- Ez most komoly?! - akadt ki Ádám teljesen - A rendőrfőnök lányával fogunk lógni? Mi?- mutatott hármójukra, én meg nem értettem ebben mi olyan rossz.
- Ha arra gondolsz, hogy jogosítvány nélkül vezettek, nyugi nem fogok köpni.
- Óh, Báránykám bár csak erre gondolnék! - nézett az ég felé.
- Oké, tudjátok mit? - nyomtam oda neki erősen a sisakját - Hagyjuk is! Nem akarom elrontani az estéteket.
- Hé! - szállt le Szarbi a motorról, majd megragadta a karom - Szó sincs erről, hogy elrontanád. - nézett mélyen a szemembe. - Te pedig! - fordult bátyja felé, miközben szigorúan rá mutatott. - Fejezd be ezt amit csinálsz, vagy esküszöm hogy itt helyben verlek össze!
Ádám felnevetett ahogy megdobta a vállat. Ekkor láttam, hogy valamit szemkontaktussal megbeszélték. Felsóhajtott, majd rám nézett
- Akkor legalább indulhatnánk végre ? - bámult még mindig engem, Szabri pedig elégedett fejjel adta nekem vissza a bukósisakot. Ismét elvettem, majd kissé durcásan felültem mögé. Mind a két motor beindult, én pedig igencsak kínosan érezve magam, de rátettem kezem Ádám derekára.
- Báránykám, ha nem szeretnél leesni, ennél azért jobban kéne kapaszkodni - hangja mélyebb volt szokásosnál, engem pedig a hideg kirázott, de nem éppen rossz értelemben. Ekkor lassan előre csúsztattam a kezeim egyenesen a hasára, aminek kitapintottam kockáit, és kissé előre dőlve belé kapaszkodtam.
Normális vagyok? Itt ülök egy olyan srác mögött egy motoron, akinek szinte csak a nevét tudom, jogosítványa sincs és jó formán fogalmam sincs hová, vagy melyik koncertre megyünk.
Hogy élveztem-e a helyzetet? Nagyon is. Hogy vall-e ez rám? Egyáltalán.
Mikor a helyszínre értünk, örömmel konstatáltam, hogy egy számomra igen csak kedvenc banda koncertjére jöttünk. Mégis honnan szereztek jegyet? Ebben is Ferike keze lehet.
- Gondolom nem ismered őket - hajolt le hozzám Ádám.
- Mért vagy ilyen velem? - fordultam teljes testemmel felé
- Milyen?
- Előítéletes.
- Mert tudom, hogy te nem olyan vagy, mint mi.
- Nem is ismersz.
- De a fajtádat igen.
- A fajtámat? - léptem hozzá közelebb egy lépést ingerülten, így megszüntetve a teret köztünk - Úgy nézek én ki, mint egy kutya? - mutattam magamra. Ádám csak pimaszul vigyorgott. - Min vigyorogsz?
- Semmin - vont vállat - Aranyos amikor dühös vagy - hajolt le ismét, hogy ezt a fülembe súghassa, lehelete pedig csiklandozta a fülem. Össze zavart egy kicsit.
- Indulhatnánk? - tereltem el a témát, miközben a vérnyomásom valahol az egekben volt.
- Csak utánad - intett, de az a hülye vigyora még mindig ott virított az arcán. Így tehát dühös léptekkel csörtettem előre.
- Minden Oké? - karolt belém Szabri.
- Persze - túrtam hajamba.
Fogalmam sincs hogyan, de sikerült magunkat bepofátlankodni az első sorba. A tömeg hatalmas volt, ahogy a zaj is, és a kántálás, ahogyan a banda nevét kiabálták. A testem megtelt adrenalinnal, így akaratom ellenére is csak vigyorogtam.
- Nem lesz neked unalmas? - kiabálta a fülembe Ádám, mert amúgy nem sokat lehetett hallani
- Ezt hogy érted? - kérdeztem vissza, rá sem nézve.
ВЫ ЧИТАЕТЕ
A ROSSZAK
Подростковая литература- Szeretsz még? - nem bírtam tovább magamban tartani, muszáj voltam megkérdezni, hisz minden olyan kusza köztünk. Egy pillanatra meg is meredt, levegőt sem vett, majd tenyerét mellkasomon megtámasztva felült, és rám nézett. - Mindennél jobban, de...
