Lakbérbe adott bizalom /Yoonmin/ /befejezett/

27. fejezet

*Jimin szemszöge*

Már napok óta azt vártam, hogy találkozzak Yoongi szüleivel, mégis amikor eljött a pillanat, szörnyen féltem. Hiába mondta Yoongi, hogy a szüleinek rendben van a kapcsolatunk és ne stresszeljek, én teljesen feszült ettől az egésztől. Valószínűleg azért, mert a szülőkről a saját szüleim jutottak eszembe, és anyám engem nem fogadott el, így féltem, hogy talán Yoongi szüleinek sem leszek szimpatikus, vagy esetleg azt nem fogják elfogadni, hogy a fiuk velem van együtt.

Yoongi becsengetett a házba, hamarosan pedig nyílt is az ajtó, és egy nő jelent meg, aki logikusan Yoongi anyukája volt.
-Sziasztok! Gyertek be! – köszöntött minket boldogan. Yoongi mosolyogva visszaköszönt neki és kissé megölelte őt, én pedig félénken mondtam egy „jó napot"-ot, és beléptem a házba.

Levettem a cipőimet, és követve Yoongit és az anyukáját, beljebb mentem a házban, egészen a nappaliig, ahol Yoongi apukája bent volt. A férfi a kanapén ült, és kissé elmosolyodott, ahogy beléptünk.
-Szia apa! – köszönt neki Yoongi, mire a férfi mosolyogva biccentett.
-Te vagy Jimin, igaz? – nézett rám Mr. Min, én pedig félénken biccentettem, majd megfogtam Yoongi kezét és próbáltam minél jobban meghúzni magam mögötte, mintha ő védhetne meg engem a... igazából semmitől, ugyanis csak Yoongi szülei álltak velem szemben, én mégis úgy éreztem magam, mintha olyanok lennének körülöttem, akik bántani akarnak.
-Miért vagy ilyen feszült? – simított végig a karomon az anyukája. – Nem kell félned, nem eszünk embert – nevetett fel kissé, mire én halványan elmosolyodtam.
-Ketchuppal fogyasztjuk a 18 éves, rózsaszín hajú homoszexuális fiúkat, és nincs itthon ketchup, szóval ma biztosan nem leszel elfogyasztva - tette hozzá Mr. Min, én pedig továbbra is csak lehajtott fejjel mosolyogtam. Kedvesek és szimpatikusak voltak, azonnal megkedveltem őket.

-Na, üljetek le nyugodtan! Beszélgessünk egy kicsit! – mondta a nő, mi pedig leültünk vele és a férjével szemben.
-Szóval... - kezdte a férfi. – Akkor ti most együtt vagytok, mint egy pár?
-Igen – bólintott Yoongi magabiztosan. Ő egyáltalán nem stresszes, miközben a szülei elé áll a párkapcsolatával. Hogy a francba csinálja?
-Először is – szólalt meg ismét Mr. Min. – Ha te boldog vagy, én is. Természetesen jobban örülnék, ha egy lánnyal lennél együtt, nem mondom, hogy nem lenne jobb, de akit te szeretsz, azt mi is szeretjük. Szerintem így kell egy szülőnek kezelni a gyereke kapcsolatát, akkor is, ha az nem átlagos.
-Bár még nem ismerjük Jimint igazán, mert annyira stresszben van, hogy nem is beszél, de ha te szereted őt, biztosan mi is szeretni fogjuk – pillantott rám Mrs. Min mosolyogva, mire én kissé elvörösödtem... Kissé? Rák vörös volt az egész fejem.
-Elnézést, csak... én a saját szüleimből indulok ki, ezért feszült vagyok, ha szülőkről van szó – mondtam halkan.
-Figyelj! Tudjuk, hogy mi történt veled – dőlt előre Mrs. Min ültében, én pedig felemeltem rá a tekintetem. – Mi nem olyanok vagyunk, mint az édesanyád. Nekünk rendben van, hogy te vagy a fiunk párja. Nem számítottunk arra, hogy Yoongi valaha is egy fiúval jön össze, de ettől függetlenül ez nem probléma. Aranyos vagy és szimpatikus. Ne legyél feszült, csak légy önmagad, hogy jobban megismerhessünk! – mondta, nekem pedig vissza kellett tartanom a kitörni készülő sírásom.
-Köszönöm – mondtam halkan, miközben legördült egy könnycsepp az arcomon. Ennyit arról, hogy nem fogok sírni...
Gyorsan letöröltem a könnycseppet, közben pedig Yoongi érintését éreztem meg a derekamon. Óvatosan simogatni kezdte a derekam, ettől pedig én jobban is lettem, és közelebb húzódtam hozzá.

-Egyébként kettőtökre visszatérve – kezdte ismét Mrs. Min, és rám nézett. – Amikor Yoongi felhívott valamelyik nap és zokogni hallottam őt, én már akkor arra bíztattam, hogy vallja be neked az érzéseid. Hiszen ő a fiam, ismerem őt, és tudtam, hogy az érzései valódiak. Nem szokott ő csak úgy sírni bárki után is.
-Néha olyan, mintha nem lennének érzelmei, ettől ne ijedj meg, ő is szokott sírni, elérzékenyülni meg hasonlók – tette hozzá Mr. Min.
-Te tudsz sírni? – néztem meglepetten a mellettem ülőre.
-Persze, minden ember tud sírni – morogta.
-Mert te ember vagy? – vigyorodtam el, mire ő óvatosan belerúgott a lábamba. Ezt persze nem hagytam csak úgy rá, azonnal visszarúgtam.
-Te most visszarúgtál? – nézett rám.
-Persze. Nem hagyom, hogy csak úgy rugdoss – vágtam rá azonnal.
-Akkor is én rúgok utoljára – mondta, miközben ismét megrúgta a lábam.

