Half Bad (magyar)

6. fejezet

Rose

A szívem a fülemben dobogott, ahogy tovább futottunk, faágakat kerültem ki és ágakat léptem át a földön. Harry visszanézett rám, hogy megbizonyosodjon, még mindig ott vagyok, miközben futott. Gyorsabb volt nálam hosszú lábaival, de én sosem voltam oda egy fizikai feladatért sem. Természetesen nem volt rá okom, mióta alig ettem, de egyre nehezebb volt tartanom az iramot vele, a kimerültségem nőtt.

Lihegtem, mintha két mérföldet futottam volna, izzadság gyöngyözött a homlokomon, de tovább folytattam. Végül Harry megállt, mellkasa erősen emelkedett és süllyedt, ahogy a tájat pásztázta. Megálltam mellette, előre hajoltam és kezeimet a térdemre tettem, ahogy szenvedtem, hogy végre rendesen vegyek levegőt.

Szórakozott kuncogás hagyta el Harry ajkait. "Talán többet kéne gyakorolnod, Rosalie."

"Fogd be a kurva életbe már." Morogtam két levegővétel között.

Harry csak nevetett.

Nyafogás hallatszott a közelből. Halk volt, de elég ahhoz, hogy tudjuk, valaki még mindig bajban van. Harry azt mondta maradjak mögötte, ahogy az irányába sétált, habár nem tudtam biztosan miért. Ha valaki bajban van, mi a legrosszabb, amit tehet velem? A nyakláncom is rajtam volt. De a gondolat, hogy Harry meg akar védeni jobban melengette a szívemet, mint kellett volna.

Egy kis tisztásra léptünk, ahogy kikerültünk a fák közül, mindketten megálltunk a lány látványára, aki velem idős lehetett, lába ugyanabba a vas csapdába volt, amiben az enyém is. Nem ugyanaz a csapda volt, de bizonyára ugyanolyan. A legkisebb mozdulatra is, amit tesz.....megborzongtam.

"Segítség." Suttogta, kezei remegtek, ahogy mellkasához tartotta őket.

Harry homlok ráncolva nézett rá, szemöldökeit összehúzta, ahogy a fát tanulmányozta körülötte. "Tegyél valamit." Sziszegtem.

De nem nézett rám. Helyette a fejét rázta, szemeit egy irányba kapta, ahol valami lógott a lány mögötti fán. Szigorúan nézett rám, "Maradj itt és ne menj sehova," Mondtam gyorsan mielőtt ismét elfutott.

"De Harry !"

Túl késő, elment.

A lányra néztem megint, legyőzött sóhaj hagyta el az ajkaimat. Könnyek folytak le sápadt arcán, emlékeztetve arra mennyire féltem, amikor én voltam ugyanolyan veszélyben. Több időt nem vesztegetve oda futottam hozzá.

"Shh, minden rendben van. Én.....segíteni fogok." Dadogtam, ahogy egy szükségtelen ágat arrébb toltam, szóval láttam a szerkezetet, amit elrejtettek. 

"Kérlek, siess." Motyogta.

Bólintottam, ahogy szavaira figyeltem, de az agyam az okon töprengett, hogy miért lehet egyedül az erdőben. Talán olyan, mint én és elszökött a szüntelen kínzás elöl. Talán egyike a lázadó tiniknek, akik azt hiszik jobbak, mint mások. De a szó szorosan vett értelmében vett semmi közepén utcák sincsenek a közelben. Ki ő és honnan jött?

Szemöldökeimet összehúztam, ahogy további kérdések merültek fel bennem, de a legnagyobb óvatosságommal néztem rá. "Valójában..." Nyaltam meg ajkaimat, ahogy kifogáson gondolkoztam, hogy ne szabadítsam ki. "É-én nem tudom, hogyan."

A lány erősebben zokogott, igazán elhittem, hogy segítségre van szüksége. De a csillanás miatt a szemében, amit nem tudtam nem észrevenni, szívem kicsit gyorsabban vert, ahogy arrébb mentem tőle.

"Én.... sajnálom, de meg kell várnunk míg Harry visszatér." Mondtam gyorsan.

A lány lassan bólintott, miközben figyelmeztettem, hogy ne mozogjon. Még mindig azon tűnődtem miért tűnt nekem gyanúsnak, de Harry nem mondta kiszabadítanánk. Annyit mondott, hogy maradjak itt. Hagynom kell, hogy ő döntsön, mert úgy látszik tud olvasni az emberekben minden erőfeszítés nélkül.