Lakbérbe adott bizalom /Yoonmin/ /befejezett/

18. fejezet

-Nos, akkor... köszönök mindent, hyung! – lépett ki az ajtón Jimin, gurulós bőröndjét maga után húzva. Szemei ki voltak sírva, de akkor már csak szomorúan mosolygott. Valószínűleg teljesen kiszáradt a könnycsatornája az órákon át tartó zokogástól, amíg a cuccait pakolta a bőröndbe.

-Nagyon örülök, hogy ennyi ideig eltűrtél magad mellett – nevetett fel kínosan. – Umm... akkor még a pénzről... lényeg, hogy ha meg tudod oldani, két héten belül fizesd vissza! És sok sikert annál a lánynál! – tette hozzá, majd már el is indult kifelé az udvarból.
-Jimin! – szóltam utána, mire ő értetlenül fordult vissza. – Vigyázz magadra! – Ezen ő halványan elmosolyodott.
-Te is vigyázz magadra, hyung! – mondta, és kilépett a kapun.

Ahogy becsuktam az ajtót, abban a pillanatban kitört belőlem a zokogás. Ülőhelyzetbe csúsztam az ajtó mentén, és percekig csak zokogtam.
Ahogy ott ültem, mint egy csődtömeg, rájöttem valamire. Mégpedig arra, hogy nem fogom tudni ezt egyedül megoldani.

Elővettem a telefonom, és keresgélni kezdtem a névjegyek között. Először Hoseokot akartam felhívni, de végül megakadt a tekintetem egy másik néven: Anya.
Kicsit hezitáltam, majd tárcsáztam a számot.

-Yoongi, tudod, hogy hétköznaponként délután négyig dolgozok – mondta azonnal anyám, ahogy felvette a telefont.
-Tudom, de... segítened kell – mondtam neki sírva.
-Jézusom, mi történt? Jól vagy? – ijedt meg azonnal.
-Mindent elrontottam – zokogtam tovább.
-Miről beszélsz? – kérdezte csodálkozva anyám, mire én nagyot nyeltem, mielőtt elkezdtem volna neki elmondani a dolgokat.
-Elmondom, de... kérlek, ne vágj közbe! – mondtam, majd sóhajtottam egyet. – Szóval ugye nekem lett egy lakótársam, akit eleinte utáltam, majd elmondott magáról dolgokat, és azóta közelebb kerültünk egymáshoz. Idáig eddig is ismerted a sztorit. Viszont valamelyik nap... megcsókoltam őt. Utána tegnap... le is feküdtem vele, ma pedig ő bevallotta nekem az érzéseit, de én azt mondtam neki, hogy nem érzek iránta semmit, mert tetszik nekem egy lány, pedig ez nem igaz, csak nem tudtam elfogadni, hogy beleszerettem egy srácba. Hiszen tudod, hogy mi történt Lisával és Yongsunnal – mondtam neki egy szuszra. Ezek után elég sok ideig nem szólalt meg, amitől kissé megijedtem. – Anya? – szólítottam, mert azt hittem, esetleg megszakadt a vonal.
-Bocsáss meg, Yoongs, csak próbálom összeszedni a gondolataimat – nevetett fel kissé. – Figyelj rám! – kezdte végül. – Nekem nem baj, ha egy fiút szeretsz, és szerintem apád is teljesen elfogadná ezt. Hiszen ez a te életed, ha te szereted őt, mi is szeretjük. Ez a szülők dolga, nem? Nyugodtan elmondhattad volna már akkor, amikor elkezdtél vonzódni hozzá. De pontosan mi is történt ma? – kérdezte, mire én sóhajtottam egyet.
-Elmondta az érzéseit nekem, én pedig azt mondtam neki, hogy tetszik nekem egy lány, mert nem tudtam elfogadni, hogy tetszik egy fiú. Emiatt ő végigzokogta az egész délelőttöt és... itt hagyott – meséltem, de a végét már szinte csak suttogva mondtam ki.
-Ajaj – sóhajtott anyám. – Ezt jól elintézted...
-Mit csináljak? – kérdeztem kétségbeesetten.
-Adj neki néhány napot, hogy jobban legyen, addig pedig te is gondolkodj azon, hogy akkor mit is szeretnél tőle, majd ha esetleg úgy döntesz, hogy szeretnél vele együtt lenni, mint egy pár, beszélj vele! Bárhogyan is döntesz, én támogatlak – mondta, nekem pedig újra könnyek folytak végig arcomon.
-Köszönöm! – mondtam halkan.
-Ez a szülők dolga – mondta, és hallottam hangján, hogy elmosolyodik. – De egyébként... félreértettem valamit, vagy tényleg azt mondtad, hogy tegnap...? – kezdte, de nem fejezte be, gondolom, mert dolgozott, és nem akarta, hogy esetleg a többi ember is hallja, mik is történtek köztem és Jimin között.
-Igen, tegnap reggel lefeküdtem vele – mondtam halkan, miközben kínosan néztem azt a kezem, amivel nem a telefont tartottam.
-Ki akarta? – kérdezősködött tovább, az én arcom színe pedig olyan vörös lehetett, mint egy jól megérett paradicsom.
-Én – válaszoltam, szinte suttogva.
-És még ezek után képes voltál neki beadni, hogy nem szereted!? – akadt ki teljesen, mire én elmosolyodtam.

-Anya! – szólaltam meg újra, néhány másodperc csend után. – Megteszel nekem mégegy szívességet? – kérdeztem.
-Persze, mondd csak! – vágta rá azonnal.
-Elmondanád apának helyettem? – mondtam ki, kissé félve.
-Persze. De utána veled is beszélned kell vele – tette hozzá azzal a tipikus szülői hangsúllyal.
-Oké, csak... ne kelljen neki is részleteznem az egészet az elejétől kezdve – mondtam.
-Jó, elmondom neki helyetted. De a tegnapi dolgot nem említem neki – mondta, és tudtam, hogy mosolyog.
-Még jó – nevettem fel kissé. – Köszönöm a segítséget! Szeretlek, anya!
-Én is szeretlek! Sok sikert! Esetleg beszélj Hoseokkal is, biztos segít majd – ajánlotta.
-Rendben, szia! – köszöntem el tőle, majd miután ő is elköszönt tőlem, letettem a telefont, kifújtam magam, és szinte azonnal tárcsáztam Hoseok telefonszámát.

———————————————————————————

2021.01.17. 13:49