Remény - Filter nélkül

11. fejezet - Az új fiú, helyesírási verseny

- Beki, nézd már! Új srác jött a bébe! - rontott rám reggel Zoé.
- Tényleg? És... milyen? 
- Gyere, nézzük meg, mi lesz a kaja, úgyis a folyosón van, és akkor nem olyan feltűnő, ha megnézzük - kuncogott Zoé.
- Oké, menjünk!
A folyosón tényleg hatalmas volt a tumultus, szinte az egész évfolyam kint volt, és körbeállt egy középmagas, szőke hajú srácot, akinek az orrán egy szemüveg csücsült. Az új fiú. Tipikus okostojás - könyveltem el magamban, és láthatóan Zoé is erre jutott.   
Nem is tévedtünk, a srác, Bence tényleg roppant okos volt, mind a reál, mind a humán tantárgyakat kirázta kisujjból. Nem is volt kérdés, hogy a Simonyi Zsigmond helyesírási versenyen is ott a helye. 

***

   Léna, Anita, Beki, oké, megvagytok – kezdte Ági néni a magyarórát – Jól van, akkor tudjátok, kettőkor kezdünk tollbamondással, utána jön a feladatlap. De nem is tudom minek magyarázom ezeket, tudjátok a rutint, hetedikesek vagytok, voltatok már Simonyin. A gyülekező, na, az még fogalmam sincs, melyik teremben lesz, szóval üljetek le a büfé elé. Hány órátok van ma?
- Hét, negyed háromkor végeznénk...
- Mi az utolsó órátok?
- Fizika – bökte ki Miki, akit persze egyáltalán nem érintett a versennyel kapcsolatban... úgy nagyjából semmi.
- Tudjátok mit, lányok? Arra már be se menjetek, pihenjetek verseny előtt kicsit!
- Nem kell bemenni fizikára! – örömködtünk Anitával.
- Ági néni, én nem mehetek erre a versenyre? – nézett könyörgően Miki. – Tudok helyesen írni én is, Kriszti néni különben is feleltetni akar.
- Miki, mindketten tudjuk, hogy ez most mire megy ki, különben is, nem a verseny napján kell jelentkezni, erről lecsúsztál.
- Ahj, de nemáááár!
- Ki hiányzik? – ezzel a kérdésével pedig Ági néni lezártnak tekintette a beszélgetést, és megkezdődött az irodalomóra.

***

Délután, a verseny előtt a büfé előtt várakoztunk, a bés fiúk társaságában.
- Beki, van szőlőcukrod? – szegezte nekem kérdését Léna.
- Van hát. Kérsz?
- Aha.
- Köszi!
- Ancsi?
- Igen, köszi.
- Máté, Bence, nálatok miért nincs ilyen cucc?
- Cucc, Zoli?! Milyen cucc?!
- Hát szőlőcukor Máté, mire gondoltál?
- Jaj, itt van tessék, vegyetek ti is! – adtam meg magam, és a kezükbe nyomtam egy-egy darabot.
- Köszi – mondta sorra mind a három.
- Zoli, a tizenhármasba gyertek! – jelent meg a folyosón Ági néni, mi pedig szedelőzködni kezdtünk a fagyos téli délutánon.
- Megyünk már, anya!
Kiültem Anita helyére, az ablak felőli harmadik pad szélére, ő pedig elém ült, beszélgetni kezdtünk.
- Uh, hallod Ancsi, olyan jó, hogy nem kellett bemennünk fizikára!
- Az egyszer biztos! Szegény Miki, Kriszti néni tuti csesztette a magántanulósága miatt.
Anita mellé leült egy ötödikes, aki megzavarta a beszélgetésünk a kérdésével:
- Ti testvérek vagytok?
- Nem – válaszoltunk nevetgélve Anitával. – Csak padtársak.
Ebben a pillanatban léptek be a tanárok, és kezdetét vette a verseny.