A ROSSZAK

"Ebből leszünk gazdagok"

Szabri mondatára hatalmasat néztem. Azt hittem viccel, vagy rosszul hallok, de nem szólt többet semmit. Nem tehettem róla, pusztán kitört belőlem a nevetés.

- Ezt nem mondod komolyan! Ádám én belém? - mutattam magamra felvon szemöldökkel. - Épp hogy nem bír engem!

- Ez nem igaz! - vágta rá

- De az sem, hogy szerelmes. - vihorásztam tovább.

- Nem tudom, hogy szerelmes e, csak azt hogy szerintem érez valamit irántad.

- Igen... unszimpátiát. - bólintottam

- Akkor mégis miért küldte el Ricsit?

- Nem tudom, talán nem bírja, mert én semmit sem csináltam vele, csak beszélgettünk, flört sem volt a dologban. - ráztam a fejem. - Nézd, nekem is néha furcsa, ahogyan viselkedik, de elkönyveltem ő talán csak ilyen. - vontam vállat karjaim széttárva

- Nem tudom. - tett ő is ugyan így - Viszont... mindenesetre. - nézett ismét rám - Ő nem olyan rossz srác. - húzta mosolyra az száját.

- Ő olyan, mint valami megfejthetetlen széf - gondolkodtam hangosan.

- Igen, de ha egyszer megfejted a kódját, hidd el lapulnak benne szép dolgok is. - lökte meg vállam az övével.

Ez mégis mit jelentsen? Miért kéne pont nekem megfejtenem? Miről beszél Szabri? És ez a szerelem dolog is... én még sosem voltam szerelmes eddig, de abban biztos vagyok, ha az lennék, nem így viselkednék, mint ahogyan Ádám velem. Aki szerelmes az tudja mit akar. A másikat! De ő nem tudja. Azt sem tudja eldönteni, szeretné-e a társaságom vagy sem. Egyszer alig szól hozzám, a másik pillanatban pedig ide adja a kabátját a moziban, mert fázom. Igen, ilyen terén figyelmes, de amint mondtam ő egy titokzatos alak. Biztosan van neki elég problémája, amit másokkal nem oszt meg, és ezért ilyen. Őrködik belülről, és olyannak tűnik, mint aki sosem beszél semmiről, ami benne zajlik. Inkább magába fojtja és igyekszik ezt valahogy levezetni, de ez nem működik a végtelenségig. Egyszer minden pohár betelik, és minden húr elszakad.

Reggel, mikor felkeltem Szabri már nem volt a szobámba. Megnyújtóztattam végtagjaim, és indultam lefelé a lépcsőn. Ekkor pillantottam meg, hogy kinn áll a teraszon egy cigi és egy kávé társaságában. Ezt követően én is nyomtam magamnak egy kávét, és mire lefőtt Szabri már be is lépett.

- Reggelt! - húzta össze magán a köntöst, majd össze dörzsölte kezeit. Nem tehettem mást, muszáj voltam elnevetni magam - Mi van? - állt meg mozdulatában.

- Semmi... csak tegnap reggel, történetesen a bátyád köszönt ugyan így nekem. - ráztam meg a fejem, ajkaim pedig beharaptam, miközben tettem két cukrot a kávémba. Szabri helyet foglalt velem szemben egy bárszéken.

- Ilyen az a vérkötelék. - vont vállat, megemelt szemöldökkel- A fiúk mind nálunk vannak, ha gondolod átmehetünk. - javasolta 

- Nem tudom... Nem akarok teljesen Ádám idegekre menni. Már péntek este folyamatosan veletek logók.

- És ez olyan rossz? - döntötte oldalra fejét
- Ugyan már! Biztos vagyok benne mélyen reménykedik benne, hogy te is jössz. - hajolt kissé közelebb

- Valahol nagyon mélyen. - nyomtam meg a nagyon szót.

Végül aztán beadtam a derekam. Hisz őszinte leszek, szeretek a srácokkal lógni, és bevallom ez alól Ádám sem kivétel... sőt. Talán ő az, akit a legjobban látni szeretnék, ami azért is szánalmas, mert én egy púp vagyok a hátán.