A lány, aki tizennégy éves kora óta neveli saját magát, az öccsét és két húgát. És az édesanyját. Senki sem tehetett arról, ami egyik napról a másikra történt a Mexikóból származó családdal, akik egyáltalán nem meglepő módon az amerikai fővárosként...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
•••
Reggel a megszokottnál sokkal kimerültebb állapotban léptem be a házunk ajtaján, ügyelve arra, hogy véletlenül se legyek túl hangos. Az egész belső teret sötétség borította, és nem csak azért, mert odakint is nagyban korom sötét volt még és csak az utcai lámpáknak köszönhetően látott el a saját orráig az ember. A házban még mindenki aludt.
Remegő belsővel nyugtáztam, hogy mielőtt bárki is felébredne, hogy aztán benézzen a szobámba a megszokott reggelit keresve rajtam, bőven van időm egy gyors zuhanyra. Amire..amire hatalmas szükségem volt. Elképzelni sem bírtam pontosan mennyire, csak tudtam, éreztem, hogy le kell mosnom a mai éjszaka eseményeit magamról. Mert annak ellenére, hogy Philip már vagy négy órája elhagyta a klubot, az egy órából végül három lett, az ezer dollárból pedig háromezer. Az én büszkeségemnek pedig ugyanezzel a lendülettel lőttek is.
Fejemet a fürdőszoba ajtajának döntöttem, kezeimet könnyek áztatta arcomra helyeztem és minden maradék erőmmel azon voltam, hogy ne zokogjak fel hangosan.
Sosem volt egyszerű az életem. Vagy ha az is volt, akkor csak életem legnagyobb fordulópontjáig volt az, mert azóta szabályosan úgy érzem magamat, mintha egy hegyről gurulnék lefele folyamatosan, anélkül, hogy bárki is képes lenne feltartani. Szerintem már soha, senki nem fog megtartani. Senkinek nem kell egy megtört nő, aki..akit egy klub emeletén definiáltak úgy, mint egy cédát. Aki pénzért teszi szét másnak a lábait. Akkor is rettenetesen éreztem magam emiatt, ha csak egyszeri alkalom volt.
Philip, amikor úgy érezte kellően elfáradt és épp ideje volt távozni, összeszedte a holmiját, belelépett fekete bakancsába és egy utolsó gracias után csókot lehelt a homlokomra, majd elviharzott. Szapora lélegzettel feküdtem a matracon, meztelen testemet fehér paplan takarta, a hajam összetúrva, hatalmas szénakazalként terült szét a párnán. Sajgó lábakkal, vagy inkább lábközzel, öltöztem vissza én is a korábban felvett ruhákba és már vissza is vonultam a földszintre, ahol Ray az öltözőbe hívva átadta a kifejezetten nagylelkű összeget. Kitettél magadért. Ez volt minden, amit mondott, én pedig tudtam, hogy a tabu lány napjainak ezennel befellegzett.
Lassan ereszkedtem be a kádba, miután a fehérneműmet is behajítottam a mosógépbe, és nem tétováztam sokat mielőtt megragadtam a tusfürdőt, amivel mindenemet alaposan megmostam. Valamiért végül a zuhany helyett jobb ötletnek tartottam a kádas fürdést, az ácsorgáshoz túlságosan is kimerült voltam.
Azonban nagyon jól tudtam, hogy amitől én ténylegesen szerettem volna megszabadulni, tehát magától az érzelmektől, amiket ez az esemény vont maga után, egy tusfürdős víz közreműködésével nem lesz lehetséges. Talán már sosem lesz az. Az elmémbe véste magát a mai éjszaka, a szívem fájt, ahogy a mellkasom szorosan fogta közre a tüdőmet is, a torkomban pedig akkora gombóc keletkezett, hogy örültem, amiért nem fulladtam meg tőle. Pero tal vez sería major.. [pero tal vez sería major – bár az talán jobb lenne]
