Lakbérbe adott bizalom /Yoonmin/ /befejezett/

33. fejezet

Taehyung tényleg eljött hozzánk aznap délután. Bár néhány nappal azelőtt láttam őt, sokat jelentett a jelenléte. Szerettem volna végre úgy találkozni vele, hogy nem vagyok teljesen magam alatt. Így is elég sok gondot okoztam már neki, megérdemelt egy egyszerű baráti találkozót... Vagyis igazából azért jött, mert rohamom volt, de ez most lényegtelen.

-Hogy vagy? – nézett rám azonnal teljesen komolyan, miután köszönésképpen megölelt.
-Jól vagyok, Taehyung, nincs semmi bajom – forgattam a szemeimet mosolyogva. – Nincs okod aggódni értem. Inkább gyere be! – álltam félre az ajtóból, ő pedig belépett a házba.

A nappali felé vettük az irányt, ahol Yoongi valami filmet keresett.
-Szia Yoongi! – köszönt neki mosolyogva Taehyung, miközben leültünk a kanapéra.
-Szia Tae! – köszönt vissza a fiúnak Yoongi, szintén mosolyogva.
-Hogy vagy? – kérdezte Taehyung Yoongitól, előrébb dőlve a kanapén, hogy ne takarjam ki az idősebbet, és ő tudjon beszélni hozzá.
-Minden oké – vonta meg a vállát Yoongi. – Tegnap volt szerencsém megismerni Jimin anyját – mosolyodott el kissé, és tekintetét egy pillanatra Taehyungra emelte, elnézve a tv képernyőjéről.
A fiú elkerekedett szemekkel nézett ránk.
-Basszus, mi volt? – kérdezte.
-Kibaszott nagy veszekedés – nevette el magát Yoongi.
-Annyira nem is volt nagy – néztem rá, pillantásommal jelezve, hogy ne túlozzon.
-Nagyobb is lett volna, ha nem kell hozzád mentőt hívni – pillantott rám vigyorogva, mire én megforgattam a szemeimet. – Utána minden rendben volt. Sokat beszéltem Mrs. Parkkal, és kiderült, hogy nem is olyan szemét, mint amilyennek tűnik. Valójában ő csak meg volt róla győződve, hogy Jungkook ferdítette el Jimint, és nem akarta, hogy a fia egy perverz közelébe kerüljön vagy valami. Mikor látta Jimin nyakát, teljesen kiakadt, azt hitte, esetleg erőszakos vagyok vele – mesélte Yoongi részletesebben az előző napon történteket.
-De ez nem ok arra, hogy ennyire szemét legyen Jiminnel – rázta meg a fejét Taehyung.
-Pontosan azt nem tudom, vele miért viselkedett így éveken keresztül. Azok, akik nem képesek elfogadni a homoszexuális embereket, sokszor nagyon durva dolgokat mondanak, vagy esetleg tesznek, akár a saját gyermekükkel is – mondta Yoongi.

A következő pillanatban csengettek, mire én értetlenül néztem Yoongira.
-Várunk még valakit? – pislogtam.
-Nem tudok róla – sóhajtott, és felállt mellőlem a kanapéról.

-Hihetetlen, amit Yoongi képes volt elérni anyukádnál – gondolkozott el Taehyung, amikor Yoongi kiment a nappaliból.
-Igen – bólintottam. – Nagyon jó dolgokat tud mondani, csak néha túl... nyers – mosolyodtam el kissé.
-Még nem találkoztam vele olyan sokszor, de tudom, hogy szereted, ez pedig nem véletlen. Hiszen... három éve nem is vonzódtál senkihez sem – mondta.
-Remélem, most jobban megismerheted őt. Néha egy szemét, de a lelke mélyén nagyon kedves – nevettem fel, mire ő is elmosolyodott.

A következő pillanatban Hoseok lépett be a nappaliba.

