My other SIDE [Park Jimin | Kim TaeHyung]

9. - Intelmek

Jimin:

Képtelen voltam eldönteni, Kala mindvégig egy párt alkotott TaeHyunggal, vagy valóban aznap kezdték ezt az... akármit is. Bárhogy is történt, nagy ívben kerültem a lányt, akármennyire is szerelmes voltam belé. Eltelt egy nap, kettő, aztán egy harmadik is. Csütörtökre pedig Kala úgy festett, mintha hetek  óta nem aludt volna egy percet sem. Fogalmam sem volt, mi zajlik körülötte, mindenesetre, mindkettőnkre hatással volt. Így, hogy tudtam milyen amikor rám mosolyog, hozzám beszél, hogyan nevet, miként viselkedik, amikor lehullik a rideg álarca, még jobban hiányzott. Tanórákon mindvégig perzselte arcomat tekintete, ezért a koncentrálás lehetetlenné vált. Nem is jegyzeteltem rendesen és arról sem volt fogalmam, miről beszél a tanár. Mindezt tetézte az asztalomon landoló papírgalacsin. „Ne hagyj figyelmen kívül!” – állt rajta a rövidke üzenet. Megcsóváltam fejem, majd zsebembe süllyesztettem a levélkét, mire Kala rosszalló morgást hallgatott. Érdekesnek találtam akárhányszor ezt csinálta. Egyszerre volt állatias, mégis valahogy emberi és mindig a farkasomra emlékeztetett. Olykor bántam, hogy a farkas képtelen az emberi szavak formálására és nem szolgálhat tanáccsal, mert most nagyobb szükségem volt rá, mint valaha is bármikor azelőtt. Még kicsengetés előtt összerámoltam a holmimat, nehogy Kala lecsapjon rám. Ez az egész helyzet kezdett egy vadászatra hasonlítani. Ő üldözött engem, én pedig menekültem. A csengő élesen harsant, mire felpattantam és kisiettem a tanteremből. Az irodalom házim okán a könyvtárba vonultam, elrejtőzve egy félreeső sarokban. A régi könyvek illata valamiképpen megnyugtatott és ezt csak tetézte az ablakokon kopogó eső ritmusos hangja. Kikerestem a nekem szükséges kötetet, majd letelepedtem a kis asztalhoz. A váratlanul elém toppanó lányra nagyot ugrottam és szívem ide-oda kalimpált. Egyrészt az ijedelemtől, másrészt a jelenlététől. Elém rakott egy pohár gőzölgő italt. Orromba felkúszott a csokis aromájú illat és nagyot sóhajtottam.
- Nem vagyok együtt TaeHyunggal – közölte.
- És ezt Ő is tudja? – kérdeztem élesebben a kelleténél.
- Nem úgy vagyok vele – helyesbített – Jimin, kérlek! – ejtette ki esdekelve nevemet.
- Tanulok, nem alkalmas az időpont – fordultam el, kinyitva a könyvet.
- Jimin...
- Kala, elég volt. Túl zűrös vagy. Túl komplikált és ez a titokzatosság, ami körülvesz téged, az őrületbe kerget – sziszegtem dühösen.
- Csak hallgass meg – kérte.
- Rendben – vágtam rá indulatosan – Mi ez az egész? Miért viselkedsz folyamatosan furcsán? Mi köze a farkasnak hozzád? Mit titkolsz el előlem? Mi van köztetek Kim TaeHyunggal és miért csókolt meg? – soroltam kérdéseimet.
Kala nem válaszolt. Helyette alsó ajkát harapdálta, erőteljesen agyalva valamin. Gunyorosan felhorkantam.
- Látod? Én most is hallgatnálak, de nem mondasz semmit.
- Kényszerít, hogy vele legyek. Nézd Jimin... – huppant le a szemközti székre és hajolt közelebb – Semmi konkrétat nem mondhatok, de megállapodást kötöttem vele. Ő békén hagyja Mot és Jenniet, cserébe a párja leszek – vallotta be.
- Akkor, mi a francot akarsz tőlem? – tártam szét karjaimat tehetetlenül – Egyszerűen nem értem a logikádat. Azt mondtad engem kedvelsz, TaeHyungot utálod. Erre, összejössz vele, engem meg titokban hajkurászol... most mi van akkor? – akadtam ki – Kiskapukról beszéltél és arról, hogy meg akarsz csókolni.
- Azt hiszem, többé már nincsenek kiskapuk – mondta elkeseredetten – Érettségi után hozzámegyek.
