My other SIDE [Park Jimin | Kim TaeHyung]

29. - Kettős érzelmek

TaeHyung:


Valamelyest nyugodtabb hangulatban állítottam le a kocsi motorját. Kala a döntésével közelebb sodort a siker édes élményéhez és ez boldoggá tett. Miután a Doki megvizsgálta és utunkra bocsájtott, csendben voltunk. Kala túlságosan gondolataiba merült, én pedig hagytam, hagy komplikálja szokása szerint túl a dolgokat. Mérhetetlenül sajnáltam, hisz’ valóban én voltam az egyetlen elfogadható opció számára.
Az anyósülésen gubbasztó lányra lestem. Látványosan feszengett a rá váró helyzet miatt, ám megértettem. Igyekeztem sokkal toleránsabbnak lenni vele és ez a szituáció minden tekintetben kedvezőtlen volt számára. Nekem sem volt könnyű, de Alfa lévén megingathatatlannak kellett maradnom. Anya vidám mosollyal csörtetett ki a házból. Hálával viseltettem neki, amiért ennyire a segítségemre van és őszintén aggódott Kala miatt. Kiszálltam a járműből, megkerülve azt, majd megöleltem a nőt.
- Hogy van? – lesett a lány irányába.
- Rendbe fog jönni – mondtam bíztatón.
Kibontakoztam az öleléséből és visszatérve az autóhoz finoman felnyaláboltam Kalat. A betegség miatt sokat fogyott, súlya meg sem kottyant. Óvatosan lépdeltem karjaimban a társammal, míg anya sürgetve kivette a hátsóülésen leledző kicsi sporttáskát, aztán elénk sietve kitárta a ház ajtaját. Furcsa volt itt lenni, mert azelőtt nem igazán töltöttem érdemleges időt ezen a helyen. Ismertem már, de sosem éjszakáztam itt. Farkasom enyhe ingerültsége a szokatlan környezet miatt átragadt rám is, azonban igyekeztem figyelmen kívül hagyni. Mások voltak a szagok, az ingerek és szoknom kellett még. Végig haladtunk a tágas, konyhával egybekötő nappalin, ahonnan az emeletre vettem az irányt, a hálószoba felé, mely az egész emeletet elfoglalta. Hatalmas ablakok nyíltak Waitakere káprázatos tájára, rendesen megemelve a helyiség komfortját. A sötétre lakkozott fapadló nyikorgott talpaim alatt, jelezve, megérkezett a ház tulajdonosa. A bútorok, valamint az apróbb berendezési tárgyak mind természetes anyagból készültek. Amikor berendeztettem még úgy képzeltem el, Kalaval meghitt pillanatokat töltünk majd el itt, melynek meg akartam adni a módját. Az ágytól alig pár lépésre található hatalmas, kényelmes kád láttán nagyot sóhajtottam. Határozottan nem így terveztem a beköltözést ide és biztosan tudtam, az elszigeteltelen intim tér bonyodalmakat fog szülni közöttünk. Kalat az ágyra fektettem, felegyenesedve vizslatva. Ő meredten, már-már vágyakozva nézte a kádat, amiből sejtettem, mire gondolhat.
- Szeretnél fürdeni? Engedjek vizet? – érdeklődtem tőle.
- Itt lennél... végig? – harapta be alsó ajkát aggodalmasan pislogva rám.
- Muszáj. Járni nem tudsz még. Segítségre lesz szükséged. De ha kevésbé zavaró számodra, szólhatok anyának, biztosan szívesen...
- Ne! Én... Te is jó vagy – bólintott.
Fogalmam sem volt, magát vagy engem győzködött a bólogatással, mindenesetre örültem a döntésének, amivel újabb lépést tudhattam be a siker felé. Biccentettem, elfogadva válaszát, aztán hirtelen elhatározással leültem mellé, karomat átvetve csípője felett, megtámaszkodva.
- Nem kell félned Kala, semmi olyasmit nem teszek, ami neked túl sok. Egyébként is láttalak már meztelenül – villantottam gyatra, féloldalas mosolyt.
- Mi? Mégis mikor? – vált mérgessé.
- Amíg kómában voltál, asszisztáltam párszor a fürdetésedben. A nővér egy kábé kétszáz éves, apró nénike volt – meséltem.
- Óh, te áldott – forgatta szemeit.
