A ROSSZAK

"Terhes vagyok"

- Ádám... - nyitottam résnyire irodájának ajtaját, míg ő fel-alá mászkált.

- Miért? Hmm? Miért csinálod folyton ugyan azt, amire százszor megkérlek, hogy ne?! Húzni akarod az agyam?

- Dehogy... csak tudod nekem is van egy életem...

- Ha nem hallgatsz rám, nem lesz! - csúszott ki a száján.

- Tessék? - kérdeztem remegő ajkakkal.

- Mindegy.

- Elmondanád végre mi folyik itt? - léptem hozzá közelebb.

Remény vesztve nézett szemeimbe, és egy sóhaj kíséretében a kanapéra intett, hogy üljek le, hát így is tettem.

- Nézd, az egész nem olyan nagy dolog, talán csak én fújom fel ennyire... legalábbis a többiek szerint. - vezette fel. - Tudod, nem volt egyszerű megegyezni a másik kartellal. Sok stressz meg fejfájás volt, a végén aztán kicsit ők jöttek ki jobban, mert megfenyegettek veled. Ha bárki is az ő területükön fog árulni azt mondták megölnek. - mondta ki kerek perec. - A baj az, érkezett  néhány piti srác, akik valahonnan szereztek egy két dolgot és elkezdték úgy nagyjából mindenfelé árulni, ahol csak vevőt találnak. Gondolom nem tudnak rólunk. És én csak félek, hogy azt fogjak hinni, mi léptünk az ő helyükre, és akkor... - dörzsölte meg arcát - Szóltam nekik az ügyről, mondták, hogy tudnak róla, de Linda, nem bízom senkiben. - tekintete olyan szintű őszinteséget árasztott, mint még talàn soha. Felálltam, majd elé lépve átkaroltam a nyakát.

- Tényleg kicsit túl spirálod. - mosolyodtam el.

- Talán. - sóhajtott. - De ha veled történik valami, nem élném túl. Lehet már beteges, ahogyan az is mennyire féltelek, de ez van. - vont vállat.
- Ez nem féltékenység vagy kisajátítás, és a tulajdonomnak sem tekintelek. - magyarázta. - Csak...

- Shh... - csitítottam. - Tudom. Ahogy azt is, nem lesz semmi baj. Hisz beszéltél velük, és még egyszer sem volt köztetek fennakadás, ugye?

- Igen.

- Na, látod. - nyomtam puszit a szájára.
- Viszont... lenne itt valami.  Szabrival el akarunk menni nyaralni. Kettesben. - tettem hozzá.

- Linda... - nyöszörgött.

- Ne már! - ütöttem vállára. - Nézd, így is úgy is elmegyünk. - állítottam kész tények elé. - Csak szólni akartam.

- És hová mentek? - sóhajtott

- Santorini.

- A görög pasik miatt mentek, mi? - forgatta a szemét, mire felnevettem. - Jól van, akkor intézzék el a foglalást, de a reptérre én viszlek.

- Deal. - vigyorogtam, mint a vadalma.

- Irány Santoriniiiiii! - rúgta be Szabri az ajtót, ki ezek szerint hallgatózott. - Remélem találkozom ott Massimóval. - pillogott hatalmasakat.

- De... ő olasz...- gondolkodtam.

- Akkor megyünk Rómába. - vont  vállat.

Végül aztán mégis csak Santorini maradt a terv, ahová Szabrival még aznap lefoglaltunk a helyet, és másnap a reptéren is voltunk.

Santorini... Hogy milyen volt? Életem egyik legjobb nyaralásának tudhatom be. A hely, a levegő, a tenger, az illatok amik az utcákon keveredtek, a bulik a parton, a kultúra és az emberek mind mese volt számomra.

Hozzátenném, Ádám is egészen megnyugodott az első nap után, és egyáltalán nem volt az, hogy napi többször is hívogatott volna, amit nem is bántam. Valóban nagyon jót tett ez az egy hét kikapcsolódás, mindentől távol, messze a valóságtól.