*Hoseok szemszöge*

-Hoseok, ezeket nem viszed el Yoonginak? – kiabált nekem anyám a konyhából reggel.
Úgy döntöttem, két napot a szüleimmel töltök, szóval aznap éjjel náluk aludtam.
-Umm... de – léptem be a konyhába, és ránéztem a dobozokba pakolt süteményekre. – Délután átmegyek hozzájuk, mielőtt hazamennék – tettem hozzá mosolyogva.
-Hozzájuk? – pislogott rám csodálkozva anyám. Ritkán találkoztam a szüleimmel, amióta egyetemre jártam, így arról sem tudtak, Yoonginak azóta lakótársa, sőt, párja lett.
-Igen, Yoonginak lett egy lakótársa. El akart költözni a kollégiumból, hogy nyaranta ne kelljen mindig visszamennie a szüleihez Daeguba, de egy másik srác is ugyanazt a házat akarta megvenni. Végül közösen vették meg és lakótársak lettek. Azóta pedig annyi minden történt, hogy azt elmondani sem tudom – nevettem el magam.
-Hűha... – bólintott anyám meglepetten. – Van rajtad kívül olyan ember a világon, aki eltűri maga mellett Yoongit? – Ezen a kérdésén felnevettem.
-Nem csak eltűri. Lehet, hogy fura, de mára már ők egy pár – mondtam, miközben kiöntöttem magamnak egy pohár narancslevet.
Anya elkerekedett szemekkel nézett rám.
-Biztos, hogy ugyanarról a Yoongiról beszélünk? – kérdezte hitetlenkedve, mire én ismét elnevettem magam.
-Én csak egy Yoongit ismerek – néztem anyára, és beleittam a narancslevembe. – Amúgy el nem tudod képzelni, mennyire összeillenek. Jimin olyan kis törékeny, Yoongi pedig mindig is szerette megvédeni az embereket, akiket szeret. Illetve ez a srác meg is változtatta Yoongit. Mostmár sokkal jobban kifejezi a szeretetét az emberek iránt, pedig eddig tudod, hogy milyen volt – mondtam, és elmosolyodtam, arra gondolva, Yoongi sokszor milyen rideg volt velem, pedig elméletileg 15 éves korunk óta legjobb barátok vagyunk.
-Na, egyszer én is elmegyek veled hozzájuk. Úgyis régen láttam már Yoongit, és kíváncsi vagyok erre a Jiwonra is-
-Jimin – javítottam ki azonnal.
-Ja, igen – bólintott, és próbálta memorizálni a nevet.

☆☆☆

Délután, mikor hazafelé indultam, ahogy ígértem, előbb Yoongiék felé mentem, hogy odaadjam nekik a süteményeket, amiket anyukám készített.

Megálltam a háznál és becsengettem, hamarosan pedig Yoongi nyitott nekem ajtót. A fú meglepődve nézett rám, mire én csak mosolyogva felemeltem a kezemben tartott nagy zacskót.
-Hoztam sütit – mondtam, ő pedig szintén elmosolyodott, és beengedett a házba.
-Gyere, a konyhában kipakoljuk a süteményeket tányérokra! Jimin a nappaliban van, itt van egy barátja, köszönj nekik! – mondta az 'utasításokat', én pedig, miután letettem a konyhában a süteményeket az asztalra, átmentem a nappaliba.

-Sziasztok! – köszöntem a kanapén ülő két fiúnak, de a következő pillanatban el is akadt a lélegzetem, a fekete, göndör hajú idegent látva.
-Szia Hoseok! – pislogott rám értetlenül Jimin. – Hát te?
-Anyukám küldött süteményeket, mondta, hogy hozzam el – mutattam a vállam felett a konyha felé, és próbáltam nem stírölni a fekete hajú szépséget, aki Jimin mellett ült.
-Igazán jöhetnél segíteni kipakolni a tányérokra! – kiabált nekem Yoongi a konyhából, mire én elvigyorodtam.
-Te mondtad, hogy jöjjek be köszönni! – kiabáltam vissza neki nevetve.
-De már köszöntél, most jöhetsz pakolni! – kiabált továbbra is, én pedig halkan nevetve szaladtam ki hozzá a konyhába, hogy segítsek neki.

——————————————————————————

Eh...

2021.02.25. 23:04