Lakbérbe adott bizalom /Yoonmin/ /befejezett/

41. fejezet

–5 évvel később—

*Yoongi szemszöge*

Mosolyogva léptem be a házunkba, mikor hazaértem a munkából.
-Itthon vagyok – szóltam, a következő pillanatban pedig futó léptek zaját hallottam.
-Apa~! – kiabálta boldogan Heejin, a lányom. Mert igen, lett egy lányom... pontosabban lányunk.

Mikor már 4 éve együtt voltam Jiminnel, hatalmas meglepetésemre Jimin bedobta az ötletet, miszerint fogadjunk örökbe egy gyermeket. Azt mondta, mindig is szeretett volna egy kislányt. Még hetekig gondolkodtunk, mennyire lenne jó ötlet, de végül úgy döntöttünk, készen állunk erre a lépésre. Heejin még csak 3 éves volt, amikor örökbe fogadtuk, és születésétől kezdve az árvaházban élt, ugyanis szülei eldobták maguktól. Mindennek ellenére egy igazán eleven, boldog kislány volt, feldobta a mindennapjainkat.

-Szervusz hercegnő! – emeltem fel őt azonnal, ő pedig nevetve ölelte át a nyakamat.
Jimin is belépett az előszobába, és mosolyogva nézett rám és Heejinre.
-Milyen napod volt? Mit csináltál ma apuval? – kérdeztem Heejintől.
-Sütöttünk kekszet, meg apu bújócskázott velem – mosolygott a kislány.
-És apu fonta be a hajadat is ilyen szépen? – simítottam végig Heejin haján, ő pedig bólogatott párat.

Óvatosan letettem Heejint a földre, hogy Jiminnek is köszönhessek.
-Lassan már olyan vagy, mint egy háziasszony – nevettem fel, miközben átkaroltam a derekát. Ő erre azonnal duzzogni kezdett, pillantásával képes lett volna megölni engem. Én csak mosolyogva röviden megcsókoltam, amitől neki azonnal elszállt minden haragja.
-Milyen napod volt? – kérdezte tőlem.
-Fárasztó – nevettem fel kissé ismét.– Reggel drogosokhoz kellett kimennünk, aztán ahogy visszaértünk az őrsre, mehettünk egy verekedés helyszínére, délután pedig egy alkoholistát kellett lecsuknunk, aki pisztollyal fenyegette az embereket az utcán – meséltem.
-Hm, csodásan hangzik – mosolyodott el, mire én is elmosolyodtam. – Jönnek ma a szüleim pár óra hosszára, ha nem baj – váltott témát.
-Nem, egyáltalán nem baj – ráztam meg a fejem kissé. A következő pillanatban csengettek. – Mondjuk nem gondoltam, hogy ilyen hamar ideérnek – morogtam, Jimin pedig ezen felnevetett, és elment, hogy kinyissa az ajtót.

Heejin viszont gyorsabb volt nála, mosolyogva szaladt az ajtóhoz és nyitotta ki azt.
-Mama, papa! – kiáltott fel boldogan a kislány, mi pedig azonnal elmosolyodtunk.
-Sziaa! – köszönt neki boldogan Mrs. Park, és felemelte őt. – Sziasztok! – nézett ránk is mosolyogva, majd belépett az ajtón, oldalán Mr. Parkkal.
-Hogy vagytok? – lépett oda hozzánk mosolyogva a férfi, míg Mrs. Park Heejint babusgatta.
-Fáradtan – mondtuk teljesen egyszerre, majd elnevettük magunkat.
-De egyébként jól – mosolygott Jimin.

-Apuapuapuapuapuapuapuapuapu! – mondogatta folyamatosan Heejin, miközben Jimin kezét rángatta. Jimin mosolyogva guggolt le mellé, jelezve, hogy figyel rá. – Adunk a mamának meg a papának is abból, amit sütöttünk?
-Persze. Meg akarod nekik mutatni, milyen ügyes voltál? – kérdezte tőle Jimin, mire a kislány mosolyogva bólogatott egy sort. – Rendben – mondta, és bement a konyhába.

Ahogy végignéztem a jelenlévőkön, hatalmas boldogság fogott el. Jimin édesanyja az évek alatt teljesen normálisként kezdett kezelni minket, lett egy csodás lányunk, és mind boldogok voltunk. Emellett, ahogy végigpörgettem fejemben az elmúlt éveket, elmondani nem lehet, mennyire boldog voltam. Életem legjobb döntése volt, hogy akkor, öt évvel ezelőtt mégis, minden ellenvetésem ellenére Jimin párja lettem. Ebben biztos vagyok.

*Hoseok szemszöge*

Egy év. Ennyi időbe telt, mire összejöttem Taehyunggal. És ő, ahogy ígérte, megvárta, hogy készen álljak a kapcsolatra. Viszont hiába telt el négy év azóta, hogy összejöttünk, neki még mindig várnia kellett rám. Szerintem nem gondolta át, amikor azt ígérte, hogy várni fog. Nem hitte volna, hogy nekem négy évbe fog telni, mire úgy döntök, hogy...
-Tae – szólítottam őt, miközben félig rajta, félig pedig az ágyon feküdtem. – Azt hiszem, hogy... készen állok rá. Szeretném, ha lefeküdnénk egymással – néztem rá, hasra fordulva az ágyban, hogy jól láthassam arcát.
-Komolyan? – pislogott csodálkozva, én pedig bólintottam.

Kérdezhetnék az emberek, hogyan bírtam ilyen sokáig anélkül, hogy lefeküdtem volna Taehyunggal, de az igazság az, hogy az évek során rájöttem, tényleg hatalmas szerelem és bizalom kell, hogy kialakuljon bennem a másik iránt, mire képes vagyok lefeküdni vele. Hiába vonzódtam Taehyunghoz, mégsem akartam vele szeretkezni, míg az érzelmi kötődésem elég erős nem lett (ergo, Hoseok demiszexuális – í.m).

Taehyung letette telefonját az éjjeliszekrényre, és mosolyogva fordult oldalára az ágyban, hogy velem szemben legyen.
-Biztos vagy benne, hogy készen állsz rá? Nem szeretném, hogy később megbánd – mondta, miközben végigsimított oldalamon.
-Nem fogom megbánni – mondtam neki, halványan mosolyogva.

Féltem... Nagyon. Mégis úgy éreztem, tényleg készen állok erre. 25 évesen végre készen álltam elveszíteni a szüzességem... Hihetetlen...

☆☆☆

És tényleg el is veszítettem aznap.
Mikor pedig megtörtént, és Taehyung karján fekve, miközben csak egy takaró fedte testünket, elgondolkoztam a történteket, rájöttem, hogy ez így volt tökéletes. Ha sokat is kellett várnia rá Taenek, nem erőltette, hogy meg kéne tennünk, kivárta a számomra megfelelő időt. Ami el is érkezett.

-Akkor mostmár... 100%-osan beengedtél a bizalmadba, ugye? – mosolygott rám Taehyung, miközben a meztelen hátamat simogatta.
-Persze – néztem fel rá, szintén mosolyogva. – És legalább azt is tudom, hogy te soha nem fogsz megcsalni. 5 teljes évig vártál erre a pillanatra... azért ez durva – nevettem fel kissé, mire ő is elnevette magát.

-Szeretlek – mondta, mire én kicsit feljebb támaszkodtam az ágyban, és fölé hajolva megcsókoltam őt.
-Én is téged, Taehyung! Mindennél jobban – suttogtam.

--VÉGE--

2021.03.25. 17:51