A lány, aki tizennégy éves kora óta neveli saját magát, az öccsét és két húgát. És az édesanyját. Senki sem tehetett arról, ami egyik napról a másikra történt a Mexikóból származó családdal, akik egyáltalán nem meglepő módon az amerikai fővárosként...
¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.
•••
Igazság szerint hosszabb időre számítottam.
Hetekkel, hónapokkal számoltam, de még a fél éves időtartamot sem tartottam kizártnak, ha arra gondoltam, hogy nekem kell elhitetni Harryvel, az olasz maffiavezérrel, hogy vannak iránta érzelmeim. Talán voltak is. Nem tudom, igazából biztosra semmit sem tudok, csupán azt, hogy nagyon szeretnék innen végre kiszabadulni, bármi áron. Hiányzik az otthonom, hiányoznak a testvéreim, hiányzik Bella, hiányzik az anyám és még az elnyűtt kanapénk is hiányzik a fenébe is! Minden hiányzik, ami azelőtt volt, hogy én ide kerültem. Minden. Ezért igaz kissé meglepődve, de annál nagyobb örömmel realizáltam a helyzetemet. A zöld lámpát, ami egyértelműen azt jelképezte – mehetsz, csak indulj már!
És én indultam.
Elsőként az ideiglenes szobámba, ahol a fésülködéssel, arc- és fogmosással, illetve egy gyors zuhanyzással sem törődve ragadtam meg az első nap magammal hozott sporttáskámat és szórtam bele azt a néhány fotót, amiket még ha az életem is lenne az ára, sem hagynék hátra. Azokon a fotókon velem vannak. Mindannyian. A családom. A személyek, akikhez most végre haza megyek. Haza. Vissza, az otthonomba, ahonnan az anyám állapotát figyelembe véve a lehető leghamarabb kell eltűnnünk. Talán visszamegyünk Mexikóba. Vagy lehet inkább Kanadában kéne elgondolkozni. Az sem kizárt, hogy egyből Európába kellene repülnünk. Természetesen csak úgy, hogy Olaszországot közben az emberileg lehetséges legnagyobb ívben fogom kerülni. Ha sikerül a nagyon nem átgondolt és pontokra szedett tervem és magam mögött tudom hagyni ezt az egész rémálmot, akkor egészen biztosan büszke leszek magamra. És talán még egy normális...normálisabb életet is tudnék biztosítani a családomnak. Anya még láthatna valami csodás helyet, és bár a testvéreimet megfosztanám néhány dologtól, nem hiszem, hogy Európában vagy akár Kanadában ne lenne ugyanennyi, ha nem még több lehetőségük.
A gondolataim össze-vissza, tornádók erejéhez hasonló erővel pörögtek saját fejemben, egymás után váltogatva a lényegében, nem, a teljes mértékben összefüggéstelen témák közt. Így történt az is, hogy a fontosabb dolgaim összekapkodása közben, amikor elsiettem a fürdőszoba falára felszerelt tükör előtt és nyakamon feltűnt a bőröm színétől nagyon eltérő színű, sötét folt, egy pillanatra megakadtam. Középső és mutatóujjamat végighúztam az elszíneződött felületen, miközben emlékképek árasztották el az elmémet, mindegyik a mai nap történéseit lejátszva lelki szemeim előtt.
Hirtelen az itteni, nekem szánt szoba ágyában találtam magamat, kezeimet éppen felemelve, hogy Harry hajába túrjak, miközben ő idegőrlő lassúsággal nyomott csókokat meztelen bőröm minden egyes milliméterére. Kezei hol a derekamat markolták, hol a melleimet simogatták, ajkai pedig minduntalan jóleső sóhajokat váltottak ki belőlem. Aztán miután meguntam, hogy még az ágyban is ennyire ő akar a fölényesebb fél lenni, összeszedtem minden erőmet és fordítottam a helyzetünkön. Mély levegőt vett, most, a megszokottól eltérően, sötétzöld színben pompázó íriszei éhesen, vágytól fűtötten futottak végig testemen, ahogy combjain helyezkedtem el és lassan hajoltam előre, mindössze néhány milliméternyi helyet hagyva ajkunk között.
