A ROSSZAK

"Én meg beléd estem..."

Egy apró kis hangra lettem figyelmes az ablak felől, ami normál esetben talán fel sem tűnne, de ebben az állapotban azonnal felsikkantottam. Óvatosan oda léptem, majd remegő kézzel elhúztam a függönyöm. Meglepetésemre Ádám állt lenn, aki apró kavicsokat hajigált az ablaknak. Mért van az, hogy ő mindig csak éjjel bukkant fel?

- Mit keresel itt? - rántottam fel idegesen az ablakom.

- Beszélhetnénk?

- Nem! - zártam ismét be, de pár másodperccel később már kopogott rajta. Igen, van egy kis tűz létra az ablakom mellett, apu fő elve az elővigyázatosság.

- Két perc! - artikulált. Szememet megforgatva végül aztán beengedtem.

- Nem lehetsz itt! Apu közölte, hogy többet nem lóghatok veletek. - mondtam úgy, mint akit nem érdekel.

- Miért? - igazította meg bőrdzsekiét.

- Mert rossz hatással vagytok rám szerinte.

- Szerintem is. - felelte egyöntetűen.

- Ez most komoly? - döbbentem le. - Tudod mit? Menj! - kezdtem lökdösni.

- Fejezd be! - ragadta meg csuklómat. - Mi van veled? - vizslatott.

- Semmi!

- Hazudsz, remeg a kezed és...- tette tenyerét szívemre, ami hát... elég közel van melleimhez, így azonnal libabőrös lettem. - És a szíved is hevesen ver. - figyeltem Ádámot, aki egy pimasz mosolyt engedett, miközben a cicimet figyelte, és akkor eset le, hogy nincs rajtam melltartó. Szépen mondva el is árultak engem, mit vált ki belőlem, ha csak hozzam ér.

- Jézusom! - csaptam rá a kezére, de ő csak lehajtott fejjel igyekezte visszatartani a nevetést.
- Csak hogy tudd, hideg van, mert te éjjel az ablakomon mászol be!

- Aha. - harapta be ajkait.

- Elmondanád, hogy mért vagy itt, vagy csak bámulsz? - fontam össze karjaim magam előtt, így takargatva magam.

- Először is bocsánatot szeretnék kérni. - ült le az ágyamra. - Hogy csak úgy elmentem másnap egy szó nélkül, meg sem beszélve az egészet.

- Mit kellett volna ezen megbeszélni? Csak egy éjszaka volt. - tettem a lazát.

- Csak egy éjszaka?

- Tévedsz, ha azt hiszed a lányok ennyire túl gondolják ezt az első alkalom témát. - fordítottam hátát neki, ekkor hallottam, hogy felállt és megáll mögöttem.

- Tudom, hogy most hazudsz, és azt is hogy megbántottalak, hidd el nekem sem volt könnyű.

- Mi nem volt könnyű? - fordultam meg tengelyem körül, és egyenesen a szemébe néztem - Idáig eljönni akkor éjjel? Elvenni a szüzességem? Vagy csak úgy másnap lelépni, és meg sem történetnek nyilvánítani?! Hmm? Mi nem volt könnyű neked, Farkas Ádám? - kérdeztem agresszíven.

- Az érzelmek. - mondta egyenesen a szemembe, miközben állkapcsa megfeszült.  - Az, hogy megijedtem, oké? - turt idegesen a hajába.
- Elvégre az elejétől fogva tudtam, hogy nem kéne velünk lenned. Apádnak igaza van, mi nem vagyunk jó hatással rád, túl zűrösek vagyunk, hisz láttad! - tárta ki jobb karját. - Én meg mit csinálok? Beléd esek. - mondta ki végre, arcán pedig nemi fáradtságot, gyötörtséget és talán megkönnyebbülést véltem felfedezni.

- Mi? - hangom remegett

- Ja... - dobta le magát az ágyra, és a padlót pásztázta - Nem voltam benne biztos mind addig az éjjelig. - folytatta. - Azt tudtam, hogy valamilyen oknál fogva féltelek, és óvni akarlak. Meg persze rosszul voltam, ha egy srác a közeledbe került, de ezekkel az érzésekkel nem igazán tudtam mit kezdeni, vagy kontrollálni, érted? - nézett fel rám, én pedig lassan leültem mellé egy lábam felhúzva, így felső testemmel felé fordultam. - Aztán azon az éjjelen minden világos lett, mert minden más volt, mint amit addig ismertem. És mint egy gyáva kisgyerek megfutamodtam ahelyett, hogy szembe néztem volna vele. Szóval mostmár tudod. - vont vállat.

