Half Bad (magyar)

Epilógus

- Marcus -

Sok durva jelzőt kaptam életem során. Nincs szükség arra, hogy végig mondjam őket, valószínűleg már tudjátok, de a fele hamis. Sokszor tévesen voltam megvádolva, és a hazugságok körbe vettek, gúnyosan körül táncoltak.

A fák között futottam, ahogy visszagondoltam az undorra Harry szemében, amikor először látott, miután elszökött. A saját fiam, rosszul van az apjától. És miért? Mert fegyelmeznem kellett? Mert az anyja túl önző volt? Ha tudná az igazi okot, amiért eltöröltem a föld felszínéről, máshogyan gondolkozna, ebben biztos vagyok.

Trina - a nő, akibe szerelmes voltam, akitől az első gyerekemet akartam és ikrek lettek. Meg volt tiltva, hogy együtt legyünk, és én mindent kockára tettem, csak hogy vele lehessek. Micsoda őrült voltam, hogy kockára tettem az egész életem egy hitetlen nőért.

Sok ember nem hiszi el, de hálás vagyok, hogy Harryt a fiamnak hívhatom. Jobban hasonlít rám, mint amennyire elismeri, hiszen ő is egy másik fajta boszorkányba lett szerelmes, nem igaz? Nem kockáztat mindent, azért, hogy biztonságba tudja a szerelmét? Hasonlóak vagyunk, de ugyanakkor szöges ellentétei is egymásnak.

Hallottam lépései hangját, amit Rose és a többiek léptei követtek. Nem kedvelem Roset túlzottan. Úgy tűnik túl nagy hatással van Harryre, és az mindig veszélyes, ha valaki képes megváltoztatni a döntéseinket. Nehéz függetlennek lenned, amikor bármit megtennél valakiért.

Még mindig meg akarom szerezni, el akarom lopni az erejét, amit magában hordoz, de még nem tudja használni. Nem érdemel ekkora erőt, ilyen gyönyörű lehetőséget. De próbálom visszafogni magam, nem akarom, hogy Harry még jobban undorodjon tőlem.

"Hol van?" Lihegett mellettem, de nem nézett rám.

"Egy kicsit még előre." Mondtam.

Bólintott, de nem mondott semmit, ahogy megálltunk. Úgy nézett ki, mintha évtizedek óta érintetlen lett volna, és ezt nem volt nehéz elhinni.

Előrenyúltam, hogy kinyissam, de Harry megragadta a karom, hogy megállítson. "Ha megtesszük," Mondta komolyan, és fenyegetően komolyan nézett rám. "Nem rejted el senki elől. Nem bízok benned valamivel kapcsolatban, aminek ekkora ereje van."

Megnyaltam ajkaimat. "És én hogy bízzak benned?"

Szemeit összeszűkítette. "Hamarabb vagy később akarsz meghalni?"

"Nem ölnéd meg a saját apádat."

"Oh, biztos vagyok benne, hogy nem lenne olyan nehéz, mint gondolod." Szomorított el. "Úgy értem. Nem tudom elhinni, hogy ezt mondom, de hiába vagy egy közlünk vagy sem."

Mérlegeltem a lehetőségeim, de tudtam, hogy többé nem dolgozhatok egyedül. A Tanács mindannyiunk nyomában van, és kegyetlenek lesznek, ha elkapnak minket. Szóval kényszerítettem magam, hogy bólintsak. "Rendben. Bízhatsz bennem."

"Nem mennék ennyire messzire." Motyogta az orra alatt, de segített elhúzni a fa raklapot az aknáról, hogy ki tudjam nyitni.

"Szent szar." A gyerek-Daniel- lihegett mögöttünk. "Ti ketten siessetek kicsit!"

Harry megfordult és szemei kitágultak. "Basszus." Morogta. "Siessünk!"

"Próbálok!" Kiabáltam vissza, de nyilvánvaló volt, hogy valaki nem akarta, hogy lejussunk az aknába.

"Rose!" Harry kiabált és hagyta, hogy egy nyíl útjából ellökjem. Lenyűgözött, hogy a fiam milyen bátor, míg belőlem hiányzik. Kemény külső sok félelmet rejt.