My other SIDE [Park Jimin | Kim TaeHyung]

28. - Időhúzás

Kala:

Ajkamat rágcsálva agyaltam őrültebbnél őrültebb ötleteken ahhoz, miként lehetnék szabad és legfőképp Jiminnel. TaeHyung vallomása erőteljesen ledöbbentet, ám újabb variánst adott egy másfajta megoldásra. Igaza volt abban, a várost nem hagyhatom el. Itt a farkasom komfortzónája, egy másik helyen minden bizonnyal elpusztulnék. A mi fajtánknál nem szokványos a nomád életforma. Falkára van szükségünk és egységre az életben maradáshoz. Elkeseredetten néztem a szobában fel s alá járkáló ingerült Alfámat. Minden izma megfeszült frusztrációjában és ez aggasztott. Valahol mégis szántam őt. Azt hiszem, Tae valóban csak jót akart, ám a saját vesztébe szaladt. Használhatta volna az Alfai hangját, eltiltva így Jimintől, azonban mégsem tette.

- És ha új alkut kötnénk? - szólaltam meg, megtörve a túl régóta tartó csendet, amit mindössze szipogásom zavart meg.

- Milyen alkut? - torpant meg, homlokát ráncolva nézve vissza rám.

- Ha... - nagyot nyeltem, ezáltal gyűjtve erőt mondandómhoz - Ha segítek neked a falka új generációjának fenttartásában, te cserébe hagyod, hogy Jiminnel lehessek.

- Miről beszélsz Kala? - vált teljesen zavarttá arca.

- Lefekszem veled. Szülök neked utódot, de akkor...

- Felejtsd el! - vágta rá, meg sem várva, befejezzem.

Hitetlenkedve pislogtam a férfire. Azt hittem, ezt akarta. Visszautasítása még inkább összekuszált, teljes zavarodottságot kreálva mellkasomban. Ismét ziháltam, immáron semmi más alternatívám nem maradt, amivel szabadulhatnék. Ajkaim megint megremegtek a sírástól, melynek halkan utat is engedtem. Az ébredésem óta sokkalta többet bőgtem, mint azelőtt bármikor is és ez szintén dühített. Kifordultam magamból és nem voltam rendben. Akármennyire is szerettem volna az ellenkezőjét. TaeHyung meztelen talpaival hang nélkül közlekedett a szobában, megközelítve engem. A matrac elé térdelt, pontosan úgy, mint azelőtt jó néhány alkalommal már. Felnézett rám, szemeiben őszinte sajnálattal és keserűséggel.

- Kala... - ejtette ki lágyan nevem, elérve, hogy neki szenteljem figyelmem a takaró vizslatása helyett - Sajnálom. Komolyan sajnálom, de hidd el, nem ilyen áron akarlak. Mielőtt kómába estél, emlékszel miket mondtál nekem? - megráztam fejem, ezért folytatta - Azt mondtad... - kezdte beszéd közben finoman cirógatni orcám ujjbegyeivel - Sajnálod, hogy nem adtál nekem esélyt és hogy szeretnél velem randizni a parton. Piknikezni. Bármire kész vagyok Kala, hogy boldoggá tehesselek, de ahhoz a kizárólagos figyelmedre van szükségem. Tényleg ennyire nem tudnád elképzelni velem? - emelte meg szemöldökét - Együtt élnénk a házban, randevúkra vinnélek, hétvégénte összebújva pihennénk a kanapén és kaját rendelnénk, hogy ne kelljen fáradoznod a főzéssel. Nem veszekednék veled sosem, mert túlságosan fontosak lennénk egymásnak ahhoz. Megbeszélnénk a gondokat. Segítenél egyengetni a falkát, akár közös programokat szervezhetnénk, kisebb összejöveteleket. Egyenrangúak lennénk és ha te is készen állnál, vállalhatnánk gyereket. De kérlek, ne tegyél még egy ilyesféle ostoba ajánlatot nekem, mert ezzel saját magad alázod meg. Nekem a büszke, makacs és olykor bunkó Kala Tanéra van szükségem, nem erre a megtört lányra.

Bólogattam, bár fogalmam sincs, mire is pontosan. TaeHyung elméjében látott jövő valóban csodásnak tűnt, ám tudtam, Jimin nélkül semmiféleképp sem lehetnék boldog. Kegyetlenségnek és igazságtalannak tartottam mindezt. Moana bezzeg szabadon lehetett Jennievel, örömmámorban úszva és kicseszett szivárványos muffinokat legelészve. Ennek dacára TaeHyung valamiféle élhető opciót kínált, pedig már azért is szidalom és büntetés járt volna ki nekem, amiért beavattam egy külsöst a falkánk titkaiba.

