Half Bad (magyar)

8.fejezet - Rose

Gondolatok pörögtek a fejemben, hogy Jessie és Harry miről beszélhettek és a fájó reakcióról, amit Harry tett. Elsétált, becsapta az ajtót maga mögött miután egy nyíllal lábon lőttek valószínűleg az apja emberei. Tudom, hogy a seb nem az ő hibája, de nem tudott volna egy kicsit megnyílni, ahelyett, hogy seggfejként viselkedett volna?

Mi az ördögről beszélek; Harryről van szó.

Az érzések nélküli fiúról.

A gyomrom mélyén éreztem a  csalódottságot, amiért elment. Olyan sokáig volt velem, még ha viccet is csinált belőlem vagy idegesítően viselkedett. Nem tudom tagadni a kis vonzalmam iránta, de ezt sosem vallanám be neki.

Harry nem képes szeretni senkit.

És még én sem vagyok szerelmes, tudom, hogy Harrynek sosem ilyenben része, mert egész életében durva volt. Nem tuja, hogy kell érezni vagy hogy kell bókolni valakinek. Csak hideg szívű és örökre ilyen marad.

Az ajtó kinyílt elterelve a figyelmem a negatív gondolataimról, amik Harry körül forogtak. Istenem,  annyi gond van vele. Mintha egy gyönyörű személy lenne az agresszió álarca mögé bújva.

Felemeltem a  fejem, hogy végig nézzek Harryn, de aztán jobban megnéztem és észrevettem a barna szemeit. Ajkaim összepréseltem, még mindig azt kívántam bár Harry jött volna vissza, de Jessie őszintén rám mosolygott. Annyi kérdésem volt és imádkoztam, hogy Harry ellentéte legyen és válaszokat adjon ahelyett, hogy  megfejthetetlenül válaszol.

"Hey." Mondta gyengéden, ahogy leült az ágy szélére. "Hogy érzed magad?"

Vállat rántottam. "Kimerülten, agyilag fáradtnak, szomorúnak--'

Jessie kuncogott és kezét felemelve hallgattatott el. "Értem, szerelmem."

A szívem kicsit megugrott a szerelmem szó hallatára Jessie ajkairól, de nem hangzott olyan édesen, mintha Harry mondta volna. És, amíg Harry azért használta, hogy viccet csináljon belőlem, most megrészegítően hangzottak az ajkak közül.

"Sajnálom. Nem akartam rád zúdítani." Motyogtam, ahogy az ujjaimmal játszottam.

Jessie mosolygott. "Nem gond, Rose. Azért jöttem ide, mert azon gondolkodtam, hogy..... nem is tudom... akarsz egy kicsit velem lógni?"

Felhúztam az egyik szemöldököm, a szemeim a bekötözött lábamra tévedtek, mielőtt Jessiere néztem újra.

Megnyalta ajkait, "Igen, ez egy probléma. De kivihetlek és beszélgethetünk a füvön?" Apró vigyorra húzta ajkait. "Meg akarom ismerni a lányt, akit az öcsém boldogan kevert bele ebbe az egészbe."

A szarkazmus nyilvánvaló volt és meg akartam kérdezni, mi az az egész, de elvetettem. Megkérdeztem azt, ami mér órák óta a fejemben járt. "Jessie, hogy lehet, hogy te meg tudsz érinteni és Harry pedig nem, ha rajtam van a karkötő?"

Jessie összepréselte ajkait és a nyakláncot tanulmányoztam, mielőtt a szemembe nézett. "Harry vére ördögi, Rose. A karkötőd ettől véd. Tudod nagymértékben az apánk vérét örökölte, míg én inkább anyáét."

A szemeim kikerekedtek a felismeréstől. "Úgy érted az anyukátok Fehér boszorkány volt, az apátok pedig Fekete?"

Jessie bólintott és kinézett az ablakon, arcába harapott belülről. "Igen, de ne erről beszéljünk. Ez egy olyan történet, amihez most nincs hangulatom."

Horkantottam egyet. "Igen, nem csak külsőleg hasonlítotok Harryvel."

Jessie ferdén rám mosolygott. "Mit mondhatnék? A testvérek  hasonlítanak." Felállt és egyik kezét térdek alá csúsztatta. "Gyerünk, szép idő van kint. Szívhatsz egy kis friss levegőt."