A bennem hirtelen kibontakozó kellemetlen érzés megdermesztett. Elhűlve pislogtam Kalara, akinek tekintete őszinte csalódottságról árulkodott. A pokolba kívántam Kim TaeHyungot.
- Ho... hozzá mész? – visszhangoztam – Összeházasodtok? De... de miért? Hisz’ utálod őt!
- Hagyományok – vont vállat – Kötöttem egy alkut és ez kötelezettségekkel jár.
- És esküvővel? Kala, mi a franc folyik itt? – suttogtam idegesen.
- Erről nem beszélhetek – ingatta fejét.
- Akarod egyáltalán ezt az egészet?
- Basszus! – fújtatott – Nem. Dehogyis, de meg kell tennem. Érted és Moanaért.
- Értem? – ismételtem.
- Tudja, hogy fontos vagy nekem – biccentett.
A bennem felgyülemlett harag azonnal semmissé lett és ellágyulva néztem a szomorú, megviselt arcú lányt. Fontos vagyok neki!
- Teljesen mindegy, mi történik velem és milyen döntéseket hozok. Ne menj többé az erdőbe Jimin. Már nem biztonságos – javasolta.
- De a farkas... – ellenkeztem.
- Nem! A farkas nem lesz ott és nem vigyázhat rád ezután – csapott tenyerével az asztalra, majd felkelt – Csak tedd amit mondtam Jimin.
Felháborított, hogy csupán ennyivel képes lenne ott hagyni. Magyarázat nélkül, cseppnyi reménnyel, mégis elutasítóan. Nem akartam, hogy TaeHyunggal legyen, nem akartam kerülni az erdőt és nem foglalkozni a farkasommal. Kala hátat fordított, nehéz léptekkel elindulva. Okokat akartam. Indokokat, miért ne adjam fel és táplálni akartam azt a beteges, reménytelen szerelmet iránta, ahogy eddig is tettem.
- Kala! – szóltam utána, mire fejével felém fordult, várakozva tekintve rám – És ha, nem mennél hozzá?
A lány élesen szívta be a levegőjét, aztán vissza sétált hozzám. Elkapta pulcsim szélét, felrángatva a székről, én pedig túlságosan is zavart voltam, hogy ellenkezzek. Hátam hangosan puffant a falnak, aminek nekinyomott, ujjaival görcsösen markolta ruhám anyagát.
- Ez nem ilyen egyszerű – közölte halkan.
- Tegyél róla, hogy egyszerű legyen – csengett hangom könyörgően.
Pillantása réveteggé vált. Úgy tűnt, mérlegel valamit. Aggódtam amiatt, mi lesz most. Esetleg megüt, nem szól hozzám többé és ez a pánikom tetőfokára sodort. Lábujjhegyre magasodott, majd száját enyémhez érintette. Tenyerem rögtön tarkójára siklott, ujjaim selymes hajába vándoroltak, biztosan tartva. Ajkai túlságosan forrók voltak, túlságosan édesek és puhák. Olyan, amivel képtelenség betelni. Agyam kótyagossá vált, gondolataim összekuszálódtak. Szívem lehetetlenül gyorsan pergett mellkasomban, vérem fülemben dobolt és sípolt egyszerre. Libabőröztem, az egész testem felhevült, ennek ellenére mégis érzékeltem a gerincem mentén futkosó tűzforró cikázást és a mellkasomat elöntő vulkanikus perzselést. Megmagyarázhatatlan volt. Egyszerre lebegtem és zuhantam, mégsem érdekelt, mert Kala szenvedélyes csókja teljesen megrészegített. Másik tenyerem derekára helyeztem, közelebb húzva magamhoz, meg nem szakítva ajkaink lágy, ám bűnös táncát. Úgy éreztem, jobban szeretem, mint valaha. Minden egyes porcikámat feláldoznám érte és nem fontos, mibe keveredett, mert kellett nekem. El akart húzódni, de meggátoltam ebben. Félénkségem feledésbe merült és fordítva a pozíción, a falhoz nyomtam, átadva neki helyemet. Combjaiba markolva emeltem meg kissé, mire ő lábaival körül fonta törzsemet.
- Ezt nem lett volna szabad – motyogta ajkaimra, lehunyt pillákkal – A kötelék...
Fogalmam sem volt, mit akarhat mondani. Túlkombinálás helyett inkább ismét megcsókoltam, ezúttal sokkal bátrabban, gátlások nélkül...