My other SIDE [Park Jimin | Kim TaeHyung]

7. - Valódi szándékok

TaeHyung:

Sajnáltam Kalat és egy utolsó tetűládának éreztem magam amiatt, hogy jóformán megzsaroltam. Kala Tane mindig is ellenszegült nekem és szüntelenül dacolt velem, ami izgalmassá tette őt számomra. Nem betörhetetlen lóként tekintettem rá. Sokkal inkább egy magányos, vad farkasként, akit megrögzötten meg akartam szelídíteni. Persze voltak hátsó szándékaim is. A falka hanyatlóban volt. Négy nemzedék óta kimaradtak farkasok és ez ellen tenni szerettem volna. Én farkas voltam, át tudtam változni. A szüleim nem, a nagyszüleim igen és minden falkatagnál így működött. Kivéve Taneéknél. Hosszas és kemény kutakodásomnak hála rájöttem ennek az okára. Kala családja őshonos maori volt egy másik szigetről, másik falkából. Valamelyest erősebb is volt nálam, de ez zavart a legkevésbé. Volt egy teóriám. Ha Kala az én párom lesz és gyerekeink születnek, ők képesek lesznek ugyanúgy farkasalakot felvenni, akárcsak mi. Legalábbis, reméltem. Ösztönösen fent akartam tartani a generációt és ennek ára volt. Kala Tane boldogsága. Bár a törvényeink eleve tiltották az emberekkel való keveredést, éppen a fajfenntartási okból, így esélye sem maradt a lánynak, hogy az embersráccal lehessen.
Nehéz sóhajt eresztettem, figyelve Kala csendes zokogását. Sosem láttam még sírni és ez aggasztott.
- Kala – szólítottam meg letérdelve elé, ezáltal kivételesen ő nézett le rám – Nem szeretném, hogy azt hidd, tönkre akarlak tenni. Mindössze biztosítok számodra egy kevésbé nyomorúságos lehetőséget.
Újabb sós cseppek csordultak ki szemeiből, amitől még rosszabbul éreztem magam. Valóban segíteni akartam neki és kezdtem úgy hinni, ez a lehető legjobb megoldás mindenkinek.
- A szavadat adod arra, hogy békén hagyod Mot és Jenniet? – kérdezte és tudtam, nyert ügyem van.
- Mint Alfád, megesküszöm erre – ígértem.
Kala alig láthatóan bólintott, mire megkönnyebbült sóhajt hallattam. Beleegyezett abba, hogy az enyém legyen és ezzel esélyem nyílt arra, megmenthessem a falkám jövőjét. Gyomra korgására felnevettem, még a kellemetlen helyzet ellenére is.
- Gyere! – fogtam kezembe övét, felhúzva a székről – Eszünk valamit.
Nem ellenkezett. Hagyta, hogy kikormányozzam a dolgozószobából, áthaladva a hosszú folyosón, egész a konyháig. Anya ott ténykedett, amin mosolyogtam. Hiába engedhettük meg magunknak a személyzetet, ragaszkodott ahhoz, hogy ő főzzön, amiért becsültem. Érkezésünkre felkapta fejét és kedvesen ránk mosolygott. Sürgetve megtörölte kézfejeit, majd hozzánk sietett.
- Áh  biztosan te vagy Kala. Örülök, hogy megismerhetlek. Tae édesanyja vagyok, SoRin.
- Üdvözlöm asszonyom – biccentett kimérten a lány.
- Jaj, nyugodtan tegezz és hagyjuk a felesleges udvariaskodást – legyintett anyu – Éhesek vagytok? Összeütök valamit – csapta össze tenyereit és már rohant is vissza a márványpult mögé – Szendvics jó lesz? – lesett Kalara kitárva a hűtőt – A majonézt szereted?
- Ne haragudj. Anya egy kissé hiperaktív – súgtam a zavart lánynak.
- Semmi gond. Kedves nőnek látszik – törölte meg arcát, eltüntetve a sírás nyomait, aztán kibontakozva kézfogásomból a pulthoz ment, felülve a bárszékre.
Anya tisztában volt azzal, Kala mennyire fontos számomra. Gyakorta meséltem neki a lányról, aki mindennap sértések széles skáláját vágta a fejemhez és akármit csináltam, belekötött. Nem voltam szerelmes belé. Legalábbis, azt hiszem. Csupán tetszett a kihívás, melyet jelentett. Talán egy kicsit bosszantott is az embersrác iránt táplált hűsége és szerelme, de erről csakis én tudtam. Park Jimin nem ellenfél. Nekem biztosan nem.