Felnevettem a régi, felvágott nyelvű Kala felbukkanására. Annyira hiányoztak már a szópárbajaink, fél karomat oda adtam volna érte. Anya félve dugta be fejét a szoba ajtajánál. A tőle megszokott módon, kedvesen mosolygott Kalara, míg kezeiben egy tálcát egyensúlyozott. Felpattanva siettem támogatására és átvéve tőle a tárgyat a lány ölébe raktam. Anya igazán kitett magáért és figyelmesen állította össze a reggeli menüt. Volt ott friss pirítós, fánk, felvágott, vaj, uborka, paradicsom, lágy tojás, egy pohár narancslé, tea és kávé. Nem volt nagy adag, de Kala nem is tudott volna nagyobb mennyiségű ételt elfogyasztani jelenlegi állapotában.
- Köszönöm SoRin. Nem kellett volna fáradnod – tekintett rá hálásan.
- Ugyan, Kincsem. Családtag vagy – legyintett szélesebb mosollyal anyu – Az én fiam jövendőbeli feleségének bármit.
Furcsa volt ezt ennyire direkten hallani. „Jövendőbeli feleség.” Kala is hasonlóképpen vélekedhetett erről. Arca alig láthatóan megrándult, ujjai görcsösen markolták a díszes ágytakarót. Szerettem volna mondani valamit, amivel enyhíthetem a hirtelenjében keletkezett feszült helyzetet, ám semmi érdemleges nem jutott eszembe, ezért inkább menekülőre fogtam, magukra hagyva életem két legfontosabb hölgyét. Levándoroltam a földszintre, aztán előkotorva mobilomat hívást indítottam a hotelbe. Közöltem, hogy most egy darabig nem leszek elérhető, mert a menyasszonyom gyengélkedik és mellette leszek. Frank az asszisztensem ezen rendesen meg is lepődött, ami érthető. Arról sem tudott, hogy egyáltalán barátnőm van, nemhogy házasodni készülök. Megkértem, minden üzleti ügyemet intézze most ő. Valóban nem akarództam, hogy bármi is megzavarjon minket. Kizárólag Kalara kívántam koncentrálni és háborítatlanul neki szentelni minden idegszálamat. Ügyeim végeztével gondterhelt sóhajjal fogtam hozzá egy nagy bögre kávé elkészítésének. Úgy éreztem, kelleni fog, miben nem is tévedtem. Alig léptem ki a ház elé és gyújtottam rá, Kala szüleinek autója leparkolt. Nem ezzel akadt problémám, hiszen én magam értesítettem és invitáltam meg őket. Hosszú ideig nélkülözték legidősebb lányukat és aggódtak miatta, ehhez joguk volt. A vidáman vigyorgó Moana személye dühített fel, aki kéz a kézben szállt ki Jennievel a járműből, holott tüzetesen megkértem, ne jöjjön el. Kegyetlen húzás volt tőle, hogy egyenesen Kala orra alá dörgölje a boldogságát, míg a nővére finoman szólva, rácseszett e téren. Őt követte Jason és Makena Tane. A férfival valahogy mindig is hadilábon álltam. Sosem tudtam eldönteni, kedvel e vagy sem. Noha, annak tudatában voltam, hogy a szülőknek megvannak a kedvenc gyermekeik. A nő sokkalta jobban dédelgette kisebbik leányát, míg a pasas Kalat favorizálta. Igazságosan megosztoztak a gyerekeiken. Tartottam is kissé Jasontől, hiszen Kala igazi apás lány volt.
- A hülye nővérem merre van? – indította Moana kicsit sem kedvesen a társalgást.
- Megkértelek, hogy maradj otthon. Kalanak pihenésre van szüksége – szívtam bele cigimbe frusztráltan.
- Hetek óta nem láttam, hagy csesztessem már egy keveset. Rendesen elvonási tüneteim vannak – viccelte el a fiatal lány.
- Moana – szólt rá dorgálón az apja, megmentve attól, az Alfai hangom használjam – A vezetődnek igaza van. Maradj a kocsiban. A nővéred még gyenge. Nem a te baromságaidra van szüksége, hanem nyugalomra. – Jason egyenesen elém lépett, mire eldobtam az ujjaim közt füstölgő csikket, aztán kezet ráztam vele – Köszönöm, hogy vigyázol rá! – mondta hálásan.
Biccentettem. Sablonosnak tartottam volna bárminemű más választ adni. Reméltem, hogy Moana értette az apja utasítását és nem akarja majd valóban Kalat cseszegetni. Kevés energiám maradt a nyugalmam megőrzéséhez, ráadásul a Tane család jelenléte is aggasztott.