A ROSSZAK

#mariskapalánták

Fogalmam sincs hány óra lehetett, vagy hogy mennyit aludhattam a Farkas testvérek kanapéján, amikor beszélgetésre ébredtem meg. Felülve kissé megszédültem, ahogy azt mindig is lenni szokott, majd felkászálódtam, és a hang irányába sétáltam. A folyosó legvégéről jött, ahol az ajtó résnyire nyitva állt. Én mindenre számítottam de arra, hogy mariska-palántákat fogok látni, na arra nem.

- Mi a picsa?! - sikkantottam fel, erre mind egy emberként nézték rám fal fehér arccal.

Szarbri volt az egyetlen, aki reagált, és nemes egyszerűséggel kitessékelt a szobából, de mikor nyitásra emelte a száját, a többiek is kirontottak, és fújni kezdték a magukét, kivéve Ádám. Ő csak csendben állt, de láthatólag belül felrobbanhatott.

- Meg ezek amúgy is páfrányok! - hangzott el  egy olyan mondtat Bencéből, amire mind a három elhallgatott

- Ugye ez csak vicc, és tényleg nem hiszed el, hogy ennyire hülye vagyok? - hunyorogtam.

- Linda, nézd. Amit láttál...

- Te jó ég! - akadtam ki, egyben  a hangomat is felemeltem. Reakciómra mind kissé hátra hőkölt. - Fejezzétek ezt be, mert ez már sok! Attól még, hogy a rendőrfőnök lánya vagyok, én magam nem vagyok az! - néztem eközben végig Ádám szemébe, mert ezt neki címkéztem leginkább.
- Plusz attól még, hogy csak rövid ideje ismerjük egymást, eszem ágában sincs titeket beköpni, netán egyenesen az apámhoz rohanni! Mégis mi hasznom lenne nekem ebből az egészből? Hisz egyfolytában veletek logók, és nem azért, mert tégla lennék egyszerűen csak szeretek veletek lenni, és kész! Leszarom, hogy mikbe vagytok benne! - néztem végig a társaság többi tagján. Egy ideig csak csendben álltak, mint a kiskutyák, majd Ferike törte meg a csendet.

- Csoportölelés! - kiáltotta, erre mind össze gyűltünk, ám egy ember hiányzott. Mind Ádám felé fordultunk, aki az ajtófélfának dőlve bámult.

- Gyere már! - szólt rá Bence.

- Én ezt kihagyom. -mormolta, és már indult is a másik irányba, de Szabri visszarángatta egyenesen hozzánk, és ha bár fizikai kontaktus nem volt köztünk, azonnal egymás szemébe néztünk. Tekintetem elveszett az övében, és most olyat éreztem, mint még soha. Pillangókat a hasamban. Jézusom, tehát tényleg léteznek? Várjunk... és ezt pont ő váltotta ki belőlem?

- Gyerünk, meghívok mindenkit egy körre! -csapta össze tenyerét Bence.

- Az rám férne! - jelentette ki Szabri.

- Én passzolnám, edzenem kéne. - szólt Ádám szokásos mély hangján

- Ugyan már, gyere el akkor csak egy fél órára! - bokszolt a vállába. - Biztos van ott neked való málnaszörp is. - erre Ferike felnevetett, Ádám meg egy középsőujjal jutalmazta Bence beszólását.

Így hát meg is vettük az irányt Bence nagybátyának bárja felé. Nem volt túl nagy, de pofás, meg kell hagyni. A padló fekete volt a falak fehérek legalábbis ott, ahol éppen nem kő díszítette. A pult mögött végig húzódó tükör díszelgett, ami előtt a megvilágított polcokon tömérdeknyi alkohol pihent. Akadt még két játékgép hátul a sarokban, négy biliárdasztal, és piros kis asztalok fekete székekkel.

- Csá! - intett Bence a pult mögött levő férfinak, aki éppen egy pohár törölgetésével ügyeskedett. Olyan negyvenöt körül lehetett, haja fekete volt, de már megcsillant benne jó pár ősz hajszál. Borostája erős volt az arcán. Bal felkarján tetoválás, és meg kell hagyni nem volt kis darab.

- Sziasztok! - mosolygott kedvesen. - Nicsak, egy újonc! - akadt meg kék szeme rajtam

- Ő itt Linda.  - mutatott be Bence