Half Bad (magyar)

9. fejezet - Harry

Ujjaimat selymes, barna haján futtattam végig, óvatosan a hajvégeit tekergettem az ujjaim között, ahogy próbáltam nem felkelteni. Tudatában voltam, hogy ennél közelebb nem kerülhetek hozzá, de nem tudtam megállítani magam, hogy csak egy kicsit is hozzá érjek. Talán piszkos dolog, talán nem. Csak ki kellett fejeznem az érzéseim, még ha csak ilyen egyszerű módon is, érzem, hogy a mellkasom megkönnyebbül. 

Szemeim végigmérik gyönyörű arcát, még ha szemei csukva is voltak, halk szuszogás hagyta el elnyílt ajkait. Zaklatónak éreztem magam, ahogy békés állapotában figyeltem, de bassza meg: elbűvölő. Nem tagadhatom le, hogy Isten lenyűgöző adottságokkal áldotta meg. 

A reggeli napfény behatolt a redőny résein, Rose egy kicsit grimaszolt, mielőtt újra megnyugodott. Ujjaim újra  édes hajával játszottak, egy tincset a füle mögé simítottam. Mielőtt megállíthattam volna magam, végigsimítottam arcán, egy minimális égés érzetet küldött végig testemen. Nem nyomtam ujjaimat bőrének, tudva, hogy a szar is kiégne belőlem, de ujjaimmal gyengéden végigsimítottam sima ajkain.

Istenem, annyira meg akarom csókolni.

Szemeim a csuklóján pihenő karkötőre tévedtek, ami megvédte őt a kinti démonoktól. Nincs szüksége a karkötőre: meg tudom védeni. Soha nem engedném, hogy valami történjen ezzel az angyallal. Csak egy kattintás és.....

A fejemet ráztam, végig gondolva a nevetséges gondolatomat. Semmiféleképp sem engedném, hogy levegye. Habár nagy a vágy, hogy megcsókoljam, hogy erősen tartsam: de a vágy, hogy megvédjem erősebb. Rose nem tudja, de ha leveszi egyszer, akkor nem veheti vissza fel. A varázs megtörik, a pajzs, ami körbeveszi, eltűnik, és minden veszélynek ki lesz téve. Még ha erős késztetésem is van rá, hogy közel legyek hozzá, a biztonsága többet jelent.

Mi van, ha nem vagyok itt és szüksége van rám? Mi van, ha valaki eljut hozzá azelőtt, hogy megállítanám? Mi van, ha John próbálkozik valamivel? Vagy ha Jessie? A szívem összeszorult az puszta gondolatra, hogy valaki más legyen vele és ne én. Annyi rettentő dolog történhet vele, ha leveszi azt a francos karkötőt. Utálom és imádom is egyben.

Teljesen elvesztettem az eszem puha bőrétől az ujjaim alatt, végig simítottam alsó ajkán hüvelykujjammal gyengéden. Megpróbáltam arcát is végig simítani, de a tűz végig futott rajtam, így visszahúztam a kezem. Sóhajtottam egyet, ahogy sérült kezemet néztem, ideges lettem belül a szimpla gondolatra, hogy sosem leszek képes úgy tartani őt, ahogy akarom. Megcsókolni, ahogy akarom.

Amikor újra hajával akartam játszani, elkábító íriszei kinyíltak, hogy találkozzanak enyémekkel.  Azt gondolva, hogy mérges lesz rám, gyorsan a mellkasomra tettem a kezeimet és ránéztem, miközben ő egy reggeli kis mosollyal ajándékozott meg.

Bassza meg, annyira imádni való.

Egy ideig őt bámultam, egyre több érzés kavargott bennem. Igazán utáltam, amilyen érzéseket váltott ki belőlem, annyira sebezhetővé váltam körülötte. Tudta, hogy az ujjai köré csavart és megőrjített.  Sosem éreztem még ilyen vonzalmat senki iránt.

Rose mosolya önelégült vigyorrá alakult, ahogy rajta kapott, hogy bámultam. "Reggeli zaklató vagy, Styles."

A szemeimet forgattam, ahogy küzdöttem a mosolyommal és a hátamra fordultam. "Nem vagyok, Rosalie. Azon gondolkodtam hogyan vihetnélek az erdőbe és hagyhatnálak ott a farkasoknak csemegéül."

"Nem csak egy módja van ennek?" Kuncogott Rose, ahogy lassan felült és kinyújtóztatta karjait.

"Nem, ha kreatív vagy." Mondtam vigyorogva, felhúztam a szemöldököm.