20. fejezet

585 36 15
                                        

*Írói szemszög*

Mr. és Mrs. Min együtt indultak haza a munkából. Mindketten ugyanazon a helyen dolgoztak, egy daegui kórházban, csak míg Mr. Min tüdőgyógyász volt, addig Mrs. Min ápolónőként dolgozott.

Ahogy hazaértek és bementek a házba, mondhatni, fellélegeztek. Hiszen munka után nincs is kellemesebb, mint végre belépni a házadba.
Mr. Min azonnal a nappaliban helyezkedett el a kanapén, Mrs. Min pedig a konyhába ment, hogy előkészítse a vacsorát.

A nő egész délután azon agyalt, hogyan közölhetné férjével mindazt, amit fiuk mondott, de nem akarta azonnal letámadni ezzel a férjét, ahogy hazaérnek, így, gondolta, ad még neki egy kis időt.


Körülbelül háromnegyed óra múlva ment át Mrs. Min a nappaliba a férjéhez. Addigra az ebédre szánt csirke a sütőben volt és a rizs is éppen főtt, így amíg a vacsora készült, úgy gondolta, meg tudnának beszélni mindent a fiukkal kapcsolatban.

-Drágám, szeretnék veled beszélni valamiről – kezdte Mrs. Min, a férje felé fordulva, mire a férfi azonnal a nőre fordította minden figyelmét. – Ma beszéltem Yoongival és nagyon nem érezte jól magát. El is mondta, hogy miért, és azt kérte, én mondjam el neked, hogy mi történt vele – mondta el kis bevezetőjét Mrs. Min.
-Valami baj van? – kezdett aggódni azonnal a férfi, mire Mrs. Min megrázta a fejét.
-Nem, nincs semmi komoly. Viszont eléggé úgy tűnik, hogy Yoongi beleszeretett a lakótársába – avatta be a dolgokba röviden a férjét Mrs. Min.
-A lakótársa nem fiú? – ráncolta a szemöldökét a férfi.
-De, épp ez az. Yoongi nem tudta ezt még elfogadni, hogy egy fiú iránt érez vonzalmat, emiatt pedig eléggé összevesztek, mert a fiú bevallotta neki, hogy beleszeretett, Yoongi pedig azt hazudta neki, hogy tetszik neki egy lány, csakhogy ezzel azt okozta, hogy a lakótársa elköltözött – magyarázta el a történteket a nő.
-Jaj, istenem! – sóhajtott a férfi, miközben megdörzsölte az arcát.

-Ne mondd el neki, hogy elmondtam és ne is célozgass rá, mert nem szabadna neked tovább adnom, de... tegnap le is feküdtek egymással
– mosolyodott el a nő kissé, mire Mr. Min teljesen lesokkolva nézett feleségére.
-Szóval Yoongi végül egy fiúval vesztette el a szüzességét? – kérdezte a férfi, mintha erre azt lehetne válaszolni, hogy „nem", és attól ő meg is nyugodna.
-Pontosan – bólogatott Mrs. Min.

-Holnap beszélek vele – mondta a férfi.
-De meg ne említsd neki, hogy elmondtam ezt a szex dolgot! – emlékeztette ismét férjét a nő, mire az bólogatott egy sort, jelezve, hogy megértette, és tovább nézte a filmet, amit elkezdett.



*Hoseok szemszöge*

Folyamatosan nyomkodtam a csengőt, ahogy odaértem Yoongihoz, mintha ettől hamarabb kinyitná az ajtót, de mivel nem tette meg, inkább rányitottam az kapura, ami azonnal ki is nyílt. Ezek szerint itthon van. Lehet, hogy nem működik a csengő...

-Yoongs! – léptem be a ház ajtaján, ugyanis az sem volt bezárva, és a házban fel is voltak oltva a lámpák.
Lassan egyre beljebb mentem a házban, majd a nappalinál kénytelen voltam megállni.
Yoongi a kanapé előtt, a földön ült és zokogott. Körülötte zsebkendők voltak szétdobálva, előtte a kisasztalon pedig egy szinte üres borosüveg volt.

-Jézusom, jól vagy? – guggoltam le mellé azonnal. Említette a telefonban, hogy inni fog, de nem hittem, hogy komolyan gondolja.
-MÁR HOGY LENNÉK JÓL? – rivallt rám azonnal. – Itt hagyott... Jimin itt hagyott engem, ami az én hibám – nézett fel rám. Erősen érződött rajta az alkohol szaga.

-Figyelj, Yoongs! Még nincs minden veszve – biztattam.
-Te visszamennél valakihez, aki annyira be van szarva a saját érzéseitől, hogy inkább hazudott neked? Nem, ugye? – magyarázta idegesen, majd hirtelen kitört belőle a zokogás. – Itt hagyott, érted? Mindent elcsesztem. Pedig annyira nagyon szeretem őt – zokogta, miközben vállamra hajtotta fejét, én pedig fél karommal átöleltem őt.
-Ő is szeret téged. Ha volt bátorsága is beismerni ezt, az nagy szó. Biztosan megbocsát, csak adj neki egy kis időt – mondtam.
-Szerinted képes lesz még ezek után megbocsátani nekem? – kérdezte, folyamatosan zokogva.
-Igen, biztos vagyok benne. Jimin aranyos srác, ha elmondasz neki mindent, rendben lesz a kapcsolat közöttetek. Csak legközelebb ne csinálj ekkora baromságot! Ha nem szeretnél párkapcsolatot egy fiúval, akkor mondd neki ezt, ne hazudj! Ha felnőtt emberek módjára megbeszéltétek volna a dolgokat, akkor valószínűleg nem részegen zokognál a vállamon, hanem éppen Jiminnel hemperegnél az ágyban – mondtam, mire ő még jobban felzokogott, valószínűleg az utolsó néhány szavam hatására.

-Nem tudom, mennyire fogsz emlékezni arra, amiket most mondok, de szerintem várj pár napot, addig szedd össze a gondolataidat, majd találkozz vele, és mondj el neki mindent őszintén! Meg fog érteni, higgy nekem! – tanácsoltam, és fejemet oldalról fejére hajtottam, hogy közvetlenebb legyen az ölelésünk. Ezzel pedig azt értem el, hogy Yoongi elaludt a vállamon. Aranyos.

———————————————————————————

Az utolsó szót elég látványosan kiemeltem, ugye? 😂😂😂

2021.01.17. 17:46

Lakbérbe adott bizalom /Yoonmin/ /befejezett/Tempat cerita menjadi hidup. Temukan sekarang