Half Bad (magyar)

17. fejezet - Harry

"Hol a kurva életbe van?"

Ezek voltak az első szavaim, amik kicsúsztak a számon, mert Rose összetörtsége teljesen kiakasztott. Egy forró fazék sem tükrözte volna  eléggé, a bennem tomboló dühöt, ami végig száguldott vénáimba, körmeim nyomot hagytak tenyerembe, ahogy kezem szoros ökölbe szorult. Nem tudtam leírni azt a szentség törést, amit vele tett, mert egész testem remegett, ahogy arra gondoltam, hogy kezet emelt rá. Ha korábban meghalt volna, már hat láb mélyen lenne.

Alsó ajka közepe fel volt repedve, állkapcsán lila zúzódás volt és úgy nézett ki, mint aki az erdőn keresztül menekült, hogy biztonságos helyet találjon, Különböző vágások voltak karján és lábán, mikor először beesett csak a véres sebeket láttam rajta.

Végül legyőzve a haragomat odasétáltam hozzá. Egy pillanatra hezitáltam, hogy megérintsem, amíg eszembe nem jutott, hogy hülyeségének hála levette a karkötőt, csak hogy velem lehessen. Nem mondhatom, hogy nem élvezem, de emiatt ragadták el tőlem elsősorban. Inkább viseltem volna el a fájdalmat, hogy sosem érhetek hozzá, minthogy soha többé ne lehessen velem.

"Jól vagy ,Rose? Mi történt?" Kérdeztem, ahogy gyengéden megragadtam felkarját és lábra segítettem. Szemeim végig futottak a srácokon, akik csak bambán álltak, tágra nyílt szemekkel néztek és tanácstalanok voltak. "Ne csak álljatok itt, bassza meg, hozzatok vizet vagy valamit." Csattantam rájuk idegesen és mind elsiettek, hogy valamit hozzanak.

Rose nekem dőlt, ahogy a kanapéra huppantunk, érintése furcsán semmilyen volt, az égető érzéshez képest, amit éreztem, amikor hozzám ért. De próbáltam nem azzal a gondolattal foglalkozni akkor, főleg, hogy a szépségem a kezeim között volt félig holtan.

"Mi történt?" Kérdeztem újra, sokkal gyengédebben ezúttal, ahogy a kanapén ültünk, a karfának dőlve.

Szemei lecsukódtak, lélegzete még mindig rendetlen volt, miközben kezét mellkasára tette, a másikat a homlokára. "M-megszerzett." Durván lihegte, hangja megtört volt.

Szemöldökeim összehúztam. "Ezt értem, Rose. De mi az ördögöt művelt veled, hogy így nézel ki?"

Rose nem válaszolt.

Remegő kezeimmel hajamba túrtam az frusztrációm hatására, szívem vadul dobogott mellkasomban, a képzeletem túl jó volt, így el tudtam képzelni milyen szörnyűségeket tehetett vele. Az hogy megverte egy dolog, de hogy hasznot húzott belőle az egy extra tényező volt  és nem akartam elképzelni, vagy az egész házat porig romboltam volna. 

Jessie érkezett vissza a szobába, egy nedves ronggyal és egy pohár vízzel a kezében. "Tessék, Rose. Lassan idd."

Rose gyengén felült, véres ajkaival ivott egy kicsit és sóhajtott egyet, a rongyot a fejére tette. Óvatosan néztem, szemöldökeim összeszaladtak, ahogy próbáltam kitalálni miért nem beszél. Talán csak a sokkhatás miatt, ami történt vele, vagy talán csak tényleg kimerült volt. De ilyen csendesnek látni furcsa volt, csak még jobban aggódtam. Nem volt jellemző rá, hogy csukva tartja a gyönyörű ajkait.

Jessie rám nézett, szemöldökeit várakozóan felhúzta, mintha arra várt volna, hogy buzdítsam Roset. Alsó ajkamat beharaptam, felálltam, ahogy jeleztem neki, hogy kövessen a konyhába. Megtette, kicsit hezitált, de követett oda, ahol Rose nem hallhatott minket.

"Mi folyik itt?" Kérdezte, ahogy a pultnak dőlt.

Csípőre tettem a kezeimet és megnyaltam ajkaimat, ahogy felnéztem rá. "Nem vagyok benne biztos.

Jessie felhúzta egyik szemöldökét.

Sóhajtottam, ahogy ujjaimmal hajamba túrtam. "Furcsán viselkedik, Jessie. Nem tudom, hogy azért, mert sokkos állapotban van, vagy Marcus tett vele valamit... csak nem tudom, de nem önmaga."