A ROSSZAK

"A lány, akivel megcsalt"

Na, gyermekeim. Mivel nekem mocskosan szar napom volt ma, úgy voltam hátha a tiétek kicsit jobb lesz azáltal, hogy ma dupla részt teszek fel. Jó olvasást!

- Mi történt vele? - nem tetszett az arca, ahogy rám nézett

- Rákos...

- Mi? - kérdeztem erőtlenül, és éreztem ahogy szédülni kezdtek, de Ádám derekamra tette a kezét. - Mégis mióta, vagy...?

- Annyira sajnálom, én tényleg azt hittem tudsz róla. - pillantott rám szomorúan. - Olyan fél éve diagnosztizálták nála.

- És nem szólt nekem semmit? Hol van, dolgozik még?

- Nem, ahhoz túl beteg. Kórházban van.

- Ennyire rossz a helyzet? - éreztem meg könnyeim lefolyni, mire csak bólintott.

A haza vezető úton Ádám hiába beszélt hozzám, semmit sem hallottam. Úgy éreztem lelassítva játszódik le minden körülöttem.

Valóban ennyire nem vagyok neki fontos? Nem is gondolt rám, mikor az orvos kimondta? Ha tényleg annyira rossz a helyzet, mint mondják, nem akart tőlem elbúcsúzni?

- Linda! - zökkentett ki, mert már otthon voltunk.

- Derítsd ki, melyik kórházban van. - fordultam felé. - Még ma meg akarom látogatni. - csatoltam ki magam.

- Ahogy szeretnéd. - bólintott.

Kevesebb, mint tíz perc alatt már meg is volt a kórház címe, így már vettem is a táskám, és útnak indultam.

Végig görcsben volt a gyomrom, nem tudtam mit mondjak, vagy hogy hogyan fog reagálni. Remegő kezekkel zártam le a kocsit, majd miután megtudakoltam recepcióstól melyik szobában van, indultam is a lifthez. Mély sóhajt vettem, mikor megláttam a falon a keresett szobaszámot, végül két rövid kopogás után beléptem.

Rá sem lehetett ismerni. Az összes haja kihullott, az arca sápadt volt, le volt fogyva, szemei alatt pedig hatalmas sötét karikák voltak.

  - Apu... - szóltam remegő hangon, mire rám kapta tekintetét.

  - Mit keresel itt?

  - Hallottam, mi történt, és... - lábadtak könnybe szemeim.

  - És? - förmedt rám. - Mit akarsz?

  - Tessék? Apu azért jöttem, mert hallottam az állapotodról! - értetlenkedtem.

  - Hidd el, megtudtalak volna én magam is keresni, ha úgy akarnám. - szinte köpte a szavakat. Mi lett vele?

  - Tényleg ennyire haragszol?

  - Komolyan kérded? A világ legnagyobb szégyenét hoztad rám! Mindent megtettem érted, hogy jó, és becsületes életed legyen!

  - Fogalmad sincs az életemről! - suttogtam, miközben egy könnycsepp hullott le arcomon.

- Még mindig azzal az Ádámmal vagy? - nem szótlan semmit, mire gőgösen, aprót felnevetett.
- Akkor nagyon is fogalmam van róla. - nézett el oldalra. - Mocskos életet éltek, embereket szipolyoztok ki, és öltök meg hideg vérrel. Csak vér és mocsok tapad a kezeitekhez. Megmondtam neked akkor is, és most is megmondom. Nekem nincs lányom!

  - Nekem viszont van!

  - Mi?

- Bizony! De téged ez sem érdekel, ugye? Csak te magad, hisz nézd csak meg! Senkid sem maradt! - mutattam rá. - Inkább itt vagy egyedül, büszkén mintsem a családoddal, bár nem tudom mondhatom-e még ezt, hisz kitagadtál engem, így az unokád is. És csak hogy tudd. - léptem közelebb hozzá. - Ádám lett az új maffia főnök már pár éve. - suttogtam. - És igen, a lányodnak tőle van gyereke, de tudod mit? Ő a legjobb apa a világon, és a legjobb ember, akit ismerek! Sosem tudná a saját gyerekét kitagadni, bármi is történjen. Inkább meghalna, ahogy értem is, és ez kölcsönös! Mert ez az igazi szeretet, nem az, amit tőled láttam kiskoromban! Ide jöttem mind azok ellenére, amit velem tettél és mondtál, erre tessék! - tártam szét karjaim. - Semmit sem változtál, és nem is fogsz! - indultam meg, de pár lépés után visszafordultam. - És ha bármit is tervezni mersz ellenünk, nem lesz jó vége. Ha megtudom, hogy akár csak egy rendőrt is ránk állítasz, megöletem! Mert én megvédem a családom! - sziszegtem a képébe, majd otthagytam.

Nem tudom, ki volt ez, aki előjött belőlem, de tetszik, hogy ennyire erős. Ő lehet az anya, és a nő, aki minden áron megvédi a családját kerüljön bármibe! Mindenem remegett, ahogy a kocsihoz léptem, de ahelyett, hogy beszálltam volna, leültem itt egy padra, és gondolkodtam. Kellett az agyamnak a friss levegő.

 
- Ez remek hír! - hallottam meg egy velem egykorú lány hangját. Kicsit alacsonyabb volt mint én, rövid, dús, göndör sötétbarna haja volt, bőre napbarnított. Egy citromsárga topott viselt, fehér rövidnadrággal benne függőleges fekete csíkokkal, és egy piros papucsot rajta egy nagy masnival. Annyira ismerős volt. - Igen, még itt vagyok, pont most jöttem ki tőle, meseszép babájuk született! - csacsogott tovább a telefonba, miközben leült mellém. - Mindjárt indulok, csak még hívnom kell egy taxit, ott tali! Puszi! - tett le mosolyogva. - Ne haragudj, meg sem kérdeztem, hogy szabad-e ez a hely?

  - Persze, maradj nyugodtan! - legyintettem.

  - Olyan ismerős vagy... - nézett rám, miközben emlékeiben kutakodott.

  - Te is nekem... - tettem én is ugyan ezt, de semmi.

  - Nem te vagy Ádám barátnője? - mosolyogott el

  - De igen, honnan tudod?

  - Egy gimibe jártunk, sőt! Úgy egy éve voltam is nálatok egy buliban! Nagyon atom volt! - hát persze... a lány, akivel megcsalt!