Őszintén szólva, én mindenre számítottam, csak nem erre. Ez a valóság lenne? Farkas Ádám bemászik éjjel az ablakomon, mind ezt azért, hogy bevallja belém esett?

Össze voltam zavarodva, szinte fel sem fogtam a szavakat, amiket az előbb ejtett ki a száján, és legfőbbképp azt sem tudtam mit feleljek, így csak ennyire futotta:

- Fenyegetnek! - böktem ki. Arckifejezése zavart lett. Nem tudom attól-e, hogy semmit sem reagáltam a monológjára, vagy hogy ez mégis mit jelent.

- Mi? - rázta meg fejét. - Ki? És mivel? - próbált lépést tartani.

- Ti nem kaptatok fényképeket?

- Báránykám...- dörzsölte meg arcát sóhajtva.
- Érthetően, ha kérhetném.

- Az imént kaptam egy ismeretlen számról. - nyújtottam oda a telefonom neki a képekkel. Összeráncolt szemöldökkel nézte, majd valamin nagyon agyalni kezdett.

- Ki a faszom lehet ez? - adta vissza a telefont, én meg csak vállat vontam. - Csak ennyi jött?

- Ühüm. Tök para. - borzongtam meg, ő pedig előkapta telefonját, eztán pötyögni kezdett rajta, kis idő után szólalt csak meg újra, mikor válasz érkezett.

- A srácok sem kaptak semmit, akkor mért pont te? Én lőttem le őket. - arca lesújtott volt. - Meg honnan tudják a számod? - gondolkodott olyan erősen, ahogy csak tudott. - Az én hibám. - temette arcát tenyerébe.

- Dehogyis!  -csúsztam kicsit közelebb hozzá.

- De igen! Ha nem jöttél volna velünk oda, akkor...

- De ott voltam. És ezen már nem tudsz változtatni, együtt kell megoldjuk, legyen ez akármi vagy akárki.

- Oké, akkor menjünk a srácokhoz! - pattant fel.

- Én nem mehetek. - néztem fel rá fejem csóválva.

- Mert?

- Szobafogságban vagyok. - motyogtam.

- Szopatsz? - próbálta vissza folytatni a nevetést.

- Nem! - vágtam rá halál komolyan. - És a kocsimat sem használhatom. - duzzogtam, ő pedig csak édesen mosolygott. - Mi van?

- Ezért hívlak Báránykámnak.

- Hogy jön ez most ide?

- Mikor eláztál a rakparton, és hazahoztalak. - juttatta eszembe eme kellemetlen emlékünket.
- Azt kérdezted, mért hívlak így. Csak gondolj bele a szituba. - lépett kicsit közelebb.
- Farkasokkal vegyültél. - simította hátra egy hajtincsem. - Te, a tiszta lelkű, jómódú,
kissé félénk lány, pont velünk kellet hogy barátkozz.

- Most megint jön az a duma? - hangom most egyáltalán nem volt harcias, sőt. Talán tényleg illik rám ez a név.

- Nem. - nevetett édesen lehajtott fejjel.
- Szerintem négyünk közül én örülök annak a legjobban, hogy az utunkba sodort az élet. - mondatára hatalmasat dobbant a szívem. Ki ez a srác, és hol van Ádám? - Mindegy, akkor én most lépek. - indult meg az ablak felé, majd kinyitva azt kimászott rajta, de mielőtt lefelé kezdett volna mászni még rám nézett.
- Tényleg úgy gondoltam, amiket mondtam, nem csak beetetés volt. Ha esetleg elgondolkodsz rajta, vagy ilyesmi, szólj. Vagy ne. - nevetett fel kínosan. - Azt is megértem.  - egyszerűen nem jött ki szó a számon, így csak bólintottam.
- Akkor holnap, Báránykám. Ja, és... - jutott eszébe. - Megoldom, oké? Megígérem!

És ez volt a végszó. Miután lemászott, lassan az ablakomhoz léptem, és csak figyeltem távolodó alakját.

Halkan becsuktam az ablakot, majd mint akit fejbe vágtak ültem le az ágyamra.

Azt hittük, minden rendben van, és meg lett oldva, de még csak most kezdődik minden.

Hello! Rövidke rész, de úgy gondoltam hátha tetszene egy, ami tényleg csak kettejükről szól, veszekedés és dráma nélkül 😅
Ha tetszett hagyj egy kommentet, és csillagozd.
Remélem jó napotok van🤗
Puszi nektek