Remény - Filter nélkül

29. fejezet

   Álmosan ballagtam a hittanos épület felé, tudva, hogy jó eséllyel megint egyedül fogok ott fagyoskodni a decemberi hidegben, a korai érkezésemre való tekintettel. Mi több, valószínűleg potyára jöttem, mert a tanár kényelmesre veszi a figurát, szinte sosem jön be órát tartani.
   Ahogy elhaladtam a kis templom mellett, és az épülethez értem, furcsamód egy alakot pillantottam meg a mindössze kétszer kettes előtérben ácsorogni. Csodálkozva vizsgálgattam a fazont, bár elsőre is felismertem. Lépteim hangjára hátrafordult egy pillanatra. 
Nem tévedtem. De mégis mi a francot keres itt ilyenkor?! Ilyen korán még sose jött!
  Arcomon akaratlanul is egy halvány mosoly suhant át. Ám, ahogy közelebb értem, egyre jobban úrrá lett rajtam a félelem. Hideg volt. Úgy éreztem, elég furcsán nézne ki, ha megállnék az előtér előtt, csak mert ő ott áll, szóval habozás nélkül beléptem a kis helyiségbe. Megálltam vele szemben.
- Szia! – motyogtam fáradtan.
- Szép jó reggelt! – kaptam válaszul a hangos üdvözletet.
Oké. Már kicsit sem vagyok álmos. Köszi, Zsolti!
   Fülében fekete fülese, nyilván zenét hallgatott, miközben a telefonján játszott. Hogy oldjam a kínos csendet, gondoltam, előállok azzal a tipikus mondattal, amivel még az osztályból egyetlen ember sem tudott mit kezdeni. 
  Próbálok kommunikálni, de úgyis az lesz, mint a többiekkel, majd ő is unottan rám néz, elkönyvel idiótának, és szóba se elegyedik velem. Senki sem szólt hozzám érdek nélkül. Nincs haszna abban, hogy beszél velem. 
Szóval, némi habozás után kimondtam a világ legidiótább mondatát.
- Hideg van.
Én megpróbáltam, senki nem mondhat semmit! 
- Teljesen igazad van – jött rögtön a válasza, azonnal vette ki füléből a fülest, és a zsebébe rakta a telóját. – Borzasztó ez az időjárás.
Mi a frász?! Nem ez volt a terv!
- Hát igen, most is, olyan szörnyű ez az idő, még néha esik is...
- És még véletlenül se a hó! Egyébként, nyáron sem jobb, akkor meg dög meleg van.
- Igen, mostanában eléggé egyenletlen, szóval nyáron túl meleg van, és nagyon ingadozik is. Döntené már el amúgy, hogy hideg vagy meleg! Mert ugye két nap alatt is képes annyit változni az időjárás.
- Igen, erről beszélek én is, tökre igazad van. Egyébként ez a szúnyogok miatt is remek. Rengeteg van abból is. Emlékszem, tavaly osztálykiránduláson, Pécsen voltunk, és... Na jó, én bevallom, lusta vagyok futni, de úgy megtámadott minket egy raj szúnyog, hogy én rohantam legelöl!
- Hát ez nagy szám lehetett – kezdtem kacagni.
- Az is volt – nevetett fel ő is.
- Sziasztok! – állt meg egyik osztálytársunk az előtér előtt, kint, a hidegben.
Mindkettőnk arcáról egyből, a másodperc töredéke alatt eltűnt a korábbi mosoly.
- Szia – köszöntem pókerarccal, alig hallhatóan.
Zsolt pedig a fülesét visszarakva a fülébe, azonnal el is tűnt közülünk.
Nem maradt más, csak a néma csend. 

***

   Gyorsan ledobtam a táskám a helyemre, és kirohantam a kanapékhoz, egy vaskos könyvvel a kezemben. A könyv varázsa teljesen magába szippantott.
Nem is értem, miért nem olvastam eddig angolul könyvet! Tökre bejön, ráadásul szinte mindent értek!
Merengésemből Milán öblös hangja zökkentett ki.
- Skacok, gyertek már! 
- De Milán, volt házi angolból? 
- Mit tudom én! De gyertek a kanapékhoz! Lazuljunk! 
Mintha valami parancs lett volna, a mellettem levő helyeket ellepték a fiúk, mégsem mentem vissza a terembe. 
Természetesen Milán azonnal mellém huppant, éreztem, ahogy a lába az enyémhez ér.  Nem zavartatta magát, én pedig könyvet szorongatva moccanni sem mertem. 
- De mi volt az angol házi? - kérdezte újra Tomi.
Felnéztem a plafonra. Majd újra végignéztem a társaságon: mindenki a telóját nyomkodta. Kivéve Zsoltot, aki teljes átéléssel a hétvégéjéről számolt be a mellette ülő Kornélnak. Visszatértem a könyvhöz, fél füllel pedig hallgattam, mit mesél.
- Ja, igen. Az unokatesóméknál voltam. Baromi nagy szám volt, de komolyan! 
- Melyik unokatesódnál voltál most? 
- Pannánál, tudod. 
- Nem...? 
- Jaj, dehogyisnem! Fábián Panna, idén tizedikes a Széchenyiben! És... - kezdte a magyarázatot.
Felnéztem a könyvből, falfehér arccal meredtem a velem szemben ülő Zsoltra, aki a sztorizás közben is végig engem pásztázott. Megállt bennem az ütő. 
Hogy mi van?! Fábián Panna?! Ez az a Panna... Akivel volt akkor az a nézeteltérés, és azóta - finoman fogalmazva - gyűlöl. És... Zsolt az unokatestvére, aki... nekem történetesen tetszik.
Nyugi, Beki! Ez csak egy rossz álom! Amúgy nem... Hahó, Rebi, üdv a valóságban!
Basszus!