Half Bad (magyar)

18. fejezet - Harry

Valami megcsillant Rose szemeiben, amiből arra jutottam, hogy nem őszinte. De ennél több van mögötte, erősebben néztem idegesen arcát. Nem csak azért, mert a szemkontaktust kerülte, hanem mert gyakorlatilag menekült előlem. Az a Rose, akit ismerek az egy szempillantás alatt leharapná a fejem, és nem rezzenne össze minden apró mozdulatra, amit teszek. Nem csak ez volt furcsa, de ez figyelmeztető jel volt.

Mielőtt kérdezhettem volna a csendességéről Liam szólt a konyhából, hogy kész a vacsora. Próbálta elrejteni a fájdalmat, ami visszautasítása okozott, de jobban bántott, mint kellett volna. Nem csak tagadta az érzésit, de hozzám sem ért. Hiába nem volt rajta a karkötő. Nem ölelt meg, hogy kimutassa hiányoztam neki, vagy jelét sem mutatta annak, hogy félt de most már biztonságban érzi magát miattam. Távolságot tartott és ez kurvára fájt.

Pontosan ez volt az oka, hogy próbáltam ellökni Roset magamtól és voltam vele egy seggfej. Idiótának tűnök, de az elkerülhetetlen érzéseimtől akartam távolt tartani magam. Gyengének érzed magad, és amikor gyenge vagy sebezhetővé válsz. Az én életemet élve ébernek kell lennem és nem tudtam az lenni, amikor Rose megcsókolt. Emiatt vesztettem el. Mert túlságosan lefoglalt az iránta szerelmem és elvonta a figyelmem arról, hogy meg kell védenem. De nehéz volt, amikor a karjaimban tartottam, figyelni mindenre, amikor ajkai enyémhez értek. Nem foglalkoztam a veszéllyel, ami minden mozdulatomnál rám leselkedett; csak magunkra gondoltam.

Istenem, mikor lettem ennyire közhelyes?

Ez egy rakás szar.

Az erőmet használva egy tűzlabdát csináltam és a másik csuklómnak nyomtam. A perzselő áthatolt a bőrömön, de elvonta a figyelmem, mert ingerlékenyen néztem Rosera. Magamat bántani hülyeségnek hangzik és lehet csak azért teszem, hogy nyoma legyen, de míg ez elfog halványulni, a szerelmem Rose iránt nem. Blokkolnom kell ezt, amíg rá nem jövök mi folyik itt. Marcus hallgatózhat, figyelhet, vagy kémkedhet a hátsó udvaron és várhat a megfelelő pillanatra. Óvatosnak kell lennem, ahelyett, hogy Roseal kapcsolatosan gondolkodjak.

Tanulmányoztam őt. Talán betegesnek tűnik, de általában a kezeivel maga előtt sétált, nem maga mögött. Szemöldökeim összeszaladtak, néztem, ahogy haját elsepri arcából, amikor általában csak a füle mögé simította. Istenem, úgy hangzik, mintha zaklató lennék, de ezek miatt az apró jelek miatt kételkedek, hogy nem az én Roseom jött vissza. Ha Marcus kisütötte az agyát, esküszöm, hogy, minden erőmmel én--"

"Éhesek vagytok?" Kérdezte Zayn, amikor beléptünk a konyhába, miközben segített Liamnek vágni a látszólagos grill csirkét.

"Hmmm... úgy látszik, mintha néhány fiú kint játszott volna a késeivel, megint, eh?" Viccelődött May, ahogy belépett a konyhába.

Liam a szemét forgatta mosolyogva. "Francba, egyenesen. Zayn, Ryan, és én gondoltuk kezd unalmassá válni minden nap ugyanaz a kajak, így ezt a kis állatot találtuk a folyóparton."

Újra Rosera néztem, de arckifejezése nem változott. Tekintve, hogy az én Roseom állat imádó, biztos vagyok benne, hogy leszidta volna őket, amiért megöltek egy állatot, mielőtt enni kezdett volna, de nem mondott semmit és először vett a tálról. Ajkaimat megnyaltam és összepréseltem, követtem a példáját és próbáltam valami magyarázatot találni a viselkedésére.

Mindannyian az asztalnál ültünk, de ezúttal biztos voltam benne, hogy én ülök Rose mellett és Jessienek esélye sem volt. Legutóbb a határán voltam annak, hogy agyonverem, de természetesen Marcus katonáinak hülye éneke félbeszakított minket, aztán rájöttünk, hogy Rose egy rohadt fehér boszorkány és bevallottam neki, hogy szeretem, megcsókolt, aztán elvitték tőlem. Bassza meg, ennyi minden történt egy nap alatt,huh?