Ezek után belekezdtünk egy konkrét rugdosós csatába. Olyanok voltunk, mint két gyerek.
-Jó, oké, feladom – nevettem fel végül.
-Na, szuper! Mondtam, hogy én rúgok utoljára – bólintott Yoongi büszkén.
-Ilyen egy érett, felnőtt férfi – jegyezte meg Mrs. Min.
-Valahogy sejtettem, hogy Yoonginak hasonlóan értelmes veszekedései lesznek majd élete során – bólintott Mr. Min is, mire én ismét elnevettem magam.

-Egyébként még egy dolog – tette fel a mutatóujját a férfi. – Yoongi, anyád azt mondta, hogy ne mondjam el neked, hogy elmondta, mert te azt mondtad neki, hogy ne mondja el nekem, hogy te elmondtad neki, de tudom, hogy lefeküdtetek egymással – mondta egy szuszra, nekem pedig el kellett kicsit gondolkoznom, hogy megértsem.
-Szóval... - kezdtem. – Yoongi anyukája azt mondta Önnek, hogy ne mondja el nekünk, hogy ő elmondta Önnek, hogy mi lefeküdtünk, mert Yoongi megkérte, hogy ne adja tovább Önnek? – mondtam el kicsit lassabban.
-Mivan? Én még mindig nem értem – nézett ránk értetlenül Yoongi.
-Várj! Gondolkodj fordítottan! – fordultam felé. – Mi lefeküdtünk. Eddig megvan, ugye? – mondtam, mire ő összeráncolt szemöldökkel bólintott. – Ezt te elmondtad anyukádnak, de megkérted, hogy ő ne mondja el apukádnak. De anyukád elmondta apukádnak, viszont megkérte, hogy ne mondja el nekünk, hogy tud róla, mert akkor egyértelműen ő nem tartotta be, amit kértél tőle. Viszont apukád most elmondta nekünk, hogy tud mindent, mert az anyukád tovább adta neki, amire te megkérted, hogy ne tegye - magyaráztam lassan. Yoongi még néhány másodpercig gondolkozott, majd hirtelen leesett neki.
-Oh, szóval a lényeg az, hogy a szüleim nem tudnak titkot tartani – bólintott.
-Olyasmi – bólintottam én is.
-Ezt nem örököltem tőlük, nyugi – tette hozzá halkan, mire én kissé elnevettem magam.

Ezek után végre oldódott a hangulat. Egész jól elbeszélgettem Yoongi szüleivel, nagyon kedvesek és megértőek voltak. Úgy éreztem, megbízhatok bennük, így elég sokat meséltem nekik magamról és a múltamról, ők pedig szintén sokat meséltek a fiatalkorukról, Yoongiról stb. Emellett Mrs. Min behozta nekünk a süteményeket, amiket aznap sütött, így azokat ettük órákon keresztül. Nem mondanám túl egészségesnek, hogy kimaradt az ebéd, de egyáltalán nem voltam éhes, hiszen Yoongi anyukája rengeteg süteményt készített.

Délután négy körül nagyon fáradtnak kezdtem érezni magam, és ezen igazából nem is lepődtem meg. Előző éjszaka csupán 5 óra hosszát aludtam, pedig én sokkal többet szoktam, és éppen azelőtt voltam napokig beteg, ami szintén kifárasztja az embert.

Yoongi vállára hajtottam a fejem. Nem akartam közbeszólni a szüleivel folytatott beszélgetésnek azzal, hogy menjünk haza, de tényleg eléggé fáradt voltam.
-Fáradt vagy, életem? – kérdezte Yoongi, mire én bólogattam párat. Életem... Annyira furcsa ezt hallani tőle. Szeretem ezt a megszólítást, de nagyon nehéz megszokni. – Menjünk haza, úgyis még három óra hossza az út, legalább világosban érünk Szöulba – mondta.
-Nem akarsz már a szüleiddel beszélni? – pillantottam fel rá.
-Már órák óta beszélünk. Most menjünk haza, hogy tudj pihenni! Úgyis én is csak három óra hosszát aludtam múlt éjjel – nevetett fel kissé.
-Menjetek nyugodtan! Szöul messze van, jobb is, ha nem vártok még tovább az indulással – mondta Mrs. Min.

Yoongi szülei kikísértek minket a házból, majd még utoljára egymás felé fordultunk.
-Örülünk, hogy megismerhettünk, Jimin! – mosolygott rám Mrs. Min.
-Én is örülök. Tényleg értelmetlen volt annyira stresszelnem – vakargattam meg a tarkómat zavartan.
-Semmi baj, megesik, hogy valaki feszült lesz ilyenektől – legyintett nevetve a nő.
-Majd gyertek el ti is hozzánk valamikor! – mosolygott a szüleire Yoongi.
-Mindenképpen – bólintott Mr. Min, mi pedig beszálltunk az autóba és elindultunk.

Fejemet hátradöntve lehunytam szemeimet, várva, hogy elnyomjon az álom, hamarosan pedig Yoongi tenyerét éreztem meg a combomon. Ezen kénytelen voltam elmosolyodni. Úgy éreztem, még soha nem szerettem annyira senkit, mint őt, és az, hogy magam mellett tudhattam, mint a párom, hatalmas boldogsággal töltött el. Így nyomott el az álom. Boldogan mosolyogva, szerelmesen.

——————————————————————————

2021.01.28. 20:32