A lány, aki tizennégy éves kora óta neveli saját magát, az öccsét és két húgát. És az édesanyját. Senki sem tehetett arról, ami egyik napról a másikra történt a Mexikóból származó családdal, akik egyáltalán nem meglepő módon az amerikai fővárosként...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
•••
Hangosan csapódott mögöttünk az ajtó, miután Philip a csuklómat szorosan tartva lehúzott a harmadik emeletre, majd be az egyik olyan szobába, aminek ajtaja nyitva volt és amikor benyitott, nem nézett vissza ránk egy rémült személy. Ahhoz képest, hogy itt él, nem nagyon van képben az otthona elrendezésével.. nekem legalábbis így tűnik. Nagyon is.
– Megkérdezném, hogy mégis mi a fasz volt ez, de nem teszem, mert jobbnak látom, ha egyszerűen csak figyelmeztetlek, Rosalie. Se velem, sem pedig mással nem engedhetsz meg magadnak ilyen hangnemet. Világos vagyok?
Világos. Azt hiszem az első dolog, amit keresek ebben a hatalmas épületben, az egy lámpa lesz, a fenébe is.
– Érthető? – húzott közelebb magához, amikor elsőre nem válaszoltam azonnal.
– Persze.
Bólintott, kezét végigfuttatta szőkés, fekete tincsein, majd nagyot sóhajtva nézett rám, mintha éppen gondolkozna valamin. Csak azt nem tudom, hogy mégis min. Szemei lassan figyelték meg arcom minden egyes szegletét, szerintem még az orromat körülvevő szeplőknek is nagy figyelmet szentelt, annyira elmerült a gondolatai sokaságában. Én pedig a kelleténél sokkal jobban szerettem volna tudni, mégis mik járhatnak a fejében. Őszintén érdekelt. Nagyon.
– Nézd, tudom, hogy nem a leghétköznapibb találkozás volt a mienk...
Horkantottam. – Ebben akkor egyetértünk. Általában egy pasi sem visz ágyba a legelső alkalommal. Legalább néhány randit képesek kivárni.
A vicc az egészben csak az, hogy..nekem még nem volt barátom.
A munka és az otthoni teendőim közé általában bepréselődött az anyám ellátása, a testvéreim nevelése, néha a velük közös tanulás, amikor segítségre volt szükségük – férfinak helye sem volt az én hétköznapjaimban.
Na nem mintha úgy akarnám ezt beállítani, hogy a családom a hibás, amiért nem volt alkalmam randizni vagy egyszerűen csak ismerkedni. Nem, a legkevésbé sem. Elvoltam a magam világában. Belerázódtam egy háziasszony és egy anyuka szerepébe, elég hamar, ez pedig az egész életemet, sőt, magához az élethez való hozzáállásomat is lényegesen befolyásolta.
Engem nem izgattak a dolgok, amikért a velem egykorú személyek akkortájt odavoltak, nem jártam moziba, az éttermeket pedig a lehető legnagyobb ívben kerültem, amennyire az emberileg lehetséges. És a mai napig sem bánom, hogy nekem ezek kimaradtak. Mert amíg az illetők, akiknek mindez kijárt, most tanulják meg az olyan dolgokat, mint egy egész háztartás vezetése vagy éppen gyerekek nevelése, addig nekem ez már kisujjból megy.
