A ROSSZAK

"A halálom napjáig"

- Annyira tudtam! - csukta be maga mögött az ajtót Ferike.

Azonnal letettem Sofit az ágyra, és felé fordulva érzetem, ahogy a szívem a torkomban dobog.

- Végig hazudtál neki? Hogy tehetted? - lépett közelebb.

- Ígérd meg, hogy tartod a szád! - ragadtam meg karját könyörgően.

- Dehogy ígérem, dikk! - kapta ki szorításomból. - Frankon meghamísítottad a tesztet, mi?  - bólogatott. - Tudtam! - fogta a fejét. - Annyira tudtam, hogy kamu ez a dokis sztori! Ez kurvára nem vicces, mégis mi a terved?

- Milyen terv? - ráztam meg a fejem.

- Megint magadba akarod bolondítani, hogy aztán elhagyd, ezzel is visszavágva neki azért, amit tett?

- Ide figyelj! - emeltem meg ujjam fenyegetően.
- Minden, ami Ádámmal köztünk történik az valódi, nem akarom mégegyszer meghallani ezt a feltételezést! - sziszegtem idegesen.

- Akkor meg? - tárta szét karjait - Linda, te megfosztasz egy apát a lányától! - magyarázta indulatosan. - És fordítva is! - hadonászott

- Nem fosztom meg!

- Te is tudod, hogy ez nem ugyan az. - mondta nyugodtabban, tekintetében egy kis szánalmat is véltem felfedezni. - Láttad volna, amikor hazajött Horvátból. Azt a fájdalmat, és csalódottságot ami a szemében volt, és...

- Elég! - kiabáltam rá.

- Fáj az igazság? - mosolyodott el nem túl kedvesen. - Tudod mi a legviccesebb? Mióta itt vagytok kezd ismét önmaga lenni, és gondolom te is látod, hogy megszerette Sofit, pedig úgy tudja nem az övé. Mindezek ellenére téged is támogat mindenben, és az életét adná érted, te meg nem mondod el neki, az igazat, mert volt egy félrecsúszott éjszakája? Ki itt az önző? Ő félre tette a büszkeséget,
de te nem tudtad? Ha most megtudja, hogy mégis az ő lánya, ismét össze fog törni, remélem ezzel tisztában vagy! Rád sem ismerek! - nézett végig rajtam. - És ha azt hiszed, nem mondom el neki...

- Nem mondhatod!

- Miért is?

- Mert ez az én dolgom! - fújtattam feszülten

- Adok neked két hetet, hogy a lehető legjobban tálald neki, mert ez nem kis dolog. -bólogatott - Utána én mondom el.

- Mi folyik itt?

- Szabri, a szívbajt hoztad rám! - kaptam a mellkasomra. - Ádám?

- Telefonál. - legyintett

- Te tudtad, hogy Ádámé a gyerek? - Szabri erre lesütötte a tekintetét. - Ezt nem hiszem el!
Szégyelljétek magatok, mindketten! - azzal kiviharzott.

- Hogy tudta meg?

- Meghallotta, ahogy Sofival beszéltem. Ha én nem mondom el neki, ő fogja.  - kezdtem a körmöm rágni, erre kezemre csapott, hogy ne csináljam.

- Tudtuk, hogy ez várható lesz. - ült le mellém, én pedig fejem vállára hajtottam.

- Hogy mondjam el neki? "Hé, amúgy kamu volt a teszt, a te lányod?"

- Akár. - húzta száját. - Menjünk el ma buliba! - húzta fel egyik lábát.

- Nem. - nyöszörögtem.

- Hidd el jót fog tenni! Mióta is nem voltunk? Santorini óta? - erre vágtam egy amolyan "ez igaz" fejet.

- És ki vigyáz Sofira? Ahogy mostanában éjjel viselkedik, még Ádámra se szívesen hagynám.