*&*&*&*

Kala érdeklődve járta körbe a szobámat, megfigyelve minden apró részletet. Megjegyzett jelentéktelennek tűnő dolgokat is, mert ez a lényünkből fakadt. Noha, nem neveztem volna magunkat szuperintelligensnek, memorizációs képességeink és logikánk jócskán felülmúlta az emberekét. Számtalan téren jobban teljesítettünk és ezt ki is használtuk. Az ajtófélfának dőlve vállammal fixíroztam a lányt, el nem szakítva róla tekintetemet. Sokkal nyugodtabbnak látszott és szokatlanul csendes volt. Arcát tanulmányozva kezdtem úgy hinni, valóban jó döntést hoztam. A könyvespolc elé érve ajkai felfelé kunkorodtak, miként ujjbegyeivel végigsimított a kötetek gerincén. Tudtam, hogy szeret olvasni. Nem egyszer a betűket falta egy-egy falkagyűlésen ahelyett, hogy rám figyelt volna. Őszintén szólva, elég sok dologgal tisztában voltam vele kapcsolatban. Tudtam, hogyan issza a kávéját, mi a kedvenc étele, a kedvenc együttese, mennyire gyönyörűen rajzol, hogy szereti a rendet és besegít otthon a házimunkában. Elvétett információk voltak veszekedéseink alkalmával, mégis megjegyeztem mindent, mert érdekelt és mert különlegesnek véltem, hogy pokróc modorával ellentétben az igazi természete mennyire lágy. Kala más volt, mint a többi falkabéli lány. Sokkal összetettebb, bonyolultabb és vehemensebb. Olyan vad, akinek az elejtéséhez ezernyi csekély gesztus szükségeltetett.
- Te mit nyersz ezzel az alkuval? – törte meg a csendet, felém fordítva fejét, de ujjai ugyanúgy a könyveket cirógatták.
- Téged – feleltem egyszerűen.
- És igazából? – vonta fel szemöldökét – Bonyolult a logikád és akármennyire is ravasznak hiszel, képtelen vagyok rájönni, mik a valódi szándékaid.
- Egy erős nőstényt akarok. Ennyi – válaszoltam fél igazságot – Az ember. Megcsókoltad? – váltottam témát.
- Nem – reagált rögtön – Ő más, mint mi. Jiminhez lassú út vezet, nekem pedig sem időm, sem lehetőségem nem volt rá.
A csók a mi fajtánknál sokkal többet jelentett, mint az emberek világában. A hiedelmekkel ellentétben nem a vér ivásával kötődtünk másokhoz. A vér puszta táplálkozás volt. A kötelékek viszont érintésekkel jöttek létre. Ha egy vérfarkas megcsókolt valakit, képes volt érzékelni a tartózkodási helyét kilóméterekről, érzelmek alakultak ki, kölcsönösen. Vonzalom, mely felülírta a józan gondolkodást. A szex ennél komplikáltabb tematika része volt. Minél többet érintkeztünk valakivel, annál mélyebben kötődtünk hozzá. Ennek indokán kerültük másokkal a testi kontaktus bármely formáját.
- Tehát, nem kötődsz senkihez – állapítottam meg közelebb lépdelve hozzá.
Kala nyilvánvalóan értette, mit akarok. Szembe került velem, fenyegetően felmordulva. Teste megfeszült, amit mulatságosnak találtam. Tartott tőlem és ez tetszett.
- Szeretnélek elvinni vacsorázni – mondtam elé érve, karomat feje mellett a polchoz támasztva, elzárva menekülési lehetőségeit.
- Nem csípem a drága helyeket és puccos dolgokat – közölte.
- Mit szeretnél? – hajoltam közelebb győztes mosollyal.
- Felrúgni téged a picsába – sziszegte.
- Tisztelet Kala. Az Alfád vagyok – dorgáltam.
- Effektíve egy kiváltképp bosszantó egyed vagy csak, akit hezitálás nélkül ásnék el a gecibe – morogta.
- Szereted rajtam köszörülni a nyelvedet.
- Napjaim fénypontja – horkantott – Lépj hátrébb! – utasított.
- Ne mond, hogy nem tartasz jóképűnek.
- Amennyiben egy életképtelen amőbatovábbragozás annak számít, valóban az vagy – gúnyolódott és ellökött magától – Még egy hasonló és megkapod az egyik zsebkésem a gyomrodba, grátiszba a tarkónrúgás mellé – fenyegetőzött.
- Hidd el Kala, bőven lesznek még ennél forróbb pillanataink is – mosolyogtam szélesen.
- Tesó, ha nálad csak pár pillanatig tart, elég gáz vagy – grimaszolt.