My other SIDE [Park Jimin | Kim TaeHyung]

14. - Érdekes egybeesések

Jimin:

Kezdtem elveszíteni a Kalaba vetett hitemet és úgy vélekedni erről az egészről, mindketten jobban járnánk ha elfelejtenénk egymást. Minden egyes porcikámmal szerettem és vágyakoztam utána, ez mégsem volt elég. Ki akartam szellőztetni a fejemet, megfeledkezni kicsit a nem létező szerelmi életem problémáiról, ezért vasárnap reggel melegen öltöztem, előszedtem a túrazsákomat és az erdőbe indultam. A fák szegélyénél eszembe jutott Kala intelme, azonban nem törődtem vele. Nyakamban lógó fényképezőgéppel vetettem be magam az erdőbe. Készíteni szerettem volna néhány képet, valamint reméltem, találkozok az én ébenfekete farkasommal. Sokáig kószáltam egyedült, teljes nyugalomban. Letértem a turista ösvényről, saját utat választva, olyan helyeken kilyukadva, ahol előtte nem jártam még. Nem lepett meg, hiszen mindig ugyanarra haladtam. A fák rengetege itt valahogy meseszerűbbnek tűnt, mintha nem is lenne valódi. Álomkép tárult szemeim elé, melyet meg is örökítettem, elkapva egy csodás pillanatot, miként a lombok közt betörő napfény megvilágítja a földet. A mobilom pityegésére homlokom ráncba szaladt. Kala üzenetét látva zavarom nagyobb lett. „ Mondtam, hogy ne kószálj az erdőben!" - írta Messengeren. Körbefordultam, arra számítva, a közelben találom, ám teljesen egyedül voltam. Felsóhajtottam és lenémítva a készüléket meneteltem tovább. Furcsálltam, hogy látszólag minden egyes lépésemről tud, noha senkinek sem említettem, hová megyek. Minél beljebb haladtam, ismeretlen környezetbe kerülve, az erdő atmoszférája érdekesen sötétté vált. A levegő hűvösebb lett, kevesebb fény szolgálta a tájékozódást és kezdett olyan érzésem lenni, mintha egy horrorfilmbe csöppentem volna. Nem messze tőlem egy alacsonyabb, könnyen mászható sziklafal húzódott, amire terveztem feljutni. Úgy gondoltam, kötelek nélkül is gyerekjáték felmászni, így megkapaszkodtam egy kiálló kőben és elrugaszkodva felhúztam magam.

- Elnézést!

Az ismeretlen hangra összerezzentem, ujjaim és lábam megcsúszott, ezáltal egy kiáltás kíséretében a földre zuhantam. Szerencsére nem estem nagyot, hiszen nem jutottam magasra, mégis égett a tenyerem. Felszisszenve állapítottam meg, csúnyán lehorzsoltam és a sérülésből enyhén szivárgott vérem. A pasasra néztem, aki megszólított. Képtelen voltam megmondani miért, de a hideg futkosott tőle a hátamon. Magas, robosztus testalkata és érzelemmentes, furcsán farkasszerű arcszerkezete ijesztővé tette számomra. Megrögzötten bámulta a tenyeremet maszatoló vörös folyadékot, ami megrémített.

- Hogy a francba kerül ide? - nyögtem feltápászkodva a talajról.

Csigalassúsággal engedte el tekintete sérülésemet, majd mogyorószín íriszeit enyéimbe fúrta.

- Túrázok - felelte ráérősen - Eltévedtem.

Felrémlett, hogy alig pár pillanattal azelőtt egy árva lelket sem láttam a környéken, most mégis ott állt velem szemben. Vagy ő volt rohadt gyors, vagy én figyelmetlen, de ez akkor sem stimmelt.