Takeaway

5💛

Hetek teltek el és Bence még csak azt sem tudta ki a fene az az Attila akivel beszélgetek már jó ideje.Én viszont nem mondtam le róla. Átjárkáltam Atihoz teljes titokban. Nem mondtam senkinek, még édesanyámnak sem. Köztudott, hogy Bence szülei már egy ideje válófélben voltak, így Bencének szüksége volt rám. Talán ezért sem volt szívem elhagyni, de közben volt nekem Attila akivel a kapcsolatunk egyre mélyült. Nem mentünk túl messzire, sőt még nagyon az elején vagyunk szinte még ki sem lehet mondani, hogy együtt vagyunk. Bár ez valószínűleg azért van mert mindezt titokban kellet tennünk.Eltelt majd 1 hónap... Attila át hívott magához egyik délután. Jól elvoltunk beszélgettünk, összebujtunk filmezni majd nyílott a bejárati ajtó... Nem tulajdonítottam neki túl nagy figyelmet ugyanis Attila anyja nem ismert engem avval meg hogy magamról dumáljak neki nem volt semmi problémám aki ismer az tudja, hogy többnyire szeretek beszélni bár ez nálam kedv függő. Ugyebár nyílott az ajtó hallottam is a női hangot viszont mellette egy sajnos ismerős férfi hang is felcsendült. Nem, nem Bence hála istennek sokkal inkább Bence apja... Ugyanis azt Ati nem említette, hogy az ő szülei is válófélben voltak. Egy szerencsém volt, hogy eddig egyszer találkoztam Bence apjával és azóta meglehetősen sokat változtam így nem ismert fel. Hatalmas kő esett le a szívemről, bár tudtam, hogy itt lesz az ideje elmondani Bencének.

-Szervusztok fiatalok! Jelentette ki Ati anyukája.

-Szia anyu,Csókolom. Köszöntünk egyhangúan.

Attila ugyan egyedül lakott, anyja minél előbb be szerette volna mutatni új párját.

-Sziasztok! Köszönt a férfi sokkal inkább megszeppenve mintsem magabiztosan.

Visszaköszöntünk majd a hangom hallatára a férfi felkapta a fejét.

-Mi a baj ? Kérdezte az anyuka

A férfi mélyen a szemembe nézett. Láttam rajta, hogy akármennyire rég láttuk egymást tekintetéből látszott,felismerte a hangom. Bepánikoltam,nem tudtam mit tegyek, perceken keresztül nézett a szemembe amit egy kérdés szakított meg.

-Jól vagy Janka ? kérdezte Attila.

-Igen, persze. Kaptam el a fejem és néztem rá Atira.

-Kértek valamit? Üljünk le kávézni ha javasolhatom. Próbálta megtörni a kínos hangulatot.

Erre mindenki egyöntetűen helyeselt és közösen átmentünk a konyhába.

-Na és mióta ismeritek egymást? vetődött fel a kérdés. 

-Hát...válaszoltam volna ám Attila szakított meg.

-Kb fél éve. Nézett rám, hogy helyeseljek már.

-Igen, Fél éve.

-És, hogy ismerkedtetek meg?

Ez után Attilára néztem várván, hogy esetleg át veszi a szót úgy, ahogy az előbb.

-Hát...Öhm...Mi a.... akadozott Attila

-Egy közös haverunk által ismertük egymást. Nyögtem ki bizonytalanul miután Attila felé néztem. Mire csak mosolyt festett arcára ugyanis senkit sem ismertem a baráti köréből.
-Igen? Na az szupert melyik haverod fiam? Sanci?
-Igen... Öhm igen persze Sanci a közös pont.
Bólogatott majd nézett rám és vissza az anyjára
-Igen Sanci mindig is nagy kerítő volt. Mondtam a visszatartott nevetéstől szinte már fulladozva amiben Attila is társamul szolgált.
A szülők értetlenül néztek ránk ugyanis egymásra sem mertünk nézni mivel egyből kitört volna belőlünk a nevetés.
Nehezen át vészeltük az egészet. Megtudtam, hogy hol ismerkedtek meg és a legjobb tudásom szerint ugyanott ahol a Bence édesanyjával is először találkozott a férfi, azaz a Margitszigeten. Elmentek és miután be csuktuk a bejárati ajtót egymás szemébe nézve még a hatalmasnál is nagyobb nevetésben törtünk ki.
-Nem hiszem el hallod, hogy értettük már egymást. Mondta a fiú nevetve.
-Ez nem tudom mi volt de az biztos, hogy hatalmas páros vagyunk.
Nem szerettük volna elmondani ,hogy hogy is volt valójában. Az anyja nagyon szigorúan veszi ezt a barátnő témát. Meg is értem azért a fia csak zenész és nem mellesleg egyáltalán nem csúnya szóval rengeteg ember kihasználhatja. Én is félteném a helyében. Vagy.... Már az is lehet, hogy most is féltem... Minden pillanatban amit vele töltök úgy érzem mintha a tényleges másik, felem lenne. De azt a gondolatot sem verhetem ki a fejemből, hogy Bencét még mindig szeretem és még mindig nem érzem helyesnek ezt az egészet és bár tudom rengetegszer elmondom de így van és ezt nem tudom leküzdeni. Bánt az, hogy ezt akarom. Hibásnak érzem magam pedig ezt nem én irányítom. Igaz "eljátszottam " Hogy a barátnője vagyok viszont az mellet se menjünk el, hogy nem volt több egy csóknál. Eddig.....
Hogy ő mit szeretne? Nem tudom.
És hogy én mit szeretnék? Fogalmam sincs.
Minden nap eddig meglepetés volt. Nem tudhattam se én sem Attila Bence mikor tudja meg és kitől. Mikor haza értem Bence fogadott. Éppen anyámmal kávézgattak.
-Szia baba! Már azt hittem sosem érsz haza. Miért tart ilyen sokáig a korep.
Igen korep. Matek korrepetálást hazudtam neki amiről természetesen szó sincs 4-es vagyok matekból.
-Oh igen a korep. Hát tudod a tanárnő késett aztán egy kicsivel tovább kellet maradnunk.
Megfogta a kezem és be vezetett a szobába.
-Megkérhetnélek, hogy ne nyisd ki a szemed amíg be nem érünk?
- Persze. Feleltem kissé értetlen tekintettel
Mikor beértünk és engedélyt adott, hogy ki nyissam a szeme egy hatalmas virágcsokor és egy dobozka tárult elém
-Boldog Valentin napot szerelmem.
Engem ott helyben elkapott a sírhatnék és amikor kinyitottam a dobozkát egy csodálatos nyaklánc csillogott benne rajta egy J betűs medállal, elsírtam magam.
Nyakába ugrottam azt prezentálva, hogy ezek öröm könnyek, ám egyáltalán nem azok voltak. Sokkal inkább szégyelltem magam és lelkiismeret furdalásom volt. Ezek után Bence nálunk aludt de semmi nem volt olyan mint régen... Ahelyett a kék szemek helyett barnát láttam. Az ő hamvas ajkai helyett máséra vágytam. S a haj melybe egykoron örömmel fontam ujjaim, más hajának képét festették szemem elé.