami. Gratulációk. Száz nap után megállt négyszáznál, utána semennyit nem nőtt ez az érték. A számláló most pontosan ötszázhetvenkettőt mutatott. Jöttek az újabb üzenetek, a népszerűséget jelző gratulációk száma pedig az egekbe szökött. A nyakamba szakadt a hirtelen jött népszerűség.