Half Bad (magyar)

25. fejezet

Rose

"Nem." Ez volt az egyetlen szó, ami kibukott az ajkaim közül. Nem tudtam tisztán gondolkodni. Az érzéseim túl ellentmondóak voltak, elviselhetetlenek és azonnal le kellett ülnöm, mielőtt kiestem volna  a teraszról a korláton keresztül.

Szóval a beton födémnek támaszkodtam, ami által a város felett voltam. Egyik kezemet a homlokomra simítottam, ahogy próbáltam felfogni az információt, amit a szavai jelentettek. Lehetséges, hogy hazudott, de a nézése alapján nem gondolnám.

Ha ez egy vicc, akkor nagyon kegyetlen.

"Hazudsz." Mondtam végül, amikor felmertem nézni rá.

Szemei összeszűkültek és kezeit összecsapta. "Annyira sajnálom, Rose. Tudom, hogy nem tűnik igaznak, de sosem hazudnék az egyetlen lányomnak."

Nem volt időm egy szeszélyes válaszra, az agyam majd fel robbant és a szívem őrült tempóba dobogott.

"Mondd el." Kértem. "Azt akarom, hogy mondj el minden részletet."

És megtette.

De először élesen szívta be a levegőt, aztán kerülte a szemkontaktust. "Marcus Violával volt - Harry anyjával - amikor találkoztunk. Tudott az erőmről és magának akarta. De átvert, elrejtette az igazi céljait és én pozitívan gondolkodva azt hittem szeret engem." Sóhajtott és egy tincset a füle mögé tűrt és rájöttem, honnan származik a rossz szokásom.

"Viola terhes volt Harryvel két hónapja, amikor rájöttem, hogy én is terhes vagyok veled. Ezért vagytok ennyire hasonló korúak. Nem tudtam mit tehettem volna és bepánikoltam. Így találtam egy új férjet, hogy az életem újra normálissá váljon. Működött, nagyrészt, amíg Marcus vissza nem jött hozzám.

"Az erőmet akarta, és akkor határoztam el, hogy beszélek neki rólad. És nos, nem volt izgatott mikor tudomást szerzett a harmadik gyerekéről - egy lányról. Marcus mindig is gyengének tartotta a nőket, és ezért nem bízott meg bennem sem. Szóval megszerzett, és ezért az apád-"

"Alakváltó." Vágtam közbe, de a hangom gyenge volt.

"Azt mondta neked, hogy elmenekültem." Fejezte be figyelmen kívül hagyva engem. "Látod, Rose. Mindenemmel szeretlek, de nem maradhattam anélkül, hogy veszélyeztetnélek téged. És ezért akar téged annyira Marcus. Végül megtudta mire vagy képes."

A halántékomat dörzsöltem, kezdett fájni a fejem. "Azt hiszem van értelme, de....de..."

Kifogytam a szavakból. Mindketten tudtuk, hogy az igazság ellen harcoltam, egy magyarázat, aminek nem akartam hinni. Hogy lehetne Harry a bátyám? Talán féltestvérek, de különböző a vérünk. És én megcsókoltam őt.

És Jessiet is, erőltetve, de akkor is.

Előrehajolva hirtelen úgy éreztem elhányom magam. A vérfertőzés szörnyű. Garantált a vérfertőzés szexuális téren, de még a gondolat is halálra rémít. Nem csak azért, mert a baba deformitásokkal születhet, de a társadalom is elítéli őket. Korlátoltak lesznek a szellemi képességeik és retardáltak lesznek. Ez egy szörnyű dolog, és szomorú, hogy vannak olyan kultúrák, ahol ez normális dolog.

Bekönnyezett a szemem, de anya gyorsan próbált megvigasztalni. "Oh, drágám. Nem tudom kifejezni mennyire sajnálom, de tudnod kell mielőtt úgy döntenél, hogy életed hátralévő részét - vagy éveket - töltesz vele."

Lassan bólintottam, és szipogtam a sírást elutasítva. "Tudom. Csak... nem tudom mit mondhatnék.."

Anya gyengén rám mosolygott és hátrasepert egy kis hajat a vállamról. "Mindig a legjobbat akarom neked."