A lány, aki tizennégy éves kora óta neveli saját magát, az öccsét és két húgát. És az édesanyját. Senki sem tehetett arról, ami egyik napról a másikra történt a Mexikóból származó családdal, akik egyáltalán nem meglepő módon az amerikai fővárosként...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
•••
Képtelen volt koncentrálni arra, amit Philip magyarázott neki arról, hogy kivel és mikor kéne találkozniuk annak érdekében, hogy a másik tudta nélkül játszhassák ki a jelenlegi ellenségeiket. Gondolataiban elmélyülve vette szemügyre alaposabban az öccsét. Vonásai kemények voltak, szemeiben, ahogy Ivanov és Manuel párosáról beszélt, mérhetetlen düh gyűlt össze, de a szemein kívül a legfiatalabb Styles-fiú egész teste arról árulkodott, hogy majd' szétveti az ideg. Az egészen pontos okát ennek nem tudta, dühének csak azt a nagy részét tudta kitotózni önállóan, mások segítsége nélkül, ami az ő lelkét is nyomta. Már két napja, miután megtörtént az az átkozott csók és Philip aznap rárontott a konyhában. Azóta összefolytak a napok, az órák, a percek és a másodpercek, de talán még azok aprócska töredékei is. Jelenleg úgy érzékelte az időt, mint egy folyót, ami lehetetlent nem ismerve fúrt magának utat a természetben, hogy eljusson oda, ahova igazán vágyik. A tengerbe. Az otthonába, ha úgy vesszük.
Áthág mindenen, csak hogy olyan helyre kerüljön, ahol jól érzi magát. És amikor ugyanezt az elméletet magával vonta össze, egy résznél megakadt. Az otthon résznél. Addig a pontig volt csak képes azonosulni az elképzelt folyóval, amíg el nem érte a pontot, hogy a folyó haza talált.
Philip haragos, felbőszült és hadaró hangját kizárva a fejéből tovább játszott a gondolattal, kezei összekulcsolva pihentek az álla alatt.
Hol az ő otthona? Megtalálta már egyáltalán? Mi az ő otthona? Vagy éppen...ki jelenti neki az otthont?
A családja? Részben, igen. Mindennél jobban szereti fiatal testvéreit, akkor is, ha nem ugyanattól az anyától származnak és csak az apjuk közös. De ugyanaz a vér csorgadozik ereikben, mind a négyen ugyanazt a nevet viselik, ezért a tény, hogy Nina, Georgio és Philip az apja második házasságából vannak, teljesen eltörpülni látszott a ténnyel szemben, amelyik egyértelműen azt mutatta, hogy jobb testvérek már nem is lehetnének. Szerették egymást, képesek voltak bármit megtenni a másikért, sokszor az életüket adták volna azért, hogy testvérüknek véletlenül se essen baja. Ez már jóval azelőtt is így volt, amikor Harry épphogy átvette az apja helyét, az apja csomagját, ami egy az egész világot érintő maffia volt. Tizenkilenc éves volt csupán, amikor apja úgy döntött ideje, hogy visszavonuljon a feleségével együtt és eltűnjenek a világ szeme elől.
Aztán egy fokkal megint tovább merészkedett a gondolataival. Azon már túltette magát, hogy Rosalie egyértelműen egy szörnyetegként tekintett rá, ez részben még a helyzetén is könnyített valamennyit. Mindenki így kezelte. Az alvilágban ő volt az egyik, ha nem a legkegyetlenebb maffiózó. Élvezetet talált emberek kínzásában. Abban, hogy életeket tett tönkre. De ezt csak azokkal az emberekkel tette, akik megérdemelték. Soha, egyetlen ártatlan embert nem bántott, sőt, ha valamelyik besúgójától tudomást szerzett arról, hogy valamelyik ágazat nőkkel vagy gyerekekkel kereskedett, ő volt az első aki tett ez ellen.