- Nem áll szándékomban eltiltani téged az embertől, azonban nem szeretném, ha több testi kontaktust létesítenétek. Lehettek... barátok. Azt még el tudom sikálni a falkában, anélkül, hogy zúgolódnának, de légy kedves betartani a kérésemet. Rendben? - puszilta meg homlokomat.

Biccentettem kurtán, mire szelíd mosollyal letörölte a könnyeimet, eltüntetve nyomorúságom árulkodó nyomait. Némiképp hálával tartoztam neki, hogy miattam képes és szemet huny a lázadozásaim felett.

Doktor Hammings csendes belépőjével megtörte a szomorú pillanatot. Enyhe zavarral járatta tekintetét közöttünk, aztán mosolyt varázsolt korosodó arcára. Egyébiránt kedveltem a munkájában olyannyira elhivatott férfit, noha azelőtt nem igazán akadt dolgunk egymással. Talán kétszer-háromszor, ha szükségem volt a szakértelmére.

- Jó reggelt Fiatalok! Kala, szeretnélek megvizsgálni - mondta a szokásos vidám hangján.

- Meddig szükséges még itt maradnia? - érdeklődte TaeHyung.

- Egy hétig minimum az biztos.

- Szeretnék haza menni - közöltem halkan.

- Pihenned kell Kala és folyamatos vizsgálatos szükségesek - ingatta fejét.

- Otthon is tud pihenni. Természetesen kifizetem, ha naponta kijár hozzá. Vigyázok rá - győzködte az Alfa.

A doki elgondolkozott, hosszasan mérlegelve. Mint Alfának, egyébként is TaeHyung hatáskörébe tartozott az ilyesmit finanszírozni. Gondoskodnia kellett a falkájáról és az már szimpla szerencsere, hogy mindehhez vastag pénztárcával áldotta meg a sors. Akárhogy is, de TaeHyung jó Alfa volt. Arra is akadt precedens, hogy valamelyik falkatagnak lakhatási problémája akadt, mire elintézte. Sokunknak állást is adott, vagy épp a családtagokat látta el munkával.

- Rendben - eresztett gondterhelt sóhajt a doktor - Viszont, következetesen járunk el. Kala három hétig kómában volt és hiába a farkas gének, szüksége van megfelelő terápiára. Gyógytorna. Szükséges az elgémberedett izomzatot újra megerősíteni. A táplálkozásra is figyelnie kell. Kiegyensúlyozott, egészséges, vitaminokban dús étrend szükséges, és egyenlőre fokozottabban kell a vért fogyasztania - hadarta el.

- Oké, Doki. Nem lesz gond - biztosította Tae.

Hammings elvonult, feltételezem az orvosi kütyüiért. TaeHyung kihasználva az alkalmat hozzám fordult, nagy tenyereit térdeimen nyugtatva. Furcsán megnyugtatott az érintése, kellemes bizsergéssel elárasztva.

- A szüleidhez szeretnél menni, vagy a mi házunkba? Hozzánk is jöhetsz. Anya legalább lefoglalná magát. Lenne kiről gondoskodnia - vont vállat kissé sután.

Nem tagadom, veszettül hiányzott már a családom, mégis úgy éreztem, magányra van szükségem. Azon is túl, akaratlanul is mérges voltam Moanara és francnak sem hiányzott a boldog képét bámulni, ahogyan nyalják-falják egymást Jennievel.

- Azt hiszem, hozzád szeretnék menni - jelentettem ki.

Ádámcsutkája megugrott nyelés közben, miközben csodálkozva tanulmányozta ábrázatomat. Döntésemmel megleptem, mely enyhe elégedettséggel töltött el. Képes vagyok még meglepetést okozni neki és ennek a felfedezése tetszett.

- Már... khm... mármint hozzám? A közös házunkba? - kérdezte szerencsétlenül dadogva, akadozva.

- Hmm - bólintottam.

- Elintézek pár telefont, amíg a doki megvizsgál. Megkérem a szüleidet is, hogy pakolják össze a holmidat, anyának is szólok - mormogta inkább magának, mintsem nekem.

Egy kicsit sajnáltam az Alfát, hiszen reakciójából azt szűrtem le, ezt biztosítékként veszi annak, mostantól együtt élünk és végleg az övé vagyok. TaeHyung szentül hitte, meghunyászkodtam előtte, fejet hajtva akaratának. Pedig, valójában csak időre volt szükségem ahhoz, hogy újabb kiskaput találhassak.