Half Bad (magyar)

5. fejezet - Harry

John átlépte az irritálás határát. Teljesen kiakasztott. Nem tudom, mi ösztönzi arra, hogy előttem flörtöljön Roseal, de minden bűntudat nélkül teszi. Mindannyian a tűz körül ültünk, Rose velem szemben ült egy farönkön és John túl közel ült hozzá. Vártam, hogy bukik el és sül fel teljesen, de nem történt meg. Habár Rose meggyötörtnek tűnt a jelenléte miatt.

Niall és Zayn a másik oldalamon beszélgettek, de nem kötött le a téma megfigyelése. Nem tudtam levenni a szemem Roseról és Johnról. Az ellenszenves jelenet vonzotta a szemem, mint egy láthatatlan erő. Nem tudtam máshová nézni, nem számított mennyire akartam.

Egy könyök lökött meg, szemem sarkából végig néztem Zaynen. A szemöldökét húzogatta és Rosék felé biccentett és tisztán észrevette, a nyugtalanságomat  a helyzetből adódóan. De én csak a szememet forgattam és diszkréten felmutattam a középső ujjam. Nem voltam a szívatható kedvemben. Túlságosan felidegesített a szar helyzet.

Ryan felállt egy ásítás kíséretében, karjait kinyújtóztatta. "Nos, azt hiszem ágyba dobom magam, mert holnap hosszú napunk lesz,"

"Azt hiszem ez egy jó ötlet mindenkinek." Morogtam összeszorított fogakkal, John ravasz tekintete találkozott az enyémmel.

Mosolygott.

A rohadék pontosan tudta, hogy mit csinál. 

Liam is hasonló hangulatban volt, mint én, szóval (Isten áldja) felállt és John felé biccentett. "Hey, haver. Tudnál nekem adni robbanó bájitalokat? Jól jönnének holnap."

John vállat rántott, de Rosera kacsintott, ahogy felállt. A körmeim már a tenyerembe fúródtak, amiért szorosan ökölben voltak kezeim, és a fogaim kitörés közeli állapotban voltak, olyan szorosan szorítottam össze az állkapcsom. De imáim hamar meghallgattattak, mindenki bement és egyedül maradtam Roseal.

Egyikünk sem beszélt egy ideig, de azután észrevettem, hogy kezdd egyre sötétebb lenni az éjszaka. Rosera néztem. "Be akarsz menni, mielőtt sötétebb lesz?"

Rose zavartnak tűnt a gyengéd és aggódó hangom miatt, ahogy szemöldökét ráncolta. "Um...elég jó érzés itt kint a szélben és.... nos, magadtól mondtad...." Tartott szünetet Rose egy kis mosoly kúszott rózsaszín ajkaira. Találkozott tekintetünk, mielőtt vállat rántott és arca elpirult. "A tiéd vagyok, igaz?"

Enyhén kidülledt szemekkel vettem tudomásul megállapítását, a bőrömet hűtötték szavai, a szívem egy kicsit megugrott, ahogy újra végig gondoltam szavait, nem tudtam elhinni vagy kiverni őket a fejemből, akart maga körül engem.

Ezelőtt soha senki sem akart. 

De nem engedhetem, hogy Rose megtudja, hogy ezek az egyszerű szavak mennyit jelentenek nekem. Nem mutathatok semmi gyengeséget vagy sebezhetőséget, hogy fel tudja ellenem használni. Megtanultam elfojtani és kidobni az ablakon az érzéseimet. Nem bízhatok benne; senkiben sem bízhatok. Még akkor sem, ha akarok. A világ túl kiszámíthatatlan, ahhoz, hogy valakiben teljesen megbízz anélkül, hogy biztos lennél a hűségükben. Túl veszélyes, hogy valakit túl közel engedj magadhoz és én kemény tapasztalatokból tanultam meg.

Szóval utáltam kemény lenni vele, a kijelentése miatt, hamisan morogtam egyet és a szemeimet forgattam. "Nem gondolod, hogy így gondoltam, vagy igen? Csak próbáltam elérni, hogy zárva tartasd a szád a fóbiád miatt."

Rose ajkai elnyíltak és tudtam, hogy érzékeny pontra tapintottam. Összepréselte az ajkait, megköszörülte a torkát és felállt. "Rendben van, nos... jó éjt." Motyogta, mielőtt hangja megtört, azután a faház hátsó bejáratához sétált.