Lakbérbe adott bizalom /Yoonmin/ /befejezett/

35. fejezet

-Zseniális – morogtam, miközben hanyatt feküdtem az ágyon. – Én csak néhány sütit akartam elhozni, a végén meg itt kell aludnom, méghozzá egy szobában egy szinte teljesen idegen sráccal.
-Fegyvert tartottak a fejedhez, hogy nem mehetsz el? – pillantott rám Taehyung, és leült mellém az ágyra.
-Nem, de végülis logikus volt, hogy Yoongi nem akarja, hogy egyedül sétálgassak éjszaka az utcákon. Azt viszont nem értem, miért nem aludhatok a nappaliban – morogtam továbbra is.
-Napközben még úgy tűnt, nincs bajod velem, most meg idegennek hívsz? – nézett rám, és kissé talán mérges volt a tekintete. Meg is értem, hogy felhúztam őt, elég idegesítő lehettem.
-Nincs bajom veled, de nem alszom egy ágyban olyanokkal, akiket alig ismerek – jelentettem ki, és folyamatosan a plafont néztem, makacsul ragaszkodva ahhoz, hogy én bizony nem akarok Taehyunggal együtt aludni.

-Egyébként... tudom, hogy bejövök neked – szólalt meg hirtelen Taehyung, mire én ijedten kaptam rá a tekintetem. – Ezek szerint igazam van – mosolyodott el.
-Jól nézel ki, ez egy tény. De egyáltalán nem érdekelsz – fordítottam tekintetem újra a plafon felé.
A következő pillanatban a fiú lefeküdt mellém az ágyra, és közelebb hajolva hozzám, egy puszit adott arcomra. Ajkai puhák voltak, és attól, hogy megéreztem azokat arcomon, testemet azonnal egy jóleső bizsergető érzés (tingling feeling 😂 kedvenc angol kifejezésem 😂😂 - í.m) járta át.
-Mit csinálsz? – kaptam rá a tekintetem ismételten. Össze voltam zavarodva, nem értettem, miért csinálja azt, amit csinál.
-Azt mondod, nem érdekellek, de látom rajtad, hogy tetszett, amit csináltam – vigyorodott el.
-Nem érdekelnek olyan emberek, akiket alig ismerek, és azonnal hajtanak rám – kezdtem el ismét a plafont kémlelni, mintha olyan érdekes lenne.
-Nem hajtok rád. Segíteni akarok neked túltenni magad Yoongin – mondta egyszerűen, az én szemeim pedig elkerekedtek.
-Honnan tudsz róla? – suttogtam, ismét a fiúra nézve.
-Láttam a szemeidben a fájdalmat, amikor Yoongi átkarolta Jimin derekát. Azt is látom, ahogy ránézel Yoongira. Egyértelmű – mosolygott halványan. – Kicsit féltelek. Úgy tűnik, nem tudod magad túltenni rajta, ő viszont már mást szeret. Nem szeretném, ha depressziós lennél. Láttam a legjobb barátomat összeomlani néhány évvel ezelőtt. Borzalmas volt.

-Nem tudom Jimint elképzelni depressziósan – csóváltam a fejem kissé, átváltva magamról a témát.
-Pedig meg akart halni – mondta Taehyung.
-Meg is akart halni? – csodálkoztam, mire a fiú kissé elhúzta a száját és bólintott.
-Egyszer az apukája hívott fel, hogy menjek át hozzájuk, és maradjak is ott éjszakára, mert Jimint egy késsel a kezében találta meg. Folyamatosan zokogott és azt mondogatta, hogy meg akar halni. Szerencse, hogy az apja észrevette őt – mesélte Tae, én pedig elkerekedett szemekkel néztem rá. – Meg volt egy eset, hogy bevett egy kisebb marék altatót. Ájultan találta meg Jungkook, az akkori barátja. Utána azonnal kórházba vitték, ki kellett mosni a gyomrát meg minden... De ezt el ne mondd Yoonginak! – tette hozzá komoly tekintettel.
-Nem mondok neki semmit – ráztam meg a fejem. – Ha Jimin úgy gondolja, majd elmondja neki.
-Hát ebben a tegnapi nap után nem vagyok olyan biztos... – motyogta a fiú, mire én értetlenül néztem rá.
-Mi történt tegnap? – kérdeztem.
-Neked nem mondta Yoongi? – nézett rám csodálkozva. – Jiminnek epilepsziás rohama volt, ki kellett hívni a mentőket meg minden – mesélte, az én szívem pedig kihagyott egy ütemet.
-Mi? – csupán ennyit tudtam kinyögni. – Mitől volt ez?
-Jimin már gyerekkora óta epilepsziás, de van valami gyógyszere, amit már akkor rendszeresen szedett, amikor megismertem. Egészen eddig nem volt rohama, hála annak a gyógyszernek, csak kétszer, mikor lázas volt, viszont Yoongi tegnap felhívott, hogy veszekedtek Jimin anyjával, majd Jimin hirtelen epilepsziás rohamot kapott. Cseréltek neki gyógyszert, ma reggel jöhetett haza a kórházból. Most kérdéses, hogy ez a gyógyszer milyen lesz. Még soha nem váltottak nála, csak a mennyiséget növelték, ahogy idősebb lett – mesélte részletesebben.
-Basszus – suttogtam. – Hogy lehet Jimin ennyire törékeny? Látszik rajta, hogy olyan, akire nagyon kell vigyázni, de nem gondoltam volna, hogy ennyi mindent át kell élnie...
-Igen. De Jimin erős srác, most pedig Yoongi is mellette van, ő majd segít neki mindenben – mosolyodott el kissé Taehyung.

A következő pillanatban nyílt a szoba ajtaja, és Yoongi nézett be azon.
-Mehettek fürdeni. Nekem mindegy, ki kezdi, csak ne zajongjatok mostmár túl sokáig – mondta.
-Eddig sem zajongtunk, csak beszélgettünk – pislogtam rá értetlenül.
-Engem az sem érdekel, ha seggbe rakjátok egymást, csak halkan csináljátok, mert kibaszott késő van – mondta, és láttam rajta, hogy tényleg fáradt. Elég régóta ismertem már ennek a megállapításához.
-Oké, megyek én előbb – álltam fel azonnal. Nem akartam kivívni Yoongi haragját.
-Mehetek veled? – vigyorodott el Taehyung.
-Te nem vagy normális – néztem rá hitetlenül.
-Na~, légyszi~! Szeretek másokkal zuhanyozni – vigyorgott folyamatosan.
-Én viszont nem fürdök idegenekkel – jelentettem ki, és kimentem a szobából, magam mögött hagyva az idegesítő Taehyungot, és a nevetésüket visszafojtó Yoongiékat.

——————————————————————————

2021.03.06. 22:10