Lakbérbe adott bizalom /Yoonmin/ /befejezett/

26. fejezet

Hoseok szombat délutánig nálam maradt. Egészen elvoltunk, sütöttünk süteményt, filmet néztünk, társasjátékoztunk, beszélgettünk, és mire késő délután lett, úgy láttam, a fiú boldog. Ez volt a célom, és igazából engem is boldoggá tett, hogy ő jól érzi magát. Elmondásai alapján úgy vettem, hogy ez valójában nem gyakori, amit én szoktam látni, csupán egy álca. Sőt, úgy tűnik, saját magának is csak azt mutatta, hogy boldog, de valójában tudta, hogy ez nem igaz.

Szombat este Jimin felhívott, és azt mondta, mostmár teljesen jól érzi magát, és vasárnap haza szeretne jönni. Ennek úgy örültem, mint majom a farkának, és azonnal felhívtam a szüleimet, hogy akkor másnap valószínűleg megyünk hozzájuk, mielőtt hazahoznám Jimint.

Éjszaka alig tudtam aludni, ugyanis szörnyen izgatott voltam a másnap miatt. Részben azért, mert már nagyon látni akartam Jimint. Hiszen amióta összejöttünk, egyetlen egyszer sem találkoztam vele. Persze csak pár nap telt el azóta, de egy kapcsolat elején napokig távol lenni egymástól nem túl jó érzés. A másik pedig, amiért izgatott voltam, szerintem egyértelmű: be kellett mutatnom a szüleimnek a párom, aki rohadtul egy fiú, és apámnak még csak nem is tudtam, hogy mi a véleménye arról, hogy a fia éppenséggel egy rózsaszín hajú sráccal van együtt.

Végül hajnali négykor sikerült elaludnom, jó kérdés, hogy hogyan. Addigra már odáig is eljutottam, hogy bárányokat számoljak, de 10-nél maguntam... Ki az, aki néhány képzeletbeli birkától el tud aludni, most komolyan?

Másnap délelőtt 11-kor már Taehyung háza előtt parkoltam le.
-Ezek szerint nem csak Jimin kelt korán – nyitotta ki a kaput Taehyung.
-Ne is mondd! Konkrétan 3 óra hosszát aludtam – morogtam, majd mindketten beléptünk a házba.

Ahogy beléptünk, Jimin szinte azonnal meg is jelent, és csillogó tekintettel sietett felém, majd konkrétan karjaimba vetette magát, úgy ölelt át engem. Mosolyogva viszonoztam ölelését.
-Hiányoztál, hyung – mondta, miközben vállamba fúrta arcát.
-Te is hiányoztál – mondtam halkan, és rózsaszín tincsei közé pusziltam. – Vidd ki a cuccod a kocsiba, én még beszélek egy kicsit Taehyunggal – mondtam, mire Jimin elhúzódott tőlem, és azt tette, amit kértem.

-Köszönöm, hogy eltűrted őt ebben a pár napban, és sajnálom, hogy miattam történt mindez – néztem Taehyungra, ahogy Jimin kiment az ajtón.
-Ő a legjobb barátom, így nem volt nagy teher. Legalább addig sem voltam egyedül – vonta meg a vállát a fiú. – Egyébként múltkor beszéltem Jiminnel telefonon és nagyon sokat mesélt rólad. Már akkor tudtam, hogy beléd szeretett. Nagyon reméltem, hogy lesz köztetek valami, mert azután, ami az előző barátjával történt, nem is szeretett volna kapcsolatot, szóval az, hogy beléd szeretett, nagy szó. Emellett ő nagyon jól megválogatja maga körül az embereket, tudja, kihez kerülhet igazán közel, hozzád pedig hamar közel szeretett volna kerülni. Tudta, hogy nem lehetsz rossz ember – mondta mosolyogva.
-Nem vagyok rossz ember, csak egy bunkó szemét voltam, amíg meg nem ismertem Jimint úgy igazán – mondtam.
-Előfordul – bólintott Tae.

-De mostmár teljesen jól van, ugye? – néztem hátra, mintha nem lett volna egyértelmű, hogy Jiminre gondolok.
-Igen, már tegnap sem volt láza egyáltalán, és lelkileg is teljesen rendben van – bólintott a sötét hajú. – Azt hallgatom már napok óta, hogy meg akar gyógyulni, hogy hazamehessen veled, és alig várja, hogy találkozzon a szüleiddel – nevetett fel kissé, mire én elmosolyodtam.

-Na, akkor én megyek is. Majd gyere el hozzánk, ha gondolod! – néztem még utoljára Taehyungra.
-Mindenképpen – bólintott. – Majd rátok nézek, nem öltétek-e meg egymást – nevetett fel, ezen pedig én is felnevettem kissé, és kimentem a házból.

Beültem a vezető ülésre, és a mellettem ülő fiúra néztem. Boldognak láttam őt.
-Akkor elmegyünk most a szüleimhez? – kérdeztem tőle, miközben beindítottam az autót, ő pedig bólintott. – Rendben, életem – mondtam, és egy puszit adtam arcára. Ettől ő azonnal elvörösödött, mosolya pedig letörölhetetlenül ült az arcán továbbra is. Valószínűleg a megszólításom miatt érezte magát kissé furcsán, de mivel láttam, hogy boldoggá teszi őt, elterveztem, hogy gyakrabban fogom így, vagy hasonlóan szólítani.

Amíg a szüleimhez mentünk, végig beszélgettünk. Persze csak egy 7 perces utat kell elképzelni, de annyira jó érzés volt már csak ennyit is beszélnünk egymással.
Leginkább az elmúlt napjainkról beszélgettünk, arról, hogyan éltük meg ezt az egészet, mit csináltunk ez idő alatt és mennyire hiányzott nekünk a másik.

Végül, ahogy odaértünk a szüleimhez, hirtelen mindketten csendben maradtunk, és kicsit feszülten néztünk a házra. Akárcsak mintha megnyomtak volna rajtunk egy gombot, amitől abba marad a beszélgetésünk.

-Nem kell félned, a szüleim kedvesek – simítottam oldalra egy tincset Jimin arcából, mire ő bólintott.
-De ők tudják, hogy...? – kérdezte félve.
-Igen, minden lényegeset tudnak. Anyám teljesen elfogadott minket, apám véleményét viszont még nem tudom, mivel direkt nem is beszéltem vele addig, amíg nem jövünk. Szeretném ezt velük élőben is megbeszélni, és szeretnélek nekik úgy bemutatni téged, mint a párom – magyaráztam, ő pedig ismét bólintott egyet. – Szeretlek – adtam egy gyors csókot ajkaira.
-Én is téged – mosolyodott el, és kiszálltunk az autóból.

——————————————————————————

Heeey! Ez a fejezet csak szerintem lett kicsit... ehh? 😂😂
Kicsit most így olyan össze-visszának és bénának érzem. Sebaj, a következő fejezetet szeretem, mindjárt publikálom azt is :3

2021.01.28